Szólj hozzá !

Hozzászólt Győrffy János Augusztus 8, 2013, 10:58pm

                 Próbálsz  egylábon járni????.../4/
                --------------------------------
 
 Petrozsény városa, Zsílvölgye központja, nagyon szép helyen van a Déli Kár-
pátokban.......Észak-Keletről a Páring havasok 3 legnagyobb csúcsa látszik
/2529 m/,amelyeken még julius elején is hófoltok csillogtak.
  Nyugatra a Retezát havasok előhegyei vannak,Északra egy alacsonyabb rózsa-
színű  csúcsos mészkőhegy, a Rosia,aljában patakkal és csúszdákkal, amelye-
ken a fakitermelők farönköket úsztattak le a fűrésztelepig.
Több kisebb barlang is volt a Rosia testében, egyet a környékbeliek nagyon
tiszteltek, mert valamikor egy ,,szent ember" ,egy remete ,lakta azt.Rám is
hatott a hely szépsége és irtam  első versemet róla,amiből már csak az első
szakaszra emlékszem:

,,Körül sziklák magaslanak,
Alul ösvény kanyarog..
..Elhallgatnám   órák hosszát,
A csúszda víze mint csobog..."
 
 A városon ,a Lotru hegységből eredő ,,Magyar Zsíl" folyik át, mielött szén-
porral telitették a vízét a lónyai,petrilai szénbányák mosódái.....Ezért  
volt fekete a Zsíl víze, amiben még a békák se találtak otthonra,sajnos....A
városon alul találkozott a folyó testvérével ,a ,,Román Zsíllel" amelyik 3o
km-re a Retezát vonulataiban eredt. Annak is  fekete volt a víze a lupényi,
vulkáni szénmosodáktól...Az egyesült 2 folyóág,azután a lájnicsi szoroson át
,átvágta magát a 3o km.széles Déli Kárpátokon, hogy Olténián athaladva beö-
möljön a Dunába...
 Az 195o-es években kezdték el épiteni az Erdély utolsó városa Petrozsény,és
Olténia között, a Zsíl mentén haladó sziklába vájt vasútvonalat, a Munkásif-
jak Egyesülete/UTM/ munkatáborai keretében.Önkéntesek ezrei dolgoztak OTT el-
látás és egy kis zsebpénz ellenében évekig,de nagy hazafias érzelemtől fűtve...
Sok emeri áldozattal és anyagi ráforditással 4 év alatt el is készült Románia
egyik legszebb vasútrésze, 39 alagúttal, viaduktokkal stb
  Édesapámnak is hetente 2 napot kellett az építkezésnél dolgoznia egy régi,
bontásra itélt gőzmozdonnyal,kővel, épitőanyagokkal,élelemmel stb megpakolt
vagonokat tólva oda stb...
Én hallottam az épitkezésről és 1o éves lévén kívánkoztam megnézni azt.
,,Elültettem a bogarat " édesanyám fűlébe, hogy kérné meg apámat ,egy nap
vigyen magával oda..
 Apám szokása szerint ,,rámordult" helyeslőleg, bár mintha rossz előérzete
lett volna, csóválta a fejét..De nem mondott semmit...Az adott napon, levit-
tem neki az állomásra az ebédjét,ő intett szálljak fel.Evett, majd amikor a
jelző zöldre váltott, elindult a vonat lefelé...Csak 8 km volt az út a munka-
telepig. Ott tolatott a mozdony,erre-arra,én semmit se láttam a gépházából,
majd egyszer megállt, hogy rakják le a munkások a kőveket a töltéshez.
Én látva szabad a mozdony  nagy ablaka,kihajoltam, hogy jobban és többet lás-
sak...és kibuktam az ablakon,de lefelé esve volt annyi lélekjelenlétem hogy
elkapjam a felmászáshoz szükséges kart, és igy 3 m-rel lejebb a kavicsos par-
ton  terültem el. Bizony jól megkékültek az ütődés helyei,magamhoz se tértem  
ijedségemben, csak a fűttő,Jonuc,hangját téritett magamhoz:
-Sefule cei cu fiul??? és már szállt is le a túlsó oldalon a mozdonyról. A-
pám is lejött és látva semmi komolyabb bajom, ennyit mondott engem felsegítve
a földről:
-Jól van na...legközelebb otthon maradsz....
Ahogy felkászálódtam, vettem észre ,CSAK  egyik lábamon van már szandál.....
A másikról estemben a szandál elrepült, hiába is kerestük hárman ,nem volt
sehol. A füttő mondta, lehet berepűlt a folyóba, és már ki tudja hol van....
és mosolygott...
Apám csóválta a fejét mérgesen és ismét ennyit mondott:
-De te mondod meg anyának, hogy nincs meg...
Még mintha mosolygott volnai enyhén megelégedetten, hogy nem ő kell megbün-
tessen....
Egy pár szandál ,,nem a világ" gondoltam, de eszembe villant,hogy mindent
CSAK,,bonra"- jegyre adnak,élelmet, ruhaneműt, lábbelit stb...Csak a levegő
és víz volt ingyen..o((
  Egyedül mentem hazafelé az állomásról,és az utcánkban találkoztam ,,Bruhá-
há"-val.Igy hívtuk, mi barátok egymás között, azt a csúfszájú de nagyon jó-
indulatú, gyerekszerető ,idősebb román szomszédunkat,aki egyedül lakott szo-
bakonyhában,de a konyhában 8 macska élt vele és a tyúkoknak is bemeneteli en-
gedélyük volt..o))Állitólag családját a háborúban vesztette el....
   Bruháhá, látva mezitláb jövök, kezembe egy szandállal megkérdezte:
-Mi van fiatalúr tanul egylábon járni???????????
Ha kell van egy pár, gondolom neked jó, fa-szandálom, neked adom...Ezzel na-
gyokat kacagva elviharzott.
  Megis kaptam az elmondottak után édesanyámtól a ,,culáT" /ruhát /de inkább
elkeseredés volt hangjában mint harag..
  Gondolom, ezek után remélte, csak megtanulok,, két lábamon járni....,,komo-
lyodva",és ehhez hozzájárult a mindig fülembe hangzó Bruháhá-i csipkelődés
is,amit ,most utólag köszönök neki...még holtában is...o))
//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

               Iván  Ivánovics....  /5/
             ----------------
            
             

A háború utáni időkben, mint mindenhol ,a petrozsényi tanügy is szakképzett
káderek hiányával küzdött...Ezt csak utólag értettem meg, felnőtt fejjel....
 Két évig a tanitónénink egy apáca volt ,Ágotanővér, aki rendje fekete-fehér
ruháját viselte,kedves, szép  nő volt, csak éppen ,,savanyú" ahogy mi mondtuk,
ritkán mosolygott,a vicchez se volt érzéke. De alaposan tanitott,... és szí-
gorú volt, a pálcájával bizony nem fukarkodott a tenyeresekben ha nem ment a
tanulás mint szerette volna.Utánna kaptunk 2 évre egy szakképzett tanitónőt,
aki bár jobban tudta magyarázni a matematikát ,de nem annyira érdekelte mit
tanultunk meg,mit nem, és sokat inkább magáról mesélt...
  Ötödikben a magyar iskola átköltözött a volt zárdába ,szép 2 emeletes épü-
letbe, ott talált otthont a magyarnyelvű liceum is 1957-ig, amig egyesitették
a román liceummal, és igy lettem én is később mint végzős ,a ,,Vegyes Liceum"
maturándusa.
 Ötödikben, hogy visszatérjek, bevezették kötelező tantárgyként az orosz
nyelvet....Olyan szél fújt akkoriban, lengetve a mindenhova  kifüggesztett
,,SZtálin elvtárs" képeket.Még a mozdonyok elején is az ő képe volt...o))
 Persze szakképzett oroszszakostanár nem volt.IGY, egy, az orosz hadseregből
visszamaradt katona tanitott, aki nálunk ragadt a városban, ide nősülve, ő
lett az orosz tanárunk. Furcsa ember volt Iván Ivánovics,a harmadik nevére
már nem emlékszem, mi csak igy szólitottuk. Jól megtermett ,
akkor olyan 3o éves lehetett,két oldalt pödrött bajszával, amire büszke volt.
Ő tudott valamelyest magyarul feleségétől tanulva azt, valami keveset románul
,igy velünk egy vegyes beszéddel kommunikált.Tanterv, program, nyelvtan stb
nála persze ismeretlen volt, hiszen nem volt a tanitás szakmája, de neki is,
meg kellett élni...o))
Azért NE legyek igazságtalan,volt ÉRZÉKE ahhoz, mire is lehetne nekünk később
szükségünk orosznyelvből.
Igy az órákon a mindennapi orosz beszédre tanitott.Anélkül ,hogy ismerte vol-
na a latin közmondást:,,Repetitio est mater studiorum"-ot,minden órán,el kel-
lett mondjuk sórra,oroszul hogy hívnak, hol születtem,hol lakunk,ki apám ,
anyám,majd az üzletben mit, hogy kérek,hogy irok  egy  kérvényt stb,stb,ilyen
PRAKTIKUS dolgokat.Még most is 58 év
multán néha  eszembe jutnak a tőle  tanultak:
-Kák   tyébja   zavut??    /hogy   hívnak??/   Ménja  závut...kellett
folytatnunk....
-Kuda ti radilszjá?? hol születtél,? vagy:
-Ja hocsu kupity.../én akarok vásárolni/...stb stb..
Furcsa ,de jóval később csehoszlovákiai és lengyelországi kirándulásunkon e-
szembe jutottak  Iván Ivánovics szavai...o))
  Ha lelkesen megtanultuk a napi újdonságot,ő elővette harmónikáját és szív-
ből zenélve és énekelve, tanitott egy -egy  orosz dalt...
  Ott  hallottam először a KÁLINKÁT, a VOLGA_VOLGÁT, a KATYÚSÁT/amit le is
forditott magyarra...nagyából/
Kedvence a ,,Három tankos dala", valószinűleg tankos volt a háborúban..
Honnan, honnan nem, mert akkor az édesség ritkaszámba ment,széles katonanad-
rágja mély zsebeiben mindig volt  cukorka, amit  jókedvűen,  szétosztott e-
lég  gyakra  óra végén közöttünk,  oroszosan  megpaskolva arcunkat ,és adva
egy puszit is. Mikedveltük őt, gondolom ő is minket, mert minden oroszóra   
végén ezzel ment ki:
,,Dászvidánié ,dárágié mája"   /Viszontlátásra, kedveseim/
------------------------------------------------------------
               A bőjtös ebéd             /2/
               -----------------

 Nagypénteken, édesanyám azt hiszem inkább szokásból ,mint vallásos meggyő-
zödésből,hagyományosan szárazfuszulykalevest főzött hús nélkül,édesapám
enyhe morgását figyelmen kívűl hagyva...o)).Másodiknak mindig házilag  sütött
kürtőskalács volt, aminek elkészítésében  két leánytestvérem és én is besegi-
tettünk.Édesanyám gyurta meg a tésztát , vágta megfelelő vastagságú csíkokra,
testvéreim feltekerték sórra a 2 sűtőhengerre,én pedig...forgattam
,,módjával" a sűlő tésztát és kenegettem cukros felvert tojásfehérjével,amig
a tészta megsűlt és a kenete is szép barnás lett...Finom is volt az, alig
vártuk, hogy szerre megsűljenek, de mindig az első ,,kostolós-darabot" szét-
osztotta anyánk egyenlően köztünk,megkérdezve jó-e?
   Történt, hogy éppen egy ilyen ebédet kellett levigyek 3 órára ,az állomás-
ra,   mire megérkezik apám a mozdonyavontatta szerelvénnyel.
Idejében elindultam, mert csúszos jeges volt az út,még hallottam édesanyám
utánnam szólt, hogy vigyázzak a síkos úton. Az utcácskák amin haladtam lej-
tettek,ott gyerekek rodliztak, csicsonkáztak nagy ricsajjal...Már közel vol-
tam az állomáshoz, amikor nagy kisértést éreztem, hogy a szépen kisifitelt
csicsonkán ereszkedjem le,hiszen sokszor tettem azt már korábban....
El is nyúltam rögvest a jégen,kezemből kiesett az ételedénnyes táska, de ha-
mar felálltam és tovább mentem.Megis jött pöfékelve a gőzős által vontatott
vonat  idejében, én pedig boldogan kapaszkodtam fel a mozdonygépházába oda-
adva apámnak az elemózsiás táskát...
 Ő komotosan elővette ,,szolgálati kanalát" és egy már meghámozott vereshagy-
mát,hisz az dukál a fuszulykaleves mellé...Elővette a leveses edényt,láttam
belémered tekintetével többször is.Keveselte a porciót gondoltam,ő pedig
morgott egyet csak megszokásból ami nála az elégedettség jele is volt és él-
vezettel kanalazni kezdte a levest persze hozzá a bicskájával felvag-
dosott hagymát is.
..A leves elfogyasztása után,szinte megdermedt a vér az ereimben. Apám elő-
halászta a kürtőskalácsot a táskából, amelyk akár egy karácsonyfa, paszuly-
szemektől és levestől pompázott....
 Apám nagyot szuszogott, rámnézett,mutató újjával képletesen megfenyegetett,
de nem szól semmit...csak evés után ennyit:
-Mondd  meg Anyunak ,.... hogy köszönöm......
Hamar elbúcsúztam és hazasiettem...édesanyám megkérdezte, mit mondott apám,
üzent-e valamit?
-Csak annyit, hogy köszöni......
Nem mertem megmondani anyánknak, mi történt, mert bizony gyorsan járt a keze,
ha nem is erőse űtött, de szaporán és hamar ,,kihúzhattam a fércet",,elvégre
egy fiúnak tudnia kell a rendet",mondta ilyenkor...o))
Késő estére megérkezett édesapánk is,komotosan levette zsiros-olajos munka-
ruháját,szolgálati csizmáját,fülessapkáját,.és nem mondott semmit, ..csak...
éppen gyakrabban nézegetett felém...
Ez jobban fájt mintha kaptam volna tőle két ,,átszállót",de ő soha nem tette
ránk nagy munkáskezét....
Másnap elnézést kértem tőle,és megkérdeztem, miért nem szólt anyámnak?
Csak ennyit felelt:
-Ej, Janóka sokat kell neked még kobakodban érned...
Volt amin gondolkozzak egy-két napig, de azután más dolgok akadtak,és egy
időre elfelejtettem a történteket....Azóta se kívánom a fuszulyka mellé
 a kürtőskalácsot.....
-----------------------------------------------