Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

(Bega az utcám végén - saját fölvétel)




A folyó mentén létesült település élete pezsgő, felvirágzása gyors, anyagi gyarapodása biztosított. A folyó partján élő emberek élete, megélhetése, boldogulása garantált, ha az
emberek bölcsek, és nem bontják meg az
őseiktől örökölt
harmóniát
, amely megköveteli tőlük, hogy a
legbensőségesebb összhangban éljenek a természettel. A folyók mentén élők
sohasem tudja, mi az szomjazni, éhezni. A folyóból inni lehet, vizével öntözni.
Az éhezőnek halat ad, a szórakozni vágyóknak horgászást, fürdést, úszást,
csónakázást. A folyó nem engedi, hogy a partján élő eltunyuljon, semmittevővé
váljon. A folyó megköveteli, hogy az ember éber legyen, éles eszű, becsülje az
eleven vizet. De a folyó, még a legnagyobb is, tud tűrni, és szót fogadni, ha az
emb
er szelíden és okosan, a természettel
összhangban megzabolázza szeszélyes kanyarulatait, gátak közé szorítja
esőzésektől túláradó medrét.

Hézagos vázlatban érintettem a legkülönbözőbb folyók, s a legkülönbözőbb folyók mentén élő legkülönbözőbb emberek érintkezési pontjait. Mert mindem folyónak más a színe, illata,
története, mások a titkaik, na meg a sorsuk alakulása is különbözik.

Nagyságrendben a közepes nagyságú folyók közül a legizgalmasabb talán a Bega sorsának alakulása, míg jelene kétségtelenül a legtragikusabb.

A Bega Facsádnál (most romániai város) ered. Északkeletről Temesváron keresztül folyva délnyugat felé veszi az irányt. Nagybecskereken keresztül haladva Titelnél torkollik a Tiszába. A Bega nevével
találkozunk már Anonimus gesztájában, amely a XII. száz
ad végén
született.

Nincs a világon még egy síksági folyó, amely ilyen szeszélyes lett volna, mint a Bega. Kezdetben Nagybecskereket ez egyáltalán nem zavarta. A város teljes odaadással simult kanyargó partjainak ölelésébe, nem sejtve, hogy épp a Bega
kisz
ámíthatatlansága nyújt majd hosszú ideig
oltalmat az előre nyomuló török seregek elől.

Maga Zápolya János a Fruška gorai kőfejtőkből hajókkal a Dunán majd Tiszán s végül a Begán szállíttatta a terméskövet a becskereki vár felépítéséhez, amelyet önerőből nem tudott bevenni a török,
idegen nyelvű árulókra volt szükség, hogy Allah hívei elfoglalhassák
1551-ben.

165 évig volt török kézen a város, a Bega. A várban minaret, a folyó partján dzsámi meg törökfürdő épült. A békés tősgyökeres becskerekiekkel nem volt a török atyafiaknak bajuk, de annál több a Begával,
amely a betolakodókra a legkülönbözőbb halálos nyavalyákat hozta, és
kíméletlenül pusztította éket. Akkora volt köztük a halandóság, hogy két temetőt
kellett létesíteniük, hogy minden halottjukat el tud
ják hantolni.

1716-ban eltakarodott a török. A visszatérés és betelepítés valamint a rendcsinálás időszaka következett. Nagy tudású inzsellérek kezdték újra szelídítni a Begát, amely folyó létére úgy tört borsot
az ellenség orra alá, hogy még a legapróbb mélyedéseket is elárasztotta. A
legszakavatottabb szem tudta csak megállapítani, hol is fejeződik az élő, eleven
Bega, s hol kezdődnek a holt ágai, mocsarai, posványai, lápjai.

Ha az ellenséget pusztította a Bega, az őslakosoknak gyarapodását kellett, hogy szolgálja. Ezért láttak a szabályozásához, ami valóban hosszantartó intézkedés-sorozat volt. És
körültekintő munkálatokat kívánt. A szeretetteljes figyelem meghozta az
eredményt. Tehát egyáltalán nem véletlen, hogy a vízi közlekedés Nagybecskerek
életében
mindig fontos szerepet játszott. A most már rendesen és
csendesen folyó Bega hátán folyamatosan érkezni kezdtek Bánság hegyeiben
kivágott óriásfák rönkjei.

Évszázadokon keresztül a Bega volt az egyetlen fontos kereskedelmi útvonal Temsvártól a Tiszáig. A XIX. század nyolcvanas éveiben már 3000 hajó/dereglye kötött ki városunkban.1880-ban 260 dereglyéből
álló flottánk volt. A Begán hozzánk fa, érc, vegyszer s a legkülönbözőbb gép
érkezett. Tőlünk elsősorban búzát szállítottak el.

A Bega nem csak a kereskedelem igényinek tett eleget, hanem a nemesség passzióinak is teret adott. Az első kis luxus gőzhajúkat a folyó partján épült kastélyok urai fényűző szórakozásként
vásárolták. A Torontál c. napilapunk megörökítette, hogy gróf Harnonkurt
1891-ben 15000 forintér
t vásárolt magának
jachtot. 1894. júniusától a Temesvárra igyekvők kényelmesen és gyorsan tehették
meg az utat a Begán. Erről így ír a Trontál: "Ma délelőtt végre alkalma nyílt
a nagybecskereki közönségnek is a régen jelzett gőzhajót szemtől szembe látni,
mely hivatva van Nagybecskerek és Temesvár között új forgalmi korszakot
teremteni. A Duna Gőzhajózási Társulat szíves meghívásának engedve nagyszámú
előkelő közönség jelent meg a Temesvár fedélzetén. Ott volt a Rónay főispán,
Krsztics János polgármester, d
r. Mihálovits Ödön árvaszéki elnök,
Hadfy Döme
(azaz Dimitrije Hadžić, 48-as
honvéd, a 48-as párt elnöke - M. V. megjegyzése) (...) Kevéssel 9 óra után
elindult a hajó Écska felé, s a meghívott vendégek beható tanulmány tárgyává
tették a kitűnően konstruált hajót, amelynek főelőnye abban rejlik, hogy a
legsekélyebb vízállás mellett is közlekedhetik. Ez kétségkívül nagyobb
lendületet fog adni a temes- és torontlmegyei két metropolisz közötti
teherforgalomnak s bizonyára előnyére fog válni a Bega menti
községek
nek is."

Közhely hogy a folyók nem csak összekötnek, hanem szét- és el- is választanak. A Begára ez jobban vonatkozik, mint bármely más folyónkra. Hisz szeszélyes kanyargásával lépten-nyomon keresztülszeli a város útvonalait. Igaz,
épp ez hozta a legtöbb jó
t, a legnagyobb
gyarapodást a városnak, de a XX. század elején már lassítani kezdte az ütemesen
fejlődő szárazföldi közlekedést, s a lakosságnak vagy csónakba kell szállnia,
hogy átjusson az utca túloldalára, vagy a rozoga fahidakon átkelni. Ezen akart
mi
hamarabb változtatni a város vezetősége,
ami 1904-re maradéktalanul sikerült is. Igaz, először osztotta a Bega, két
táborra a város lakosságát.

Az első vashíd fölépítését már 1885-től szorgalmazták sokan, elkészülte után pedig az ellenzők tábora erősödött fel. Mielőtt a baljóslatokat megemlíteném, a mi Begánk első igazi hídjáról szóló
tudósításból idézek: "Nevezetes esemény volt ma Nagybecskereken. Megnyitották
az első vashidat, a kis Begahidat, amely a város központjának forgalmát
közvetíti (...) egyébként n
evet is kapott, Ferenc József hídnak
nevezték el hivatalosan, bár kétségtelen, hogy a közönség még hosszú ideig csak
Kishídnak fogja nevezni."
(Torontál) Trianon után Vuk-hídra "keresztelték"
át, de a város lakossága nem engedte magát zavartatni, 97 év elteltével is
csupán Kishídként, Mali mostként emlegetik.

A forgalomba bocsátásáról szóló jegyzőkönyvből tudjuk, hogy: "A híd szabad nyílása, a híd tengelyére merőleges irányban elhelyezkedett hídfők felpatkáinak szirtjében mérve 35 méter. A hídnak középső
12,2 méter hosszú részében a szerkezet oly berendezéssel
készült,
hogy az említett magasság a hídpálya e részének felemelésével, szükség esetén
5,60 méterrel fokozható."

Semmilyen lejegyzést sem találtam arról, hogy a hídpártiak és az ellenzők között mekkora volt a nézeteltérés és erőkülönbség, de a következő sorokból láthatjuk, hogy az első Begahíd bizony jól összeveszejtette
a közvéleményt:
"ünnepi látványosság nem volt, mert csak hivatalos
formalitások történtek."

Az átadás után is még sokáig foglalkozott vele a Torontál: "Városunk néhány szép középülete sokat vesztett a híd felépítésével (,,,) Iróniája a sorsnak, hogy most, amikor a vashíd megvan, a hajóállomást áthelyezik. A
közönséget most megnyugtathatja az a tudat, hogy most már csakugyan igaz, a
vashidakat az örökkévalóság számára építik. A kereskedelmi forgalom ezután
ugyancsak minimális lesz a kishídon (...), s a csekély személyforgalomnak
akármilyen fahíd is meg tudna felelni.
"

A jóslat, mondanom sem kell, nem vált be. Az elmúlt 97 év alatt a Kishídon megszámlálhatatlanul sok ezer tonnás áruforgalom bonyolódott le, s bonyolódik még ma is.

Perisics Zoltán polgármester rátermettségét bizonyítja, hogy ebben az esztendőben, az ellenzők hangos tábora dacára, még egy vashidat kapunk, a Nagyhidat, amelyet osztatlan örömmel fogadnak. Sőt csodájára
jártak hetedhét megyéből. A Nagyhíd, városunk büszkesége, a világhírű francia
mérnök, Eiffel tervei alapján készült. "A szőke Bega habjai fölött ott
pompázik immár a régi rozoga nagyhíd helyén az új vashíd. (...), amelyet
boldogult Erzsébet királynénkról neveztek el. (...) A híd középső 10,2 m hosszú
része fölemelhető szerkezettel bír. A hídépítő bizottság a helyszínen mindent
ellenőrzött, a felvonó szerkezetet is kipróbálták, amely szintén a legjobban
működött. A helyszíni szemle befejeztével dr. Perisics Zoltán és Buday
la főmérnök a polgármester
pompás fogatán áthajtott a hídon."
(Torontál) Ezt az egyedi
pillanatot nem fényképész, hanem a közismert, ma is szívesen énekelt dal, a
Četir konja debela prešla preko
Begeja
... örökítette meg. Sajnos, akik ma éneklik, nem is tudják,
hogy a Bega és a város életének melyik fontos momentumát idézik e sorok.

1960-ban Nagybecskerek és a Bega múltját őrző patinás épületek és létesítmények egész sora került lebontásra. Az áldozatok között ott volt sajnos, a messze földön párja nincs Nagyhíd is.
Szerencsére még ma is létezik a csúfos véget ért Erzsébet-híd párja, a Kishíd.

A város előrehaladását a legpontosabban a Begán zajló élet fejlődésével mérhetjük A Bega pedig komoly és megbízható kereskedelmi útvonallá alakult, amelyet állandóan korszerűsítenek. "Köztudomású, hogy a
Bega tiszai torkolatában Titellel szemben, valamint Écskánál az utóbbi években 2
hajókamra-zsilipet és mellettük egy-egy duzzasztógátat építettünk fel. (...)
Begafőn (Klekken), Szerbittabén, Magyarszentmártonon és Románszentmihály mellett
pedig a következő öt év lefolyása alatt hajózó kamra-zsilipek és velük
kapcsolatban duzzasztógátak épülnek (...) általuk Temesvár szab. kir. város
szerves és föltétlen összeköttetésbe kerül a közép-európai vízi utak hálózatával
a Fekete-ten
gerig, majd a Duna-Odera csatorna kiépítése után az
Északi-tengerig."
(Torontál 1909)

A Begának köszönve mind merészebbé váltak a nagybecskerekiek álmai. A város aranybányája a folyója volt. Valóban kincset ért, minden ami a Begával bármilyen kapcsolatban is volt. Ahány hajó kikötött, annyival gazdagodott valaki
Nagybecskereken. Ahány hajó rakományával elhagyta a várost, annyival lett újra
valaki vagyonosabb. Mindenki a Bega partján akart telket venni, villát, házat
építeni. Egymás után és csakis a folyó partján épültek fel a gyárak, az üzemek.
A Bencze- bútorgyár, a hatalmas magtárak, a cukorgyár, a klikker gyár, a
sörgyár, a vágóhíd.

A helyi kaszinó, amely sok fényes bál és mulatság színhelye volt, szintén a partjára épült. Egyik legszebb parkunk a Csókliget is a Bega partján van.

De folyónk nem csak a vagyonosodásról regél. Mesél a történelemről is. A figyelmes szemlélőnek többet árul el a múltról, mint a történelemkönyv, és teszi ezt kendőzetlen őszinteséggel, nem magyarázva bele a
dolgokba, nem vonva le a tanulságokat, oktat a s
aját, szavak nélküli
bölcs módján.

Idézzünk az 1916 júliusában megjelent Torontál rövidhíréből: "Tudvalevő, hogy a Duna Gőzhajózási Társaság a háború kitörésekor a hajózási forgalmat beszüntette, miután a hajóit és egyéb
szállítási eszközeit a hadvezetőség
katonai szállítások céljára
vette igénybe. A hajózás szünetelése természetesen megakadályozza az áruk
szállítását, ami a kereskedelmet rendkívül hátrányosan befolyásolja, és annak
nagy kárt okoz. Az O. m. k. e. nagybecskereki kerülete a múlt hó utolsó
napj
aiban kérelmet intézett a Duna
Gőzhajózási Társasághoz, hogy hajózás újból megnyitassék. Most azután a Duna
Gőzhajózási Társaság közölte az Omke-vel, hogy a hajózási forgalom Nagybecskeren
is július elsejével megnyílik."

És hogyan mondja a történelmet meg a politikát tovább a folyó. Beszédes példaként álljon itt újra egy idézet a hat évvel később megjelent Torontálból: "Becskerekről Beogradra való utazás nem tartozik a
kellemes dolgok közé.(...) Miután a Beograd felé gravitáló forgalom nőttön nő,
és ennek folytán a viszontagságos utazás miatt sűrűn hangzanak el indokolt
panaszok és kifogások, a hatóságok mozgalmat indítottak, hogy a beogradi
hajótársaság létesítsen közvetlen személyszállító hajójáratot Becskerek és
Beograd között. A mozgalom élén áll Alexity
Bogolyub, Becskerek város polgármestere, aki a
hajótársaság vezetőségével már érintkezésbe is lépett. Az onnét kapott ígéretek
arra engednek következtetni, hogy a tervezett hajójárat rövid időn belül már meg
is lesz, és így egy csapásra sok viszontagságtól
szabadul meg az
innét Beogradba utazó közönség."
(1922. júl. 12.)

A folyók nemcsak a települések fizikai, gazdasági arculatát határozzák meg, nemcsak a történelem menetéről beszélnek az érdeklődő utókornak, hanem befolyásolják szellemi fejlődését, lakosságának lelki
mivoltát is. Vízi sportokról kellene mesélnem elsősorban, mert itt Nagybecskerek
a Begának köszönve mindig az élen állt, attól függetlenül, hogy Magyarországhoz
vagy Jugoszláviához tartozott-e. De kezdem mégis a képzőművészettel, amely
beteljes
edését a Bega-partján begai motívumokkal érte el.

A sok festő közül egy régen elfelejtett művészre terelném a figyelmet, s természetes folytatásként említek egy mai neves festőt is.

Várkonyi József 1879-ben született Szécsányban, kimagasló rajztehetségének köszönve Torontál megye ösztöndíjasaként tanulhatott a budapesti Mintarajziskolában. Korai eredményei dacára a megyei hivatalnokoskodást
választja, csak másodlagosan foglalkozott festészettel. És másodlagosan
foglalkozott a vívással is.

Nagybecskereken a vívósport rang- és hírnévszerzése 1904-gyel kezdődik, amikor Várkonyi József a Budapesten megrendezett országos bajnokságon ezüstérmet szerez. 1928-ban az országos válogatott tagjaként részt vett az olimpiai játékokon. Párhuzamosan
volt sikeres versenyző meg edző is, mindkettővel
1937-ben hagy fel, egy esztendővel a halála
előtt.

Várkonyi József részt vett a Nagybányai Művésztelep munkájában. Szívesen és örömmel festett. De a közösség elkötelezettjeként a kollektivitást is magára vállalta. A város
képzőművészeti életének egyik
fáradhatatlan, lelkes
szervezője volt. A
nagybecskereki impresszionisták egyik alapítója. A Szabadkán 1923-ban
megalakított vajdasági Képzőművészek Egyesületének a tagja.
És hol
van itt a Bega? - tehetné föl valaki a kérdést. A Bega Várkonyi életének
elválasz
thatatlan része két síkon is. Létezni és
alkotni másként nem tud, csak úgy, ha a folyó közvetlen közelében van. Városunk
legszebb részében a Kisamerikában, egy emelkedő tetején, a Bega-kanyarban
állt/áll villája, amelynek ablakai két oldalról zavartalanul
néztek le a szőke folyóra, míg a harmadik oldala, a
villát szegélyező faragott gerendákkal, oszlopsorral, kerítéssel összekötött
tágas verandaszerű előtér kényelmesen több festőállványnak is helyt adott. A
villának ezen a részén zavartalanul tetten lehete
tt érni a folyó vizében visszatükröződő hajnalhasadást meg
a nap utolsó alkonyi sugarait is. A Bega és a villa között húzódott a keskeny,
de hosszan elnyúló Csókliget cserjéivel, bokraival, díszfáival, virágaival csak
fokozta a Bega-part hangulatát.

1931 nyarán az ő Bega menti villájában gyűltek össze a festők. A Csókligetben Oláh Sándor, Húsvét Lajos és más művészek korrigálták a természetben festő fiatalok munkáit. Ez volt a csírája a régen áhított
becskereki művésztelepnek.

Várkonyi József festészetének központi mondanivalóját a Bega határolja körül. Várkonyi nem közlekedési útvonalat, nem utcákat elválasztó akadályt, nem a kereskedelem kifogyhatatlan lehetőségeit
látta a folyóban. Neki a tiszta ihlet forrása volt a Bega. Ő külön
fogékonysággal érzékelte
folyónk vizuális,
művészi és emberi mondanivalóját. Elsősorban ezt fogalmazta meg a képzőművészet
eszközeivel képeiben. A helyi múzeumban őrzött alkotásai már címükkel tudtunkra
adják Várkonyi és a Bega bensőséges kapcsolatának lényegét: Kikötő a Begán,
Be
ga-part, A parkban, Park. S ez a park a Csókliget.

Városunk jelenének neves festője M. Mandić. Akinek nem is létezik más motívum, mint a Bega vize, csónakjai, a begai köd, s ezzel képes a művész minden mondanivalóját megfogalmazni.

Így teremt a folyó szellemi javakat, így kezdeményez, így hoz létre új harmóniát, megközelítési lehetőséget, nyit új távlatokat.

A hétköznapi emberek életében is fontos szerepe volt a Begának. A partján élők nem szomjaztak, nem éheztek. Tiszta vizéből nyugodtan lehetett inni, hallal meg minden napszakban bőségesen szolgált. A
ráérősek a partjáról vagy épp csónakból horgásztak. A pihenést nem ismerők, mint
Mohaupt Antal, mindenki Tóni bácsija, az én felejthetetlen nagyapám, a varsákat
este letették, s azok reggelre megteltek harcsával, ponttyal, keszeggel. Nemcsak
a családnak, de a házi kacsáknak is bőven jutott az apróbb halakból.

A folyó mentén élő családok egy részének csónakja volt. Nagyszüleimnek, szüleimnek mindig. Emlékeimben még léteznek a mi rég elkorhadt csónakjaink is. Zöld színük és enyhe kátrányszaguk volt, ami
keveredett a Bega jellegzetes illatával. Ez a kellemes és teljességében
leírhatatlan illat már több, mint három évtizede eltűnt. Akkor hagyott itt
bennünket, amikor a Bega csendes megadással haldoklani kezdett.

Édesanyám gyermekkorának külön fejezeteit írta a Bega. Nagyon korán megtanult úszni. Nem is akadt párja széles e környéken, aki olyan szépen tudott volna ugrani az uszályokról, hidakról. Aki egy szuszra és oly sebesen a víz alatt az
egyik oldalról a másikra ért volna.

Nagyszüleim életében fontos közlekedési eszköz volt a hatszemélyes csónak. Pipi és Pubi (édesanyám meg nagybátyám) korán megtanultak evezni. A harmincas években városunknak még dinnyepiaca is volt, természetesen a Bega parton. A
dinnyevásárlás
úgy bonyolódott le, hogy a
Berberszki-teleptől föleveztek a magtárak mellett, a Kishídon túl található
piacig, ahol hegyszámra álltak a mézédes dinnyék. Megrakták a csónakot ezzel a
nyári finomsággal, és lassan csak kormányozva, engedték, hogy vigye őket
a víz hazáig. Az időből futotta még ilyen
ráérős kellemességekre is.

Muzsla és Écska között elterülő szőlőskertünkbe nyáron leggyakrabban csónakon ment nagyapám a két gyerekével. Odafelé könnyű volt, mert vitte őket a víz lefelé. Csak hazafelé, a megrakott csónakkal
a vízfolyással szemben volt már nehezebb. Ha netán szembe szélt kaptak nagyapám
kiment a vízpartra, s kötéllel húzta a csónakot, míg Pipi, a nagyobb gyermeke
kormányozott.

Muzslán túlra nemcsak szőlőt művelni mentek a becskerekiek. Vasárnap kiránduló csónakok indultak délelőtt az écskai gesztenyés erdőbe, az Ittinger-vendéglőbe. Ahol a kitűnő ebédek mellett nagyokat lehetett
táncolni is. Sok forró szerelmi lángragyúlás színhelye volt az
Ittinger-vadgesztenyés.

A nagybecskerekiek még negyven évvel ezelőtt is sok szépet, kellemeset köszönhettek folyójuknak. Nem létezett olyan nyári forróság, amely a városlakók számára elviselhetetlen lett volna. Az idegen
szemlélőnek az lehetett a benyomása, hogy minden becskereki vagy a Begában
úszkál, vagy épp a
vízbe lépni készül.
Kánikulában megváltoztak a város hangjai. Nappal nevetéstől, zsivajtól, apró
gyermeki sikongatásoktól volt teli nemcsak a vízpart, de még a Begától egészen
távol eső utcák is.

A begai strandok szépségükben, kényelmükben vetekedtek egymással. Itt volt a cukorgyári fűrdő, a Kirtyánszki-strand csodálatos jegenyéivel, homokos partjával, kényelmes kabinjaival, majd a Fischer-uszoda és a Brankován. A ma élő hetvenévesek érdekes módon nem tudnak
megegyezni abban, hogy melyik strand volt a legjo
bb. Mindenki kizárólagosan azt a strandot védi, ahová
kitartóan és hűségesen eljárt, a többit számba se vette, sőt, már régesrégen
csak emlékeikben élnek, még sem lehet belőlük bármilyen rangsorolást kicsikarni.
Mindenki számára csak egy létezik, az, ahova
ő járt.

A nyári estékhez pedig egészen másfajta hangok társultak. Míg nappal a fürdőzők uralták a folyót, alkonyatkor egymás után indultak el a fiatalokkal telt csónakok, s a nappali zsongó morajlást az ének
meg a gitár hangja vette át.

De kenukkal, szandolinokkal csak nappal lehetett találkozni. Mindig olyan könnyen szelték a vizet, hogy a szemlélőnek az volt a benyomása, lebegnek. De a vízen siklás jellegzetes hangja már messziről
elárulta, hogy könnyű csónak érkezik. A hangmagasságából, mélységéből az
i
s már messziről, a kanyar előtt kiderült,
mielőtt még látni lehetett a benne ülőket, hogy hányan is vannak.

Nagyon kevesen emlékeznek már azokra az evezősökre, azokra a délceg magyar egyetemista fiúkra, akik kivétel nélkül mind Budapesten tanultak a II. világháború alatt. Nevük eddig még így egymás mellé le
sem lett írva: Hagara Jancsi, Nagy Ernő, Drnrászki József (élete végéig az
evezős sportokért rajongott, városunk egyedüli nemzetközi evezős bírója volt) és
a szép Wégling-fiúk, akiknek egyetlen tekintet
éért sokat áztatták magukat a kis- és nagylányok a Bega
vizében, hogy mire a csónak hozzájuk ér, ők épp a legelőnyösebb helyen legyenek.
A szép Wéglin-fiúk sorsa a legtragikusabb. Budapest bombázásakor végzett velük a
pusztító lövedék. Velük halt ki a Wégl
ing familia.

Édesanyám különleges bensőséges kapcsolatot alakított ki a Begával. Lány- meg fiatalasszony korában a Bega volt életvitelének központja, és még akkor is a Begát kereste, amikor a Duna partján
élt. A folyón kialakított szokásait átplántálta a folyamra. Átúszta a Dunát is,
de igazán örülni csak a begai fürdőzésnek tudott. Azoknak az élménye fél
évszázad után is elevenen, színesen él nemcsak az emlékezetében, hanem a
lelkében is.

Az én gyermekoromban már kevésbé lengte körül romantikus hangulat a Begát, mégis a legtöbb hozzáfűződő élményem pozitív tartalmú. Gyakran ültem én is csónakban, legjobban szerettem kedves nagyapámmal a vízre szállni. Ő evezett, de azért nekem is adott egy kisevezőt, amely
valójában a cefrekavaró lapát volt. Nem kellett ne
kem lényegében eveznem, csak addig, ameddig a kedvemből
futotta. A meregető volt az én igazi eszközöm. Ki is tudtam vele meregetni még
azt a néhány cseppnyi vizet is, amely esetleg a hullámveréstől beloccsant a
csónakba. Szépen daloló nagyapámmal végig éne
keltük az Écska határában fekvő szőlőskertünkig vezető
utat. Ő halkan dúdolt, feltűnés nélkül, mint mindig az életében, én meg
harsogtam, amennyire gyerek hangom engedte. A nádban tanyázó madarak ijedten
rebbentek fel közeledésünkre, de nagyapám sohasem do
rgál meg ezért, pedig
nagyon szerette a rendet, fegyelmet, de a kis unokáját még jobban.

Negyven esztendeje, hogy az utolsó nagy hírnévnek örvendő begai strandot fölszámolták. Lebontották a Csókliget előtt a parton épült első közép-európai regattaházat is. A folyó mentén épült gyárak
minden mérgező hulladékukat a szerencsétlen Begába bocsátották. Ez ma sincs
másképpen. Az új városatyák a II. világháború után mindinkább szennycsatornának,
s mind kevésbé folyónak tekintették a Begát. Keleti szomszédunk sem
az
on törte a fejét, miképp lehetne ezt a
kedves folyót megmenteni, növény- és állatvilágát megőrizni, turistaparadicsommá
alakítani. Olyan szörnyű mérgezéseket kellett elviselnie, amelynek
következményként napokig haltetemek hullaszőnyege fedte a Bega
felszí
nét.

A mai fiataloknak már emlékeik sincsenek arról, milyen jót lehet a folyónkban fürdeni. Sőt a legvakmerőbbnek sem jut eszébe, hogy vizében megmártózzon. Irtózva beszélnek fekete színéről, áradáskor dögbűzös
leheletétől. A Bega halott.

Már régóta nem virágzik, benne és körülötte kipusztítottak minden életet. A Bega-mentén a XX. század közepéig megtalálható volt szinte a teljes Kárpát-medencei folyami élővilág. Ma már a
szomorúfűz sem akar megmaradni a partján.

Alig száz éve Kisamerika nevű városrészünk területén, amely lényegében a folyó egyik félszigetén helyezkedik el, igazi szigeti erdő nőtt. A Bega mellékágaiban nem volt ritka a vízirózsa meg
liliom. A béka
lencse mindig vadul terjeszkedett,
most már a Bega mentén még gólyahír sem nő.

Gólyát a vízparton látni lehetetlen. Eltűnt: a búbos vöcsök, a tőkés réce, meg a kékcsőrű réce, a szürke gém, kárókatona, kócsag, szárcsa, vércse. Az énekes kabócáról
már csak a legidősebb becskerekiek tudnak.

A folyami sirály föl-föl tűnik, s ijedten tovaszáll. Télen megjelennek a vadlibák, vadkacsák, röptükben egy rövid ideig követik a Bega folyását, majd hangoskodva messze elhúznak felette.

A Bega többé sajnos nem az élet, a túlélés, a harmónia, az ihlet, az öröm meg a lelkiség forrása. A Begának még a jövőjét is elvették. Csupán a holttá nyilvánítás maradt még el.

Megtekintések: 114

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Marcsók Vilma Február 21, 2010, 7:07pm
Kedves Feri "nagyapó",
igen a mi Begánk, a térképeken Béga, de mi é helyett e-t mondunk már évszazadok óta :-)
A Temes még tiszta, horgászok paradicsoma. A mi folyónk most már adni alig tud valamit, ezért még jobban kell szeretnünk, hogy ismét önmagára találhasson.
Üdvözöllek
Vilma, a messzinagyi
Hozzászólt Horváth Ferenc Február 21, 2010, 6:54pm
Kedves Vilma !
Nagyon szépen írtál, kár hogy oly sok mindent tönkretettünk mi emberek.
Nem is oly rég volt, amikor A béga és a Temes összeért a hatalmas árvíztől.
Nálunk is nehezen tűri a Tisza, hogy oly szűk életteret hagytak neki, s most újra szükségtározókkal adnak vissza helyeket neki.
Üdv: Feri "nagyapó". :)
Hozzászólt Marcsók Vilma Február 21, 2010, 1:04pm
Kedves István,
köszönöm, hogy írt.
Szomorkás öröm, hogy helytörténeti írásom "többre" sikeredett, mint anno szántam. A bátyja Nagybecskeren volt katona? További kutatásaimnak egy újabb irányt is adott ezzel. Az igazság az, hogy a történelmi Magyarország korára korlátozódom elsősorban. Hitem, nézetem szerint azt az 1000 évnél hosszabb időszakot és eseményeit kell beleplántalni az emberekbe.
Igen, tudom (sajnos) rólunk keveset tudnak. Az is igaz, hogy nem vehetjük föl a "versenyt" Erdélyországgal, de sokat adott a mi kis mezősvárosunk is a hazának. Erről majd alkalom adtán...
Most épp a bokatörés utáni gyógykezelésen vagyok hétközben a közeli gyógyfürdőben.
Világhálós hozáférhetőségem csupán itthon, hétvégén van. Így jelentkezésem is csak szombat, vasárnapra korlátozódik.
Köszönöm derűlátását Begánkkal kapcsolatban.
Ha mentés feladatát a felelősök is optimizmussal és tevőlegesen vállalják, a Bega, mindannyiunk örömére, ismét élni fog.
Üdvözletem Nagybecskerekről, Délvidék egyik végvárából
Hozzászólt Király István Február 21, 2010, 12:39pm
Kedves Vilma! Remélem nem veszi rossz néven a megszólítást. Látszik nagyon szereti szülővárosát és meghatóan, de nagyon dokumentáltan rajzolja meg annak értékeit, beleértve a város multikulturalitását. Nagybecskerekről , nevén kívül nem sokat tudtam.Talán még annyit, hogy 1950-52 között ott volt katona legnagyobbik bátyám, akit édesanyám nagyon féltett a korabeli román-szerb határvillongások okán.Nem történt semmi baja, csak lebetegedett és így nem kellet teljesen kitöltse a három éves határőrszolgálatot. A tavaly nyáron 80 éves korában vettük tőle a végső búcsút Marosvásárhelyen. Ön írását olvasva rá is emlékeztem. Kár , hogy szomorúra sikeredet az írás befejezése. Reménykedjünk közösen: csak tetszhalott a Bega és közeljövőben felébred, újra élni fog és a halottá nyilvánításara soha nem kerül sor.

Hogyan segíthetsz?

vagy

vagy

PayPal és bankkártya

 vagy

adományozok


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2019   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek