Anyuka átvette a lánytól a leveses tálat és saját kezűleg helyezte az asztalra. Mennyei illatok szálltak az aranyos csillogású levessel teli tálból. Az asztal körül ülő családtagok arcán várakozásteljes áhítat terült el. Józsi bácsi dús bajusza alatt mosoly vibrált, és kivett egy kis, hegyes, csípős paprikát a kistányérról, apró karikákra szeletelte és a tányérjába szórta. Bertuka néhány szál snidlinget tépegetett apróra, Imre egy főtt murkot szúrt a villája hegyére, s helyezte a még üres levesestányérba. Nagyapa az asztalfőn megpödörte a bajuszát és fohászra kulcsolta kezeit. Csend lett az ebédlőben, Icu, a kiscseléd is megilletődötten megállt a félig nyitott ajtóban.

 Mindenki csöndesen, magában mondta el az étkezés előtti imát. Nagyapa törte meg a csendet az ima után, jó étvágyat kívánva az asztalnál ülőknek.

- Köszönjük, nagyapa! Jó étvágyat! – válaszolták egyszerre.

Nagyapa merített a tálból elsőnek, kivett két kövér grízgaluskát, és csurig töltötte a tányérját, majd tovább adta a tálat. Belekóstolt a levesébe, a szájába vette, s ott kicsit megforgatta, mint a borszakértők a tavalyi furmintot.

- Nem tudom, miért kell ezt a remek ételt elrontani mindenféle gezemicével! – dörmögte a bajusza alatt és szúrós szemmel végignézett a családtagokon.

Piroska éppen a sótartó felé nyúlt, de most ijedten visszakapta a kezét és elpirult, Sándor pedig „csakazértis” képpel késhegynyi sót szórt a levesébe még mielőtt belekóstolt volna. A többiek szótlanul hajoltak a tányérjuk fölé. A kiürült levesestálat közben a kis Icu elvette, hogy újra teletöltsék a konyhában. Anyuka odaszólt neki.

- Mondd meg kint, hogy a nagyságos úrnak módfelett ízlik a leves.

Mosollyal az ajkain visszafordul a tányérjához, azt gondolva magában, hogy nem árt egy őszinte dicséret a szakácsnőnek, mert ettől lesz igazán ízletes az étel (!)

Ezután már nem hallatszott más, mint a kanalak zörgése. Ki ürült a második levesestál is. és a kiscseléd kezdte összeszedni az üres tányérokat.

Béla bácsi törte meg a csöndet krákogva néhányat, és felém fordult.

- Hallom– szólt rekedtes hangján visszafogottan –, hogy khmm, khmm nősülni akarsz!

Várakozó arcok meredtek rám, ahogy körülhordoztam a tekintetemet a szobában tartózkodókon. Éreztem a kitörni készülő családi vita szelét. Minden a válaszomtól függött.

- Mondd csak, mondd! – szólott Ilus néni, és kampós mutatóujjával rám mutatott ki a választott?

- Kocsis Ilonka!

- Miii? Kocsis Ilon? – hördült fel Ilus néni.

- Bizony, bizony Kocsis Ilon! – erősítette meg a tényt anyuka.

- Nem ez az a Kocsis, aki a bankban dolgozik, és valami zűrös ügybe keveredett.

- Az csak pletyka volt, aljas rágalom! – kiáltottam.

- Folt esett a becsületén!

- Tisztázta magát…

- Ezek ellenére is őt választod? – sziszegte Ilus néni.

- Igen! – mondtam nagyon határozottan.

- Bizony, bizony Kocsis Ilon! – ismételte meg előbbi megjegyzését anyuka.

- Miért nem választasz más leányt? Ott van példának okáért Zsuzsika, Takács Zsuzsika. Kedves, házias, szerény kislány, és a szülei is gazdag, tiszteletre méltó emberek – javasolta Bertuka -. Vagy Eufrozinát, Pálffy Edömér leányát is választhatnád. Most jött haza az intézetből, szépen zongorázik, öt nyelven beszél, igazi úri lány!

- Én már…

- Makacs, meggondolatlan ember vagy! – dörrent rám Józsi bácsi meg sem várva, hogy befejezzem a mondatot – Menj csak a magad útján, de ha bajba kerülsz, ne gyere ide siránkozni!

- Én meg azt mondom, ha bajba kerülsz, vagy bármilyen gondod adódik, fiacskám, akkor gyere hozzánk! Tudd meg, szüleidre mindig számíthatsz! – jelentette ki apuka.

 - Jól beszélsz, Gyula! – zárta le a vitát nagyapa az asztalfőn.

- Jöhet a ludaskása! – kiáltott ki anyuka a konyhába.