Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Jóbel

Aranymisére zúgtak a harangok. A falu első számú épületének kecses tornyában két harang lakott. Úgy tartották a helybéliek, hogy a kisebbik, a „csengettyű” virgoncabb. Egyre csak azt zöngicséli: túróó, zsendicee...! A nagyobb nyugodtabban, méltósággal kongott: sonkaa, szalonnaa! Így szólongatták vasárnaponként a híveket, hívták templomba a falu népét. Törtek meg már villámokat, rezzentek össze árvíz idején, kísértek utolsó útjára harcban elesettet. Még a nagy háború előtt kerültek ki egy pesti harangöntőműhelyből, és szerencsére túlélték a világégést. Most, hogy újra megkondultak, félbeszakítva a dologidőt, ünnepélyessé tették a hétköznapot.

Szemközt, a papilak előtt már gyülekeztek a népek. Székelyruhás férfiak, ministráns fiúcskák, szentolvasót szorongató anyukák tűntek fel minden utcából, s rendre ellepték a templomteret. Frissen bérmált suhancok egy csoportja nyírfaágból díszkaput font a bejárat fölé, mire élővirágból írták rá: Isten éltessen! A fúvószenekar már hadrendbe állt és elkezdte a főpróbát. Szorgos asszonyok és játékos kedvű gyermekek virágszőnyeget raktak a templomajtó és a padok közti folyosó földjére.

Izgalom hozta lázba a közösséget. Miközben meglepetésekkel készültek a nagy napra, bennük is valami megfoghatatlan kíváncsiság és várakozás érződött. A megyebíró otthon elkottyantotta: a plébános úr különösen fontos, váratlan bejelentésre készül. Egy fehér ruhás nénike is eregelt, kankósbotjába kapaszkodva lépegetett a plébánia felé. Mindenki Rózsinak ismerte, egyedül élte le az életét. Azt suttogták róla, hogy eleinte válogatott a legények között, aztán hogy, hogy nem, pártában maradt. De a templomot nem hagyta.

Odaérve megkopogtatta a papilak ajtóját, majd rikkantott egyet:

– Igyekezzen tisztelendő atyám, nagy nap a mai!  

Az ablakot nem érhette el bottal sem, de egy szál fehér rózsát azért becsúsztatott a lábtörlő s a küszöb közé, annyira, hogy ajtónyitáskor szembetűnjék. A pap benn ezt nem vette észre. Nem tudhatta, mi történik a plébánia előtt, az előkészületekkel volt elfoglalva. Éppen a fürdőszobában szedte rendbe magát.

Márton papot az Isten is ott felejtette Cibrefalván. Fél évszázados papi ténykedéséből negyven év itt telt el. Akiket megkeresztelt fiatalon, már  azok unokái is rég túl voltak az esküvőn. Ő meg ismerte valamennyiüket, név szerint. Mindent tudott róluk, amit tudni lehet s érdemes. Ennyi idő alatt jóban-rosszban összecsiszolódtak. Zsák a foltját megtalálta.

Pedig az elején voltak bizony belháborúk. Vagy a gondnok nem engedett, vagy a kántor volt akaratos, de a bejárónőt sem kellett tanítani. Néha olyan puskaporos volt a hangulat a sekrestyében, hogy reverendáját is ledobta volna. Aztán eszébe jutott az első bérmálás, amikor a hívek tojással dobálták meg a főpásztort, s alig tudta lecsitítani a kedélyeket utána. Így hát, engedett. Nézte a jó oldalát, hogy a nyájnak pásztor kell. Isten majd azt is összeboronálja, amit az ember elrontott. Nem feszítette a húrt tovább, csak az eszmét, az eszményt védte, nem a zsákmányt. Csak addig ment el, ameddig lehetett. Egy csepp furfang, józan ész, bölcs hallgatás vagy imádság többet ért, minthogy folyton borogassa az asztalt. Illem ide vagy oda, nem mindig tudta türtőztetni magát. Ami a szívén volt, azt meg is mondta nekik. Talán ezért is nőtt úgy hozzuk.

Keményfából faragott székely lévén, sem a hívek, sem a püspökök nem bírtak vele. Káplánkorában alig egy évet húzott le egy helyen. Mire felkapott szónok lett vóna, a főnöke kérte az áthelyezését. Sorban három principális hullott ki mellőle. Képtelenek voltak tartani vele az iramot, melyet diktált. Céltudatosságát és konokságát némileg hite és hivatástudata szelidítette, de még így sem fért a bőrében. Mint egy csikó, melyre hámot kell rakni, mert az nem elég, ha csak úgy az anyja mellé fogják. És megedzették a kínzások, a börtön is. Szabadulása után, amikor ide helyezték, lelkesen, elszántan vágott neki a papi munkának. Márton papot a börtönévek nem legyengítették, hanem megerősítették. Jóban-rosszban egyre inkább a falu lelkiismerete lett. Amolyan családtag, akiben bizhatnak, akinek szava eligazító fáklya az élet útvesztőiben. Nemzedékek nőttek hozzá s álltak ki mellette, olykor, ha kellett, védelmükbe vették. Jobban szerették, mint a tanítót vagy a párttitkárt. Büszkék voltak rá, és készek is érte bármire.

Az ősszel, névnapjára kapott fehéringet vette a reverenda alá. A fehér szín kedvence volt. Ingben, virágban, abroszban, asztalterítőben, fehérneműben egyaránt. Ünnepélyességet, tisztaságot, fennkölt hangulatot varázsolt. Misézni is leginkább fehérben szeretett. Az angyalok is feszt fehérben vannak, gondolta, s mégsem unják. A fehérben minden szín benne van. A szivárványé is, a napsugáré is. A havat s a gyapjút sem kell festeni. Úgy szép, ahogy Isten teremtette.

Begombolta a legfelsőbb gombot, kitűrte az ingnyakot a reverendára, kettőt igazított megmaradt hajtincsein, majd vette az imádságos könyvet, s indult volna kifelé az ajtón. Hirtelen egy nyilallást érzett mellkastájékon: szúró és nyomó érzést. Elöntötte a verejték, lába megroskadt, félkézzel az ajtófélfának támaszkodott, majd mély levegőt vett. Így állt mozdulatlanul, percekig, aztán lassú, egyenletes sóhajtásokba kezdett. Eszébe jutott a doktornő tanácsa: mély lélegzet, orron be, szájon ki. Inget kigombolni, ablakot kinyitni. Ő is így tett. Visszavánszorgott a konyhába, előszerelte a gyógyszeres dobozt, és bevette az aznapi szívgyógyszer-adagját. Egy jó pohár friss kútvízzel. Úgy tűnt, helyrebillent a vérnyomás, megnyugodott. Szíve sem kalapált már oly hevesen. Bezárta az irodaajtót és indult a templomba. Már ért volna a lépcsőig, amikor valaki hátulról megszólította:

– Márton, emlékszel-e? Én vagyok Rózsi, akit úgy szerettél. Még virágot es adtál nekem az első miséden...

– Hagyj békén, keresztény kötelességem volt..., vetette oda, majd  sietve megszaporázta lépéseit. Finoman elmosolyodott, s azon kuncogott, megvan a tettes, aki a rózsaszálat a küszöb elé rejtette.

Az ünnepség valóban méltó volt az alkalomhoz. Felemelő szertartás, amit nem lehet átélni meghatódottság nélkül. A jubiláns pap érezte a mennyei liturgia előízét. Valóságos balzsamként simogatták lelkét a gondosan erre az alkalomra válogatott énekek is. Huncut szemeiben földöntúli öröm vibrált. Nyugalom áradt szét lelkében, tagjaiban tombolt a minden fáradtságot legyőző, örökifjú életerő. Mint mikor az ember egy hosszú út után hazaér. Mint amikor a zarándok eléri célját és megpihen. Elvégre ötven év nagy idő. Egy házasságban is, hát akkor a szolgálatban. Versekkel köszöntötték, ajándékokkal halmozták el, a rokonokra külön aranymisés áldást adott, majd következtek a köszönet és a hála szavai.

Elérzékenyülten állt az oltárnál, a dermedt csend áhitattal telítődött. Megszűnt minden köhögés, a padok recsegése abbamaradt, a gyereksírás elcsitult, mintha az egész templom népe visszafogta volna lélegzetét. Az első padsoroktól a kórusig beszédes csend kúszott végig. Ekkor Márton pap remegő de karcos hangján megszólalt:

– Drága híveim! Isten tartson meg, hogy mostanig kibírtatok! Ha ti nem is, de az unokák biztos megértik, mért rendelt az Isten egymásnak minket negyven évig. De, már nyugdíjba is engedhetnétek. Hadd szusszanjak meg egy cseppet. Betöltöttem a hetvenötöt, és még szeretnék élni. Adja a Jóisten, hogy éljünk száz esztendeig, utána haljon meg, aki akar, s én temessem el... Minek szabnánk határt a Gondviselésnek.

Én sok Miatyánkot mondtam értetek, most csak egyet kérek tőletek.

Rózsinak meg üzenem: szeressen továbbra is, ne hagyja abba.

Ámen!

Mennyei fény szűrődött át a festett üvegablakon. Az átszellemült papi arcra kiült, aztán elidőzött a béke.

Sp-

 

Megtekintések: 62

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hogyan segíthetsz?

VAGY

VAGY

PayPal és bankkártya


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2018   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek