Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Úgy gondolom, hogy az emlékekhez való hozzáállásom igencsak sajátos. Már nagyon korán felismertem a pillanat értékét és nagyon komolyan tudtam szenvedni, amikor a jelenből szép csendesen, vagy éppen hangos rohanással múlt lett. Talán az egyik legkorábbi kép magamról, ahogy igazi szívfájdalommal a fotel mögé kuporodom egy régi, fekete-fehér fotóval a kezemben. Nagy, krokodilkönnyek potyognak a képre, egy hat-hét éves gyerek kétségbeesésével kapaszkodom a múltamba. A képen semmi különös nincs, csak egy mosolygós baba, én, egy még mosolygósabb nagymama, és egy, hozzám képest nagyon nagy torta, egyetlen szál gyertyával. A gyertya kék, tudom, emlékszem. Akkor éreztem először az elmúlás visszavonhatatlanságát. A húgom úton volt a családba, vártuk, nagyon vártuk, és akkor, ott a fotel mögött fogtam fel igazán, hogy az a baba, aki mindjárt megérkezik, marad, örökre marad. Féltem, tartottam attól, hogy nem fogom szeretni, vagy hogy ő nem fog szeretni. Nem értettem, hogy miért egyértelmű, hogy mi szeretni fogjuk egymást. Ehhez képest az utóbbi tizenöt év feltétel nélküli szeretetről és rajongásról szólt. De akkor ezt még nem tudtam. Csak azt tudtam, hogy többé már nem én leszek a kisgyerek, a kisunoka. Hogy már nem lesz úgy fotó mamával, hogy az ő szíve csak az enyém. Jön a trónbitorló, és nem tudom, hogy mellém ül, vagy lelök onnan. A következő néhány év tej- és púderillatban telt, homályosan. Érdekes, hogy a várakozás mennyivel élesebben él bennem a megérkezéshez képest. Amikor megjött, és először láttam, kialakult a szövetség és többé már nem is akartam emlékképet nélküle.

Az utazást sem tudom önfeledten megélni, esetleg csak néhány órára kegyelmez meg a felejtés. Nézem a szépet, pislogás nélkül bámulom, hogy soha ki ne menjen a fejemből. Utolsó nap már sírok, meg végig hazáig. Újra és újra felidézem, de az emlékképek idővel fakulnak. A fotókon néhány hegyet meg tavat látok. Az, hogy a hegy körül egészen közel a földhöz megül egy felhő, hogy a köd szitálásának virágillata van, és hogy a tavon, melynek vizét fodrosra fújja a szél, hajókáztunk, már nem látszik sehol. Elsiratott emlék lesz.

Egy kicsit mindig a múltban élek. Nem bánom, mert így mindenre pontosabban emlékszem, mert így minden érzés kicsit még bennem él. A rossz érzésekkel is így van, de azokat igyekszem kizárni. Erősek, néha akaratom ellenére mégiscsak előjönnek.

Tegnap a buszon utaztam haza, vissza az eredeti fészekhez. Az útvonal olyan, mint egy időutazás. Elindulok, mint egy boldog, fiatal nő, aztán látom magam lila ingben, félrecsúszott fekete szoknyában, kissé fáradtan, épp a ballagásomról tartok hazafelé. Ezután fagyitól maszatosan látom magam, vigyorgok, ez volt az első utam be a városba, csak én meg a barátnőm. Amikor a régi ház előtt leszállok a buszról, már egészen gyerek vagyok, tíz-tizenegy év körüli. Éppen apának ecsetelem, hogy másnap Húsvét vasárnap, jönnek a locsolók, nagyon izgulok, vajon Rolcsi eljön-e. Vasárnap aztán hamarabb felébredek, mint a szomszéd kakasa. Szépen, csinosan felöltözöm és mama befonja a hajam. Anya ilyenkor azt is megengedi, hogy használjam a parfümjét, igazi nagylánynak érzem magam. Mama szerint a fiúk a kaput is átmásszák, csak hogy piros tojást kapjanak tőlem.

Délután már büdös a hajam és a blúzom a sokféle pacsulitól, fogynak a piros tojások is. Héra, a négylábú barátunk már a fejét sem emeli fel, ha bejön valaki a kapun. Csak akkor prüszköl mérgesen, amikor valaki az ő busa fejét is meglocsolja…

Nem sokkal ebéd után furcsa vendégeink jönnek. Három kislány, első osztályosak. Locsolni jöttek. Gyönyörű verseket szavalnak, szegényes ruhájuk tiszta, szemük csillog, még a kutya is hagyja, hogy ezek az ismeretlen kislányok a fülét vakargassák. Kis vendégeink udvariasan ülnek a nagyszobában, süteményt esznek, szörpöt isznak, mohóságukat próbálják elfedni, de én látom, hogy az egyik kézben még ott egy fél sütemény, de a másik kéz már nyúl is a következőért. Semmit sem értek, azt meg főleg nem, hogy anya miért csomagol fényes papírba még több sütit, fasírtot, sőt töltött tojást is. A lányok megköszönnek mindent, és amikor elmennek, anya egy kis pénzt is ad nekik. Nem értem miért, és egy kicsit fáj is, hogy az összes krémes odalett… Nagyon gyerek vagyok még.

Arra már nem emlékszem pontosan, hogy kitől, de megtudom, talán még aznap, hogy a lányok nyolcan vannak testvérek, az édesanyjuk meghalt, nagyon szegények. Este elalvás előtt, emlékszem, imádkozom. Megköszönök mindent, amim van. Éjjel aztán kegyetlenül fáj a hasam, a sok krémes vagy a bűntudat nem hagy aludni.

Tegnap a buszon utaztam haza, vissza az eredeti fészekhez. Az útvonal olyan, mint egy időutazás. És most az egyik kislány itt ül velem szemben. Csodálkozom magamon, hogy megismerem, azóta a Húsvét óta nem is láttam. Ő is néz engem, közben egy zacskóból nagy, kövér epret eszik. Nem szól, csak felém nyújtja. Közös emlék, nem kell róla beszélni.

A kislány rendben van, én épp utazom a húgomhoz. Minden egyben van, kegyelmi állapot ez. Majd elsiratom.

Megtekintések: 242

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Benczi Boglárka Szeptember 19, 2013, 5:27pm

Köszi szépen Norbi, ez jól esik nagyon! Tedd fel te is az írásaidat, hadd lássák mások is!:)

Hozzászólt Covaciu Norbert Szeptember 19, 2013, 5:14pm

Olvastam már néhány írásodat, de eddig toronymagasan ez a legjobb.

Hozzászólt Mária Hendrik Július 25, 2013, 3:28pm

Gratulálok! Köszi, hogy az alábbi emlékeket megosztottad! Ügyesen fogalmaztál.

Hozzászólt Attila Benczi Július 23, 2013, 8:33pm
Gratulálok kislányom! Csak így tovább,már nem sok van a Nobel díj megszerzésig! :)
Hozzászólt Benczi Boglárka Július 23, 2013, 7:21pm

köszönöm szépen, nagyon kedvesek vagytok

Hozzászólt voros eva Július 23, 2013, 6:41pm

Tenyleg 'kegyelmi allapot ez!"En is megsirattam!Koszi!

Hozzászólt Benczi Boglárka Július 23, 2013, 4:50pm

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki elolvasta :)

Hozzászólt Nagy Magdolna Július 23, 2013, 12:20pm

"Kegyelmi állapot ez"...jó volt újra elolvasni.

Hozzászólt Kacsó Márton Július 23, 2013, 10:22am

Fantasztikus írás, köszönöm - köszönjük. Az "időutazások" nagyon fontosak oda-vissza, s előre is! Egy 3500 éves Ízisz-szobor talpazatára a következő szöveg volt felírva: ..."ha ismered a múltad - látod a jövőd".

Ne izguljon sokan vagyunk időutazók - én is az vagyok. Persze nem mindig tettszem magamnak...

Isten áldja szeretetben, s egészségben.

Kacsó Márton=Marci

Hozzászólt Nemeth Rais Gyula Július 23, 2013, 10:01am

Jó az irás, tetszik, de van benne egy mély szomorúság, ami csak a sorok közt olvasva jön elő igazán. Emlékek, honvágy, ki tudja mi minden van mögötte.......

Hogyan segíthetsz?

vagy

vagy

PayPal és bankkártya

 vagy

adományozok


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2019   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek