Tragikus történet ez is, mint sokatoké ezen az oldalon, de ez se maradjon ki a sorból, ámbár a meseszerűség ez esetben fog fellépni, mert pontosan nem emlékszem a családi történetre csak egy tényre: valaki beleőrült. Sajnos a családom úgy próbált megvédeni bennünket fiatalokat, hogy a legszörnyűbb dolgokat nem mondták el nekünk, csak elejtett szavakból érthettünk, vagy bentfelejtés (elfelejtettek kiküldeni) esetén hallhattunk valamit. Dédnagymamám bátyja bíró volt valamelyik szilágysági helységben. Trianon idején egyszercsak közölték vele, hogy a tekintetes úrnak menni kell, mert jön az új bíró. Érdemei felsorakoztatása és az emberek pártfogása következtében szabtak egy feltételt: bíró maradhat, ha két héten belül megtanul románul. A büszke, kutyabőrös nemes nem élte volna túl a megaláztatást, hogy kiteszik a szűrét, tanult hát reggeltől estig, sőt még éjszaka is. Természetesen két hét múlva se bizonyult megfelelőnek a román nyelvtudása, leváltották. Összeszorított fogakkal hazament és azon nyomban nekiállt és magolta a szavakat a román szótárból. Meg volt győződve róla, hogy ha megfelelő nyelvtudást tud felmutatni, megint ő lesz a bíró. Minden reggel díszmagyarba öltözött, hogy készen legyen, ha szólítják. Föl-le sétált a szobában és tanult, tanult... Minden áldott nap. A környezetétől rendet, rendszerességet, maximális tisztaságot követelt, mindennap úgy kellett teríteni, mintha vendégek érkeznének. A családi gondokra újra és újra azt válaszolta, hogy minden megoldódik, ha ő újból bíró lesz, már csak kevés híjja van a nyelvtudásának. A bírtok dolgait is kurtán-furcsán intézte, az a feleségére maradt, csak tanulta tanulta a román szavakat, amíg meg nem halt.

Elnézést a címért. Most voltam otthon, testvérbátyámtól megtudtam, hogy nem bíróról van szó, hanem közjegyzőről.