Míg ujjaid ölelték apró szárnyát,

Azt hitted nem történhet baj, ha nézed!

Fény felé tartott saját vergődésed

Láttad kezedben, s fogva tartott vágyát!



És dobtad volna vissza az egekbe,

Engedted volna útjára, csak szálljon!

A fák közé, vagy messze héthatáron,

Hol elrejtőzhet börtönét feledve.



Úgy akartad, mint soha eddig semmit,

Nem gazdagságot, tárgyakat, csak ennyit,

Repüljön újra álmodón, mint régen!



Színes mezőkön,… Folytatás