Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Gondolatok az ökumenikus imanyolcadra, Marosvásárhely, 2019. január 20-27.

 

Alapige:

„Az igazságra és csakis az igazságra törekedj…” (MTörv/5Móz 16,18-20)

 

A hatodik nap mottója: 

„Erre elámul minden ember, mert fel nem foghatja, és minden aranyműves szégyent vall, a bálvány miatt, amelyet csinált. Mert öntött képei csak hiábavalóságok, még lélegezni sem tudnak. Hamis és nevetséges dolgok; ha majd eljön bűnhődésük ideje, egy szálig elvesznek. Ő a mindenség alkotója, és Izrael törzse az öröksége. A Seregek Ura a neve.” (Jer 10, 14-17)

 

  1.      Isten mindenható, és örökkévaló. A bálványok viszont csak teremtmények, vagy a saját alkotásaink. Kergetjük, hajszoljuk őket, és mindenáron meg akarjuk szerezni és megtartani, hogy ezek tartsanak életben minket, nem Isten. Holott ezek nem örökérvényűek. Birtoklásuk feljogosít a gőgre, mások leértékelésére, a tolakodásra, mi pedig nem leszünk jobbak általuk. A megszerzésükért vívott késztetés egy ördögi körbe hajszol bele minket.

A bálvány hazug, üres, hamis isten. Isten helyére állítjuk, és ezzel nevetségessé tesszük magunkat, elutasítjuk Istent, inkább magunkat  istenítjük. Hódolunk zsigeri élvezeteinknek, ösztöneinknek, vágyainknak. Mint a zsidók, az aranyborjú előtt. Mi vajon nem ezt tesszük nagyon gyakran, amikor szinte egész életünk azzal telik, hogy bálványainkat farigcsáljuk, s előttük hódolunk...? Észrevétlenül átveszik az irányítást fölöttünk, személyiségünk eltorzul, csőlátók leszünk, s egy idő után már semmi más nem érdekel minket, csak a bálvány, amely a vérünket szívja.

Ipari méretű bálványtermelés folyik, és ezeket emberi érzésekkel, hangulatokkal ruházzuk fel. Képesek vagyunk értük a szabadságunkról is lemondani. A bálványokkal behelyettesítjük Istent, őket istenként imádjuk, tetszeni akarunk nekik, kiszolgáljuk őket, kiszolgáltatottjaik és rabjaik leszünk, nem számit mit fizetünk érte, birtokolni akarjuk, és az határozza meg önazonosságunkat, amit Istentől megtagadunk, azt önként adjuk nekik... Önként, újból és újból fizetünk nekik mindent, amit csak kérnek, mert szégyen lenne nemet mondani nekik...

  1.      Bálványaink: a pénz (bankkártya, tőzsdemutatók, GDP), hatalom, politika, globalizáció/haladás/fejlődés/pörgés/fogyasztás/egyenjogúság/statisztikák,eegy amerikai lelkész szerint Isten szava a Bibliában a mai embernek nem „releváns”... Mert Isten nem bánik kesztyűs kézzel velünk, ahogy ma tőle elvárnánk. Bálványozzuk a címeket/rangokat/funkciókat – milyen könnyen meghunyászkodunk és  megalázkodunk egy nagyobb beosztású hivatalnok vagy főnök előtt, mert hát ’meg kell adni a tiszteletet’..., persze ez így is van. De mennyire megköveteljük, ha mások elfelejtették említeni végzettségünket. Hogy szeretünk fontoskodni magas körökben, és számunkra kedvezően befolyásolni a dolgok menetét... Bálványozzuk a munkát, hogy minél több pénzt keressünk általa. Bálvánnyá válhat a pszichológia (amely mindent kimagyaráz, elken, hárít,  és ezt toleranciának, kirekesztés-mentességnek,  a másság elfogadásának állítja be..., az élmények, a hírnév, a befolyás, a kapcsolati tőke, az önimádat, tárgyaink, önképünk, a jelszavak, a szabadság, testünk (szépség, tetoválás, szépségszalon, kényeztetjük magunkat, mert megérdemeljük...,– és a konditerembe is taxival megyünk a másik utca sarkáig, közben nassolunk...); kényelmünk, szenvedélyeink, fontossági tudatunk, a különlegességek (extrém, egyedi, ’nekem is jár’... ), a hobbiállataink (a kedvenc öleb – úgy „imádom” a cuki pofáját...–, papagáj, hörcsög – házszentelési tapasztalatok), az önismereti tréningek, a természetgyógyászat, az egészséges életmód,  és az ezzel járó eszközök-szolgáltatások, (fitnesz, diéta, homeopátia, jóga), keleti meditációk (a sorsszerűség, a stresszmentesség, a lelassult idő – talán, öt perc – keleten teljesen mást jelent, mint nekünk...)

Buddha elbeszélése szerint[1] Benares királya ellátogatott a vakok falujába.. Gyönyörűen fogadták, kiseperték az utcákat, feldíszítették a házakat. A király meglepődött, hogy vak emberek erre képesek, s azt mondta, hogy egy kívánságukat teljesíti. A vakok azt kérték, hogy hozzon ide egy elefántot, mert már annyit hallottak róla, de nem tudják elképzelni. Mégsem mehetett oda mindenki, hogy megtapogassa, kiválasztottak hát öt embert. Öten odamentek, megtapogatták, aztán elvitték az elefántot a faluból. Aztán a falu apraja-nagyja leült, izgatottan hallgatták, mit mond az öt kiválasztott. Az első azt mondta, hogy az elefánt olyan, mint egy hatalmas gömb, ami a levegőben lebeg. A második azt mondta, hogy olyan, mint egy óriási oszlop. A harmadik azt mondta, hogy olyan, mint egy vitorla. A negyedik azt mondta, hogy olyan, mint egy cső. Az ötödik azt mondta, hogy olyan, mint egy zsineg, aminek a végén még bojt is van. Végül pedig összeverekedtek.

Buddha azt mondja, hogy ilyenek a vallások. Valamit megtapasznalnak a kifürkészhetetlenből, de csak egy részletet, egy darabkát.  Addig nincs is baj, amíg csupán ezt hirdetik: akkor van baj, hogyha egymás ellen fordulnak. Mi keresztények nem egészen így gondoljuk. Mi hisszük és valljuk, hogy Isten megismerhető. Erre dokumentumaink vannak: Ő maga tett azért, hogy megismerjük. Feltárta magát Jézus Krisztusban. Nemcsak jelzéseket küldött, nemcsak kereste az embert, hanem emberré lett, hogy megváltson és üdvözítsen. A vallás lényege számunkra, hogy Isten mit tett értünk: önmagát adta nekünk. Ezért imádjuk őt. Egy tévés beszélgetéssorozatban, melyet †Hankiss Elemér filozófus vezetett a kilencvenes évek elején, Farkas Pál kelet-szakértő el is ismerte, hogy Buddha nem isten, nem lehet hozzá imádkozni, nem lehet őt imádni, vagyis a tízparancsolat első parancsai egy buddhista számára nem is értelmezhetőek[2]. A buddhista istenek is világerők, magasztos tudatállapotot jelenítenek meg, de nem befolyásolják a világ rendjét, egyszer azok is kimerülnek, és visszazuhannak az újjászületés kényszeres, alacsonyabb tudatállapotába... Akkor miért is vagyunk úgy oda a „keleti” vallásokért?...  

Bálványokká válhatnak külföldi utazásaink-bakancslistáink, a welness-hétvégék, hogy legyen mivel dicsekednünk...), autónk-házunk, mint státusszimbólumok, digitális kütyüink (mobiltelefon – négy nap telt el, az öko-táborban, a természetben, amíg  a gyermek már nem akarta elővenni a mobilját, mert nem hiányzott, – ez már siker..., személyes kapcsolattartás  helyett masszírozzuk a képernyőt bambán, füldugóval..., fészbukos  jelenlétünk – ha valamit nem raksz ki a közösségi oldalra, elveszett vagy...), a természetimádat szélsőséges formái... – hús nélkül, vegánok, vegásak, fűevők, fényevők...stb.),  melyek végső soron magunktól és a másiktól is elidegenítnek..., giccses kellékek, amiktől úgymond jól érezzük magunkat. Bálványozzuk a műanyagot, – mert ez a trendi, és ezzel nem károsítjuk a természetet, s közben szemetelünk... (pl. műfenyő, művirág, nippek, kerti törpék stb.). Bálványok lehetnek hagyományaink, igazhitűségünk, megrögzött szokásaink, beidegződéseink, hitújításaink, felekezeti  berögződéseink, szubjektív érveléseink, történelmiségünk..., – és ennél meg is rekedünk. Istenítjük a hatékonyságot, a szex-istent, a juss-istent..., az élvezeteket, sőt a halált is. Beleszeretünk-lefilmezzük, leszelfizzük, ahogy meghalunk, mert ’az olyan izgis’, olyan szuper érzés...  A formák többet jelentenek, mint a lényeg, emiatt  vallásosságunk ellaposodik, elsikkad, kialszik belőle az éltető tűz, és csodálkozunk, hogy nem vonzó... „Imádjuk” az újat, a változást, a meglepit, s eldobjuk az értéket, ami időtálló...

Isten imádása az első parancs: „Uradat Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Jészus szavai: „Az az én eledelem, hogy a Mennyei Atya akaratát teljesítsem”. „Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak”, „Márta Márta,... csak egy a fontos...”, Mózes: „ne legyenek más isteneid”, Józsué, - „én és házam népe az Urat fogjuk szolgálni”.

Miben áll Isten imádása?

  1.      Az imádás-imádság Istennek van fenntartva. Kizárólag Őt illeti meg a hódolat. Senki nem osztozhat rajta. Csak neki jár ki. Élni, használni, gyakorolni az imádás jeleit (keresztvetés, fohász, röpima, térdhajtás, leborulás, ének, liturgia, közös istentiszteleten részt venni, rácsodálkozni a  teremtett világ szépségeiben megmutatkozó Teremtőre, megállni és elcsendesedni örömben és bánatban, siker és kudarc idején, egészségesen és betegségben) – ezzel mutatjuk ki, hogy szeretjük  Istent. Elismerjük az ő „fennhatóságát” fölöttünk. Megvalljuk, hogy Tőle származunk, tőle függünk – ez a vallás. A katekizmus szerint azért vagyunk a világon, hogy Istent megismerjük, szeressük, s ezáltal a mennyországba jussunk. Az imádság gyermeki kapcsolat, jótékony, édes függés, mint ahogy a gyümölcs kapcsolódik a fához, mint ahogy a szőlővessző a szőlőtőkén van, mint ahogy a gyermek a ragaszkodik szüleihez. Nem beteges függőség, nem a mindenáron való elszakadás végleteiben járva, hanem az a meghatározó, hogy hozzá tartoznak, tőle származnak, ő élteti őket, amíg vele kapcsolatban maradnak, addig élnek. Ez küzdelmet is jelent. A bennünk lévő vágyak, késztetések, kísértések pont az elszakadást sürgetik. Hogy vegyük semmibe Istent... Vagy éppen nehezítik vele fennálló kapcsolat műáködtetését. Ezért felejtünk el oly sokszor imádkozni. Létrás Szent János egyiptomi remete szerint az ima nem más, mint „örömöt termő bánat”. Szír szent Izsák szerzetes pedig az imádság önmagunkról lemondó, Istenre figyelő, sokszor nehezünkre eső munkáját a gyöngyhalászéhoz hasonlítja: százszor le kell merülni a sötét mélységbe, elviselni a tüdőt és dobhártyát feszítő nyomást, a levegő hiányát, s elfogadni, hogy néha iszapot, törmeléket markolsz meg, míg végül egyszer kezedbe akad a kagyló, benne az évekig megélhetést nyújtó igazgyönggyel... A imádság lehet néha unalmas, fárasztó,  fölösleges időtöltésnek tűnik, nincs belőle pénzre váltható hasznunk...,– mégis emberségünk igazi megnyilatkozása. Istent megismerni, vallási kötelességeinket-hitből-reményből-szeretetből megtenni, vele állandó kapcsolatot tartani – ez tesz minket igazán emberré. Ha vágyainkat, a teremtményeket bálványozzuk, azzal csak azt fejezzük ki, hogy szeretnénk „lecserélni” Istent, vagyis gyűlöljök és ki nem állhatjuk Őt...

Hogyan mondjunk ellent ennek a  bálványimádás zsigeri kísértésének?

  1.      – Állítsunk fel fontossági sorrendet: mire fordítjuk a pénzünket, időnket, figyelmünket... Létezik az értékek hierarchiája, rangsora. A legfontosabb érték: Isten. Tőle kaptuk az életet. Minden érték ez után következik, ennek van alárendelve. (A boldogság-felmérések is ezt támasztják alá...) Urunk Jézus mondja a hegyi beszédben: „Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre mind szükségetek van. Ezért ti elsősorban keressétek Isten országát, annak igazságát, s ezeket is mind megkapjátok hozzá.” (Mt 6, 32-33)

–       Ne engedjük, hogy bármi, bárki Isten elé tolakodjon.

  1.      Megtérés nélkül nincs valódi Isten-imádás. Az imádás nem más, mint hódolat, leborulás, pl. a liturgiában. Alázat, elcsendesedés, szemlélődés, meghatódottság, áhitat szükséges hozzá. Erre hív a liturgia. Isten féltékeny Isten. Ő az élet Ura, azért szabadít kíi bűneink egyiptomából, hogy az ővé legyünk, magához akar édesgetni... A bálványok csak szédítenek, becsapnak, de egyik sem képes versenyre kelni Istennel. Nem érdemes velük „leváltani” Istent. Ne engedjünk a csábításaiknak, mert rossz irányt vesz életünk, és elfordítanak az Igaz Istentől, aki Krisztusban megmutatta nekünk igazi arcát, feltárta magát előttünk végérvényesen, van „képünk” róla, s ez már nem az ószövetségi faragott kép... Ő az Isten képmása. Őt imádja a keresztény ember. Tehát csak neki szolgálhatunk, csak Őt szolgáljuk.

„Ragaszkodj az igazsághoz, csakis az igazsághoz...” – ahogy ennek az imahétnek is a mottója jelzi.

Kedves testvérek! Legyen bennünk alázat leborulni a Teremtő Isten előtt. Imádjuk őt örömmel, hálával, gyermeki rajongással, hogy egyre nyilvánvalóbbá legyen rajtunk, hogy Fiának képmásai vagyunk. Ámen.

Elhangzott a 2019.-ik évi ökumenikus imahét alkalmából, 2019. január 25., péntek, Gecse utcai Kistemplom, Marosvásárhely

 

[1]in. SZÉKELY JÁNOS: Én vagyok az út, lelkigyakorlatos elmélkedések, Bp. SZIT, 2018, 71. o.

 

[2]in. HANKISS ELEMÉR: A tízparancsolat ma, beszélgetések, Bp. Helikon, 2002, 118. o.

péterpáter

Megtekintések: 54

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hogyan segíthetsz?

vagy

vagy

PayPal és bankkártya

 vagy

adományozok


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2019   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek