Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

 

Évszázadok, évezredek óta, öntudatlanul is tökéletességre törekszik az ember. Miképpen?  Feltételezéseinket kétféle pillérre építhetjük, attól függően, melyik eredetelméletet fogadjuk el. Ha a darwini elmélet, s főleg annak képi-alkati megjelenítésformái szerint gondolkozunk, az előember nemcsak esetlen emberi mivoltában, hanem durva, erőszakos, önző – ami természetes és fontos jellemvonás az önfenntartáshoz –, kötődés nélküli, érzelemmentes. Főleg a természeti adottságok formálják, aztán a praktikum végett önmaga is próbál alakulni, amit már a tökéletesedés útjának foghatunk fel. Ehhez – főként az agy fejlődéséhez – viszont elengedhetetlen, hogy mindig a tőle telhető legjobbat nyújtsa. Először csupán az élelemszerzés, menedékalkotás terén, majd munkáiban, mert észrevette, hogy az általa a természetnyújtotta feltételekhez hozzáadott érték könnyíti, javítja az életminőségét, meg azt is, akik nem így tesznek, hamar elpusztulnak. Tudósok talán vonalat tudnak húzni az elemi ösztön gyakorlása és az érzelmi fejlődés között, bár ha hétköznapi ismeretemmel szólok, azt állapíthatom meg, hogy a majmok között ma is az ököljog érvényesül a párválasztásban… ez magasztosabb, de rossz kifejezés.  Inkább párosodásról beszélhetünk, hiszen a domináns hím nemzi az utódokat a közösségben, amit sem a nőstények, sem a többi hím nem tud kicselezni, kiverekedni még úgy sem, születvén ilyenformán éveken keresztül sok-sok féltestvér. A törődés a csapat kollektív védelmezésére korlátozódik, s leginkább a hím vetélytársakkal szemben működik. A madaraknál azonban több fajtánál is megfigyelhető, hogy a hímek hosszasan, odaadással udvarolnak, élethosszig tart a párkapcsolat, munkamegosztás van – bár ezt a természetadta kényszer is vezérli –, a hím védelmező tevékenysége erős. Az előember, az ősember hétköznapjait régészeti leletekből, barlangrajzokból ismerhetjük, s ezek mind azt bizonyítják, hogy konfliktusokkal tele volt, amelyeket nem túl békésen oldott meg, féken tartásához különböző eszközökre volt szükség.  Érzelmi életéről – amelyet ma annyira fontosnak tartanak – feltételezések mentén gondolkodhatunk, de ha a fejlődés lineáris és töretlen, elképzelhetjük, az erős hímek mellett hol helyezkedhetett el a gyengébbik nem (ez összeütközések egyik forrása), amikor a gazdaságilag magasan fejlett Svájcban például csak 1971-ben jutottak egyáltalán választójoghoz.  (Érdekes, hogy nem sokkal később a gyerekek is, kantononként különbözőképpen, 0-tól 12 éves korig terjedően.) Ebből le is vonhatjuk azt a következtetést, hogy e kettő nincs szoros összefüggésben. Inkább a szokásjognak van szabályozó ereje, amely a XX. századtól kezdett széttöredezni, de sokáig erős és megkövesedett formában működött. Bonyolult kombinatorikai számításokba nem bocsátkozva úgy vélem, hogy még az egyszerűbbnek tetsző férfi-nő kapcsolat buktatóit (családfenntartás, munkavégzés, avagy munkamegosztás, gyermekgondozás, házasélet) sem vesszük simán, nemhogy a társadalmi élet elvárásainak megfelelnénk, amibe beleértem a „dolgozói létet” is, bár eme betartandó normák mindig az elmúlt időszak után sántikálnak.  Úgy látszik, az ember hiába gyötrődött, törekedett a tökéletesség felé évezredeken keresztül, gyatrán áll az erkölcsi-etikai normák elfogadásával, elsajátításával, s főként annak betartásával. Gondoljuk csak a sok elfajult családi vitára a felek egymással szembeni viselkedése miatt, melyben nem kímélik sem egymást, sem a gyermekeket, vagy a munkahelyi konfliktusokra, az esetleges kötelezettségszegésekre. Már-már felvetődhet a kérdés, hogy a normákat kell-e elvetni, vagy az embert, hiszen régóta próbálkoznak ezt a tökéletességet felülről létrehozni, eleddig sikertelenül, pedig már a módszerekben sem válogatnak túlságosan.  Ha nem megy a sokoldalúság, igyekeznek a több adottsággal rendelkezőket a végsőkig kiszipolyozni, avagy csökkentik az elvárásokat a munkások felé, tréningeken növelik a sematikus munkavégzési készséget, a lojalitást, odáig menően, hogy minél több időt töltsön munkahelyén a dolgozó, és annál kevesebbet otthon, legalább nem zökkenti ki a ritmusból az otthoni perpatvar, netán a lazább magatartás.  Még ez sem elég, a rendelkezésre álló gépi segítség mellett a jövőben mesterséges intelligenciával kell felruházni őket, hogy tökéletesebbek, azaz hatékonyabbak legyenek, legjobb, ha gépszerűen kizárólag csak az adott feladatra összpontosítanak. Ekkor már le lehet vetkőzni a véletlenszerűen kialakult érzelmeket, amely nélkül aligha létezik család, gyermekgondozás, tudatosan annyi gyereket kell szülni, amennyi a szükséges munkaerőt kiadja, de nem okoz gondot a léte. A fizikai erő pótlása már régen megkezdődött gépek formájában, amelyet szerencsére még nem kellett összekötni az egyes dolgozó egyeddel, de így legalább újrafelhasználható, ha az ember kihull.

A nagyjából 150 évvel ezelőtt Nyugatról elterjedő romantikus felfogás, mely szerint a házasság alapja a szerelem, veszendőbe megy, kicsit még elidőzünk a korábbi formánál, amelyben a házasság mindenekelőtt társadalmi státust, gazdasági stabilitást jelentett, nyakon öntve ezt bőségesen a szex nyújtotta örömökkel, aztán szabad az út a tudományos-fantasztikus filmek által már bőven elénk tárt falanszterszerű életmódhoz. Mind tökéletesebb emberképek sorozata ez, figyelembe véve a helyzetben vergődőket, s az azt megteremtőket? Ha igen, kinek?

Nézzük a másik eredetelméletet, amelyet a Bibliában találunk. Az embert az isten teremtette: „Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. … És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó.” ( -I. Móz 1: 24-31)  Tehát az ember is. Innen indul, tetemes előnnyel, s még nagyobbal, ha úgy fogjuk fel, hogy Isten őt nem, vagy nemcsak külső (?) hasonlatosságára teremtette, de a többek által az emberiség hatodik, özönvíz utáni generációjának (ötször már kipusztítottuk magunkat) nevezett történelmi útján neki is fejlődnie kell a földi feltételek állandó változásának megfelelően, melyeket – a természeti jelenségek és katasztrófák mellett – ő maga alakít jól vagy rosszul. Az ő történetét már jobban ismerhetnénk, mert ha nem is összefüggően, de a judeo-keresztyén vallás által a Bibliába foglalt részleteit egy helyen találjuk. A paradicsomi állapot nem sokáig tartott, hamarosan bekövetkezett szófogadatlanságról, torzsalkodásokról, harcokról olvashatunk, az erkölcsi-etikai magatartás odáig fajult, hogy a bibliai emberre is többször (akár kollektív) büntetést kellett kiróni. Ez esetben fejlődésről vagy inkább visszafejlődésről beszélhetünk? A Biblia írása 1551-ben lezárult, de a következő időszakokban sem fedezhetünk fel sokkal jobb emberi jellemvonásokat, bár megállapíthatjuk, hogy egyes ínséges és nyomorúságos korszakok visszatartó erőként hatottak ideig-óráig.  Mondhatni, a fejlődés lépcsősorán a legnagyobbat műszaki téren alkotta az ember, ha igaz, hogy a mai állapotot mind saját erőből és észből érte el, mindenféle feltételezett bolygón kívüli segítség nélkül. Bele is esett a csapdájába. Gép kell a házba, hogy megkönnyítse a munkánkat, de az embernek többet kell dolgoznia, hogy meg tudja venni őket, ezért nagyobb ház kell, dolgozhat tovább.  Gép került a gyárakba is, annak is nagyobb „ház” kell, és kiszorítja az embert, akinek autó kell, hogy a távolabbi új munkahelyére be tudjon járni, annak meg garázs kell… Az ottmaradottaknak többet kell tanulniuk, hogy a más embertársaik által tervezett gépeket kezelni tudják, s ha nem „éri fel az eszük”, újabb gépek jönnek, amelyek tanítják őket, megint újabbak szórakoztatják, informálják, elérhetővé teszik, követik,… Semmire sincs ideje, elveszett az istene is, ugyanoda jutott, ahol a darwini elmélet szülte ember van, egyenesen szükségszerűnek tetszik újabb segédeszköz alkalmazása az ember megsegítésére.

 

Mire számíthatunk a jövőben? Hogyan oldjuk meg napjaink gondjait, mint az energiaszükséglet, túlnépesedés, ugyanakkor társadalmi elöregedés, élelemhiány, vízhiány stb., de leginkább önfenntartás? Mind rárójuk a kormányokra? Mi meg egyhelyben topogunk, rábízzuk saját fejlődésünket néhány tudósra? Majd ők a géntechnika alkalmazásával egészségesebbé, erősebbé, csinosabbá, szebbé, jobbá (avagy bárgyúbbá), okosabbá, optimálisabban használhatóvá, kizsákmányolhatóbbá tesznek bennünket, vagyis már csak az utódainkat? Avagy jön az elektronikus evolúció, különféle adalékokat kapunk a testünkbe valamiféle transzhumán lénnyé, kiborggá átvedelve, hogy lépést tudjunk tartani a gépi mesterséges intelligenciával?

Jó lenne egyenként átgondolnunk, mit tehetünk magunkért, a világunkért, amely szemmel láthatóan – az embert is beleértve – nem bírja ezt a vad hajszát a gazdasági növekedés érdekében. Tudja pedig mindenki: egy véges rendszerben nem lehet a végtelenségig növekedni, a mai gazdasági konjunktúrában a fenntartható növekedés olyan ábránd, amely össze fog omlani, mielőtt létrejönne. Hiába ostorozzák a zsenialitásukban megalkotott termelési módszerek legvégén vergődő kisembert a földön kialakult állapotok miatt, ő tehetetlen, neki meg le kell gyártania, meg kell vásárolnia a – már csak csomagolásánál fogva is – többszörösen szemétgyarapító terméket, ha élni akar.

Versenyképessége bármi áron való növelése helyett oda kell hatnia az embernek – elsősorban az energiatermelés területén –, hogy az ebben kompetensek engedjenek teret a minden országban rejtegetett, félredobott új felfedezéseknek, és hagyják abba a környezetrombolással járó energiafejlesztést, de előbb a szemétgyártást, mert már a sivatag is tele van programozottan tönkremenő elektromos cikkekkel, amelyek közül – áram hiányában – a hűtő a legpraktikusabb, mert nem tudnak belemászni a hangyák.

Ehhez közösségi szellem, összefogás kell.

Megtekintések: 28

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hogyan segíthetsz?

vagy

vagy

PayPal és bankkártya

 vagy

adományozok


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2019   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek