A munkagépek zajától a környéken lakók nem tudtak aludni. Már kora reggel megkezdték a munkálatokat és általában addig dolgoztak, míg az utolsó napsugár bevilágította a telephelyet.

A környékbeliek többször is panaszt tettek az illető hatóságoknál, de mindhiába, ugyanis az építkezés megbízójának mindenhol voltak ismerősei és az országon belül szinte bárhová elért a keze. Rendkívül szerencsés ember volt ő, Magyarország nagyvárosainak mindegyikébe volt legalább két–három sikeres vállalkozása. E mellett a politikai életben is tevékenykedett. Természetesen voltak piszkos ügyei is, elkezdve a lányok futtatásától egészen az adócsalásig, sikkasztásig. Minden lehetőséget megragadott annak érdekében, hogy több pénzt és hatalmat szerezzen magának. Rengeteg alkalmazottja volt, de őket szinte éhbérért dolgoztatta. Ez az ember kiváló retorikai készséggel volt megáldva, elhitette az alkalmazottjaival, hogy tulajdonképpen nekik nagyon jó dolguk van, és megígérte, az elkövetkezendő négy évben minden másként lesz, a mostani rendkívül nehéz állapot csak egy hullámvölgy, elhitette azt is, hogy meg fogja emelni mindenkinek a fizetését, jobb életkörülményeket biztosít és a többi. Ezt minden negyedik évben, hagyományosan a vállalatainál tartott beszéde során elmondta. Egy ideig hittek neki az emberek, aztán az idősebb munkások, akik legalább két évtizede dolgoztak nála már átláttak a szitán és tudták, hogy ez az egész csak ámítás.

Az egyik ilyen négyévenkénti beszédében bejelentette, hogy hatvan százalékkal megemeli az alkalmazottainak bérét. A munkások örömujjongásba törtek ki. A média is leközölte a hírt, miszerint az ország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere megemeli alkalmazottainak bérét, istenként beállítva ezzel a vállalkozót. Eltelt egy kis idő és a munkások nem azt vették észre, hogy több fizetést kapnak minden hó végén, hanem éppen ellenkezőleg, átlagosan negyven százalékkal kaptak kevesebbet. A dolgozók nem értették, mi történt, míg valaki elmagyarázta nekik, hogy ugyan a fizetésük hatvan százalékkal emelkedett, de a munkaidejük napi nyolc óráról tizenegyre nőtt és kötelező munkanappá vált a szombat is. Eddig a túlórák miatt kaptak olyan sok pénzt. Ezenfelül megvonták tőlük a plusz juttatásokat, valamint ezek után a munkatapasztalattal arányosan nem fog emelkedni a fizetés, tehát egy húsz éve a vállalatnál dolgozó ember ugyanannyit fog keresni, mint egy újonc. Az alkalmazottak mit tehettek volna, kicsit zúgolódtak, néhányan felmondtak és külföldön próbáltak szerencsét, de a többségük beletörődött sorsába, folytatta addigi monoton életét. Nábor Misi eközben olyan pompában és luxusban élt felcsúti birtokán feleségével és öt gyermekével, melyet munkás szem soha nem láthatott, munkás fül soha nem hallhatott és munkás szív soha el nem tudott képzelni.

Visszatérve az építkezésre és a munkagépek zajára, Nábor Misi minden reggel, mielőtt elindult volna dolgozni, megnézte, hogy mennyire haladtak a munkálatokkal. Legalább fél órát töltött itt és közben azon elmélkedett, milyen lesz majd készen, milyen hatalmas lesz, hány ember fogja majd látogatni és elképzelte magában az idilli képet, ami élete hátralévő részében sem hagyta nyugodni. Stadiont építtetett. Futballstadiont. Ezért kellett az alkalmazottaitól aljas módon megvonni a pénzt és még volt pofája úgy beállítani az egészet, hogy hatvan százalékkal megemeli a munkabért. Becsapta a dolgozóit, sőt becsapta az egész országot.

Barátai, üzlettársai, rokonai, de még a felesége is mondta neki, hogy nem éri meg, mert hazánkban a focinak csak múltja van, jövője nincs, csak felesleges pénzpocsékolás az egész. Azonban Nábor Misi hajthatatlan volt, csökönyös, mint egy öszvér.

Harminckét év múlva, nyolcvankét évesen Nábor Misi a mesterséges halastavában horgászik, miközben felesége napozik mellette. A horgászbot vége egyenesen az időközben elkészült stadion felé mutat. Nábor gyerekeivel csak ritkán beszél, akkor is telefonon, ugyanis külföldön találták meg a boldogságot, évente egyszer jönnek haza, karácsonykor.
Kihalt a környék, kettejükön kívül alig van élet a harminckét évvel ezelőtt hangos munkagépek zajától dübörgő településen. Időközben Nábor tönkrement, alkalmazottai sorra mondtak fel, mind nyugatra ment dolgozni, túlnyomó többségük vissza sem jött, csak az idősebbek maradtak, de ők is megöregedtek egyszer. Így hát a hatalmas és egykor valóban gyönyörű futballstadion is üres, már évek óta nem játszott ott senki, ugyanis nincs ki.
Az öreg ismét a pecabot végére tekintett, meglátta a hatalmas stadiont és elképzelte, hogy zsúfolásig tömve a lelátó, a magyar válogatott pedig világbajnoki döntőt játszik. Időközben azt sem vette észre, hogy kapása van, egy hal már le is vitte a dugót a víz alá, Nábor bal szeme felső sarkából pedig egy könnycsepp indul lefelé, engedve a gravitáció vastörvényének.