Valami furcsa ember-állat,

Istenek eldobott játéka.

Névtelen, szinte észrevétlen,

Csillagok földre hullt árnyéka.



Hajlít vasakat, gördít követ,

Bámul vad viharok szemébe.

Teszi a dolgát, nem zavarja

Kimondhatatlan semmisége.



Parazsat markol puszta kézzel,

Ismerik olajkutak, bányák.

Erdők és mezők, országutak

Tisztelik roppant hallgatását.



Hatalmas szekerét a világ,

Hátára köti, s meghajolva

Belefeszül, - az… Folytatás

Lovaim mindig visszatérnek,

Nem tűrnek kötőféket, ostort!

Keserű füveket legelnek,

Tenyérből cukrot egy se kóstolt!



- Visszatérnek, mert ők neveltek.

Nem rabnak, - gyengének! Szabadnak!

S ha arcom kezembe temetem,

Tudom sokáig úgyse hagynak!



Eljönnek értem, testvérükért,

Hogy összerezzen az éjszaka,

Ha meghallja a nagy dobogást,

Amikor indulunk haza!



Felhők foszlott hátán taposva,

( Parazsat viszünk eleségül,… Folytatás

Állóvizek, bús pocsolyák

Hevernek lustán, álmosan.

Sehol egy apró rezdülés,

- Mozdulni kéne bárhogyan!



Talán a szelet hívom el!

Cibálja, tépje szerteszét,

E csendben poshadó világ

Közönyös, unott életét.



Zavarja meg, zúgjon a víz!

Legyen hullámzó, haragos!

Kit nem tart vissza gát, se part,

Ki hegyek hátára tapos!



Gördüljenek sziklák, kövek!

Iszapba fulladt éveink,

Csillogó kavicsok között

Kapjanak… Folytatás