Az áldozati bárány

Lekem fű-szönyegén

iszonyú nyomok.

Életem kerti fáira

keserű múltam aggatta

rá a csalódás gömbjeit.

Egy-kettő-három...

Elviselhetetlenül sok.

Néha késő este a

nyomokba pottyan

egy-egy gömb-emlék

s robbant cafatjai

lángragyújtják

hamvas parázson

ájult éjszakáimat

s én önzetlenül

a Múzsának

szentelem magam.

Keresem

Mai sorsomba is

naponta számlát

nyújt be az élet,

s én fizetek szavakkal,

tűzzel,hittel,

ahogy lehet.

Van mikor

elrongyolt álmok

 medréből fröccsen

fehér lapokra a holnap,

és tornácom küszöbére

roggyik a sötét.

S mert gyermeke

vagyok ennek a kornak,

keresem mindenben ami szép.