A hetedik kapu
Írta: Attila-benczi (Dawn Bat)

I.
Az örök sárga fűtenger közepén,
koporsómra a Hold árnya vetül.
Éjjel-nappal égő fáklyák körében
kísért a múlt, feketén, legbelül.
Testetlenül, páraként, mert az éhség
szöges-őrlővel lelkem tiporja,
fűtenger, én vagyok felettem ragyog
a végtelen csillagmező, porba
névtelen lábnyomok, köztük az enyém,
betakar a korgó gyomrom hangja,
félelmem általa, végleg elvesztem.
Gyászének szól, megnyugvás a sírban.

II.
Egy alak itt előttem, nem szól, csak int,
némán, erőtlen, remegő lábakkal,
követtem s felettem a nincs-hold leint.
Az idő-fellege csak engem ural?
Áll, Apám arcát ölti az idegen,
Ne sírj annyira, fiam. Bátran kövess...
Az út végén Isten, vagy talán mégsem,
Ha átléped "városod" határát, láss...
Orcája változik. Már szólít, anyám:
Szívem, gyermekem, ne tétovázz... Érzed?
A párás, nehéz alkonyt, elmúlásom-
Az agóniát, ami a hetedik kapuhoz vitt?
---------------------------------
---------------------------------
Megjegyzés:
A versem két írónak rövidített s általam, szabadon átírt változata.
Az első rész(I.)
François Villontól a  "Ballada a senki fiáról"
A második rész(II.)
Dante- "Isteni színjáték " és ezen belül a  "Pokol kapuja"