Egyetlen csatorna sugározta a 86-os futball világbajnokságot, és vagy nem volt jel az antennának, vagy annyira havazott a képernyő, hogy csak a kommentátor ordibálásából volt észrevehető, amikor gólt rúgtak. De fáradalmas előkészítések árán, mégis meglehetett nézni a meccseket, mert a lelkes szurkolók nem ismertek akadályokat. Tucatnyian összetársulva megvettek 4-5 nagytáska sört, majd a fadobozos fekete-fehér tévékészülékkel együtt feltették a traktorokra. Nekivágtak a hegynek, mert a gerincen lévő erdészháznál tisztán jött be a kép, s itt kényük-kedvük szerint kiadták magukból hóbortjukat. Ihattak, ordibálhattak: itt nem zavarták a szomszédokat. A pártelnökből, erdészből, milicistából, határpásztorból s miegyébből álló válogatott tagok között éktelenkedett Ficsúr, aki trolis traktorával dolgozott az erdőn, ám a mérkőzések napján, többek közt, ő is szállított a havasra.

    Egyik alkalommal a milicista vissza kellett térjen a faluba. Ketten, pityókosan indultak vissza Ficsúrral, akivel eléggé felszínes volt a baráti viszonyuk.

    - Muszáj egy autót vegyek - tört ki útközben Ficsúr, szeme sarkából figyelve a milicistát.

- Kocsit?.. Azt, minek?

- Bankot akarok rabolni, s legyen, mivel elmeneküljek.

   - Részeg vagy-e, ember… Miket mondasz? – förmedt rá az egyenruhás, de furdalta a kíváncsiság. – Miért akarsz bankot rabolni?

-         Csak, hogy tudjak venni egy kocsit!

-         Ezt, most nem értem.

-         Nem baj, még én is gondolkozok rajta – nyugtázta Ficsúr.

    Megérkezésük után a korcsomába várta Ficsúr, hogy társa elintézze ügyeit és visszatérjenek a havasra. Addig várta, hogy unalmába az asztal alá itta magát. Képtelen volt talpra állni, így nem tudtak visszamenni.

   - Miféle egy alak vagy?!… Ezt, meg fogod még érezni – morogott fenyegetőzve a milicista, majd lődörögve távozott.

   A szokásos fejfájással ébredt Ficsúr. Lassan kezdett kibontakozni előtte a tegnap esti kép, amitől még inkább csak bele sajgott az agya. Rádöbbent, hogy ellenségé vált, és ismerve haragosa elvetemült tulajdonágait, biztosra vette a megtorlást.

   - Csaknem súg be a bankrablással, hiszen tudhassa, csak hülyéskedtem – hasított belé a félelem, latolgatva, hogy mikkel élhet vissza a volt barátja.

    Pár nap elteltével az erdőről hazatérve, újra beült a korcsomába. Traktorával leparkolt a szokásos sarokba, ami árulkodóan hatott tartózkodási helyéről. Tartva a rá leselkedő bosszútól - szokását meghazudtolva -, csak pár hűsítőt fogyasztott.  Megérzésére hagyatkozva, távozása előtt rendelt egy féldeci szilvapálinkát, és jó alaposan beáztatta vele az inggallérját. Huncut vigyorral indult haza, de amint beindította a traktort, mellette termett a milicista.

    - Na, barátocskám, most elbúcsúzhatsz a könyvedtől – szólt rá kárörvendően.

-         Milyen okból?

   - Ittas vezetésért… amit megjegyzek, hogy idáig is már számtalanszor elnéztem. Mostanra betelt a pohár.

   - Aha, csakhogy én nem vagyok részeg. Belé is fújok, ha kell – hencegett Ficsúr, miközben lemászott a kabinból.

-         Pfuj, te bűztanya… még hogy nem ittál. Fabábúnak nézel?

-         Fogadjunk két láda sörbe, hogy nem ittam.

   - Elég nagy bajba vagy így is, ne tetőzd még – próbálta csillapítani, de Ficsúr addig-addig erősködött, hogy végül, csak kötélnek állt.

  - De, ennyivel úgyse úszod meg… a könyved is jő a sörrel – tisztázta a helyzetet a milicista, aki biztosra ment, mivel érezte a leheletből áradó pálinkabűzt.

  - Állok elébe – játszotta az eszét Ficsúr, közben már fújta is a szondát. Aztán még egyet, mert hibásnak tűnhetett az első.

  - Ez lehetetlen, sze’ érződik rajtad – hüledezett a milicista, aki nem akart hinni a szemének.  – Hogy csináltad?

   - Előbb adja vissza a könyvem, és a két láda sör árát.

  Odaadta, mert fúrta a kíváncsiság, hogy a székely ember, megint milyen turpisságot eszelt ki.