Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

      

                        A harmadik pillanat. –

                          -----------------------

             - Nem és nem! Nem maradok itt! Tanítani akarok, azért végeztem egyetemet! Nem kell nekem a városi óvónői állás, inkább megyek falura, majd ott leszek tanár! – ezek voltak Éva súlyos döntésének szavai, mondatai.

   A bajok fekete fellegei ekkor kezdtek gyülekezni. Évát elhatározásában nem lehetett megingatni. Makacskodása elindított egy olyan lavinát, amit már alig lehetett megállítani. Akkor még egyikük sem sejtette ennek későbbi következményeit.

.

             Ádám még a kezdetek kezdetén, kettőjük kapcsolatában nagyon is határozott volt. Meg volt győződve, hogy jó döntéseket hozott. Ha már eldöntötte a nősülést, a családalapítást, akkor nincs mire várni. Ebben Évával közösen egyetértettek. Éva igenje után, a lány azon hamarjában meghívta Ádámot szüleihez, a szomszéd megye falujába. Egy májusi hétvégén meg is történt az illendő lánykérés is, a hagyományos háztűznéző is. Éva szülei kedvesen fogadták Ádámot. „Ha már ti így akarjátok és eldöntöttétek, hát legyen!” – szólt az apai verdikt.- „Áldásom rátok!”.

            Pár hét múlva szűk baráti körben, Éva szülei jelenlétében, Ádám kis lakásában megtartották az eljegyzést is. Akkor ajánlotta fel leendő apósa, hogy majd ők, a falujukban megrendezik a lagzit is, úgy ahogy náluk szokás.

Júliusban, városukban a patinás városházán, lezajlott a polgári esküvő is. Kevés rokon és sok közös barát örvendezett akkor velük. Megtörtént, amire vágytak. Kimondták a boldogító „IGEN”-t. Felemelő pillanat volt, boldognak hitték magukat. Gratulációk, fényképezés, koccintások. Mindenki vidám volt, mosolyok, vállveregetés, bizakodó hangulat, még az időjárás is kitett magáért, a nyári nap már jócskán forróságot árasztott. Ádám és Éva akkor, aznap tényleg boldognak érezték magukat. Odahaza kettesben pezsgővel ünnepelték a napot.

           Augusztusban Éva szülei fél falura szóló lakodalmat rendeztek. Az Ádámmal érkező rokonok és barátok kis csapatát alaposan meglepték a vasútállomáson, ahol kis fúvós-zenekar fogadta őket és kísérte a lányos házig. Útközben szólt a nóta, fogyott a pálinka. A református templom is zsúfolásig megtelt az esketésen. A „... holtomiglan-holtodiglan...míg a halál el nem választ...” fennkölt, magasztos szavak, fogadalmak ünnepélyessé, felejthetetlenné varázsolták azt a napot. Az eskütevők hitték, meg voltak győződve most már örökre összetartoznak. Szétszakíthatatlan kötelék van köztük. Alapos.

           Esküt tettek Isten és ember előtt!

           Ám a gondok, a megpróbáltatások még csak ezután következtek 

... Esküvőjük után kapcsolatuk nagyon is zökkenőmentesen alakult. Nászút a tengerpartra új élményekkel, akkor láttak mindketten először tengert. Felhőtlen forró napok voltak, sűrű csobbanásokkal a hűs tenger vízében, hangulatos esti séták a homokos parton, naplemente nézés a tenger távoli hullámaiba, kagylógyűjtés emlékbe. Hazatértük után berendezkedtek Ádám lakásába. Szokták az együttélést, a házas életet.

          Szeptember hónaptól Évának már az államvizsgájára kellett készülnie, utolsó éves lett az egyetemen. Nagyon készült, tanult szorgalmason, mivel a kihelyezésnél az államvizsgajegy és az éves átlagjegy is sokat nyomott a latba.

          Az ősz nem várt, de mégis örömteli meglepetést hozott mindkettőjüknek. Nem tervezték előre, csak úgy bekövetkezett. Október elején bizonyossá vált, hogy bővülni fog a család, Évára anyai örömök vártak! Ezt a váratlan hírt, a kezdeti felemás kétkedést – mármint jó-e vagy sem ilyen hamar a gyerekáldás – gyorsan felváltotta a boldog várakozás. Már közösen nevetgélve számolgatták előre, ha minden jól alakul, - miért ne -, máris államvizsgázott gyereket hoz majd a világra Éva. Májusban lesz az államvizsga, júniusra várták a baba születését.

          Azért a számolgatásba nyomos érvek is szóba jöttek. Akkoriban államilag központi kihelyezések voltak az egyetemeken. A diktatórikus államrendszer alaposan megkavarta ki, hova kerüljön az egyetemi tanulmányok elvégzése után. Arra is vigyáztak, hogy a magyar végzősök lehetőleg minél távolabb kerüljenek a szülői háztól, főleg román lakta településekre. A kihelyezési sorrendben az is sokat számított, ha a végzősnek volt már családja, férje, felesége, sőt gyereke is! Ez mind plusz pontokat hozott az összesítésben. Meg az is, ha egy zárt erdélyi nagyvárosban van a lakhelyük, mint Ádáméknak. Oda akárki nem telepedhetett le, főleg magyaroknak nem engedték, korlátozták a beköltözést...A diktatúra ’70-es éveiben, Romániában, Erdélyben így alakultak a dolgok. Ez volt a valóság!

          A májusi államvizsga jól sikerült. A vizsgáztatok azon drukkoltak, hogy ne a vizsgán, a diplomadolgozat megvédésekor, a nagy izgalom hatására induljon meg a szülés. Ez szerencsére akkor nem következett be.

          Ám a június egyik napján, amikor Ádám hazatért a munkából, a konyhaasztalon egy cédulát talált, rajta egy rövidke mondat:

         „ - Tátikó! Elmentünk szülni!”

          Ádám ezt olvasva, beleborzongott. Hirtelen nem is tudta hova kapjon, mit csináljon. Nagyon melege lett egyszeriben. „Itt a kis Ádámka!” – villant bele. Fiúcskát vártak, így becézgették még, amikor már izgett-mozgott a csöppség Éva pocakjában. Pár perc után, Ádám valamennyire megnyugodott. Tudta, minden rendben lesz. Előzőleg, már jó előre a szülészeten ismerős, megbízható orvost kerestek, minden meg volt beszélve, fel voltak készülve.

De most Ádám azon bosszankodott, hogy párja nem telefonált neki a gyárba. Reggel, amikor munkába ment, még nem volt semmi jele a várható eseménynek, hogy aznap szülés lesz. Ádám sietve összeszedett pár dolgot, amit szükségesnek látott bevinni a szülészetre és azon morfondírozott, hogy hogyan ment be Éva ilyen hírtelen? Taxit hívott volna, sürgős volt?...

          A kórház szülészete szerencsére nem volt messze a lakásuktól. Szinte futva, sietősen, percek alatt odaért. Ott toporgott, kérdezősködött a jövő-menő nővérektől. Bemenni nem engedték a párjához. „ Most szül...Várjon!” –ezzel nyugtatgatták. Utólag kiderült, szerencsére aznap délelőtt egyik legjobb barátnője ment Évát meglátogatni. Akkor jöttek a fájdalmak és ő volt a bekísérő segítség. A délutáni várakozás időtlennek tűnt Ádám számára. Izgalommal járkált a szűk előtérben, hol leült, hol tovább sétált, gyakorta nézegette óráját, és csak várt...várt türelmetlenül.

          Estefele, 8 óra tájt, kiszólt egy nővérke az előtérben toporgó Ádámhoz:

           - Akarja látni a lányát?

Ádám hirtelenjében nem kapott levegőt, összeszorult a torka, szólni sem tudott, csak intett a fejével. „Micsoda?!... Nekem lányom?...Létezik ilyen?...El sem hiszem!” – kavarogtak Ádám fejében a gondolatok.

Kisvártatva nyílt az ablak. A nővérke karjában, pólyában egy csöppnyi angyali arcot pillantott meg. „Milyen pici...alig két-három arasz és már haja is van!” Ádám szerette volna karjába venni, közelebbről nézni, megcsodálni, magához ölelni. „Ez az én lányom...az enyém!...Milyen édesen alszik” – szétáradó néma boldogságában Ádámnak szinte fülig ért a szája, ahogy rámosolygott,nézte újszülött gyermekét az ablak mögött. Csak távolról láthatta, még meg sem érinthette és bennebb sem engedték, hogy feleségét láthassa, köszönthesse. Akkoriban ilyen szigorú szabályok voltak a szülészeten, ez volt a szokás, védték az újszülötteket a fertőzésektől. „Minden rendben van, az anyuka is jól van” – hallotta a nővérke szavait, aki máris fordult, vitte vissza a babát. Ádám csak állt, nézte az ablak mögött távolodó nővérkét.

          Ahogy kiért az utcára, nagyot sóhajtott, - már jócskán kezdett esteledni -, felnézett az égre, mintha köszönetet suttogott volna magában. A kora esti felhőkön, fent a magasban, még látszódtak a lenyugvó nap sugarai, vöröses-aranysárga színekben. Ádám hazafele menet minden szembejövőt szeretett volna megszólítani, elmondani határtalan örömét, megosztani ezt a különös érzést: „Emberek! Csoda történt! Lányom született!!! „

 Hazáig nem jött szembe vele egy ismerős, vagy szomszéd sem, akinek eldicsekedhette volna micsoda öröm érte!

          Odahaza elővett egy erre az alkalomra félretett üveg pálinkát, s örömében jól benyakalt. Azon bosszankodott, hogy most nincs kivel koccintson, egyedül van ilyenkor!

          Ádám ünnepelte ezt a napot, úgy érezte, hogy örömében akár fára mászna, madarat lehetne fogatni vele...

          Életének egyik legszebb napja jött el, amit egyedül ünnepelt. Szerdai nap volt. Szent Iván hava.

          Ünnepelte az új családtagot. A lányát! 

                                                                                             X

           /Folyt.köv./

                               

Megtekintések: 188

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hogyan segíthetsz?

VAGY

VAGY

PayPal és bankkártya


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2019   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek