Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

"

Elmesélek hát, egy régi, keleti történetet:


Két koldus lakott az egyik falu mellett. Az egyikük vak volt,
a másiknak nem volt lába.
Egy napon kigyulladt a falu melletti erdő, amelyben éltek.
A koldusok természetesen vetélytársak voltak
– ugyanazt a foglalkozást űzték, ugyanazoktól az emberektől kéregettek – szüntelen haragban álltak egymással.
Ellenségek voltak, nem barátok!

Amikor az erdő kigyulladt, a két koldus elgondolkodott, egy pillanatra.
Ellenségek voltak, még csak nem is beszéltek egymással,
de ez most vészhelyzet volt.

A vak ember azt mondta a másiknak, akinek nem volt lába:


„Egyetlen módon menekülhetünk meg: Ha felülsz a vállamra!
Te használod, az én lábamat, én pedig, a te szemedet!
Ez az egyetlen útja a menekülésünknek!”


Azonnal felfogták a helyzetet. Nem volt gond.
Mindketten intelligens emberek voltak, félretették ellenséges érzéseiket, barátokká váltak, és megmenekültek!


Ez egy keleti tanmese, az értelemről, és a szívről.

Semmi köze a koldusokhoz, HOZZÁD van köze!
Nem lángoló erdőről mesél, hanem RÓLAD, mert TE állsz lángokban.

Minden egyes pillanatban égsz, szenvedsz, gyötrődsz, szorongsz!

Az elméd, Önmagában vak!
Van lába, nagyon gyorsan tud futni, nagyon gyorsan tud mozogni, de
mivel vak, nem tudja kiválasztani a helyes irányt, amerre induljon.
Ezért kénytelen vég nélkül botladozni, újra és újra elesik, megüti magát, és úgy érzi, az élet értelmetlen.

Az értelmes emberek az egész világon ezt hajtogatják:
„Az élet értelmetlen!"


Azért tűnik számukra értelmetlennek, mert a vak értelem, igyekszik meglátni a fényt.
Ez lehetetlen!


Dobog azonban benned egy szív, amely lát, amely érez,
de nincsen lába, nem tud szaladni.

Ott marad, ahol van, dobog, és vár...!

Egy napon, az elme majd megérti ezt, és képes lesz használni végre, a szív „szemét”.

Amikor azt mondom, bizalom, a szív szemét értem alatta.

És amikor azt mondom, kétség, az értelem lábát értem alatta.

Ketten, együtt, ki tudnak jutni a tűzből, nem jelent számukra semmi gondot. De ne feledd, az értelemnek bele kell egyeznie,
hogy a szív a vállára üljön.
Muszáj!

A szívnek nincs lába, csak szeme, de az értelemnek hallgatnia kell a szívre, és követnie kell az útmutatásait.


A szív irányításával az értelem intelligenciává fejlődik.
És így az egyén nem intellektuális lesz, hanem bölcs.


A bölcsesség a szív, és az értelem találkozásából születik.

És ha már egyszer elsajátítod annak a művészetét,
hogy miként teremts összhangot a szívverésed,
és az értelmed munkálkodása között,
a titok a markodban lesz, megszerzed a kulcsot, amely kinyitja minden rejtély ajtaját!"

OSHO

Megtekintések: 35

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Rob Katalin-NAGYVÁRADON szttem! Szeptember 28, 2010, 11:13am
Kedves Csaba!
Nincs mit megbocsátanom!Te csak megírtad véleményedet a bejegyzésemről,Osho-ról.
Köszönöm,tudom mindazt,amit megírtál,ám én azon a véleményen vagyok,hogy nem szégyen,ha egy ember akár egy utca seprőtől is tanul.Ez persze nem azt jelenti,hogy mindent el kell hinni,amit mond,csak azt,hogy van választás:elgondolkodunk-e,avagy sem!
Még egyszer köszönöm,és minden jót kívánok!
Nincs harag:-)
Hozzászólt Kálmán Csaba Szeptember 26, 2010, 9:00pm
Kedves Katalin!

Bocsáss meg, de nekem OSHO olyan mint bikának a vörös posztó. Tiszteletben tartom mindenki vallási nézetét, ismerem a buddhista tanokat is, szinte gyerekkorom óta foglalkozom hitbéli, vallási kérdésekkel, úgyhogy ezen a téren meglehetősen toleráns vagyok.

Viszont amikor OSHO nevét meglátom, mindig ellene fogok beszélni, és felszínre hozom ennek a hazug, csaló, önmagát is megtévesztő gazembernek a valódi arcát; - bármilyen szép és mézesmázas (összelopkodott) tanításai is legyenek könyvsorozatban.

Nos, OSHO korábbi neve Bhagwan Shri Rajneesh, egy indiai guru, aki az USA-ban San Francisco mellett alapított kolóniát, amely valójában az abba betért hívők számára rabszolgatábor volt. Az emberek 18-20 órát dolgoztak, hogy megépítsék a kolóniát Osho-császárnak, akinek volt pofája 93(!) Rolls Roycet összevásárolgatni az adományokból, köztük olyat is, ami teljes páncélzattal rendelkezett. Valamikor a 80-as évek elején a hatóságoknak is feltűnt, hogy mi folyik Rajneeshpuram-ban, azaz az általa alapított kolonián, bírósági eljárás alá vonták és végelegesen kiutasították az Egyesült Államokból. Ezután tért vissza Indiába, ahol a már lejáratott Bhagwan Shri Rajneesh helyett felvette az OSHO nevet és ott folytatta bölcselkedéseit. Állítólag halála előtt valamivel beismerte és belátta, hogy mekkorát hibázott, de tökmindegy, mert életvitele hiteltelenné tették csudibüffentéseit. Ha kiváncsi vagy részletekre, idézhetek még a róla megjelent könyvből, de asszem ennyi is elég.


Ha valódi tanítók szavaira vagy kiváncsi, akik hitelesen élték is amit tanítottak, akkor javaslom Anthony de Mello műveit, vagy Buddha beszédeit, vagy a Dalai Láma gondolatait, vagy a Tao Te Kinget, vagy akár Jézus tanításait az Újszövetségből.

Remélem megérted, hogy kemény szavaim nem ellened szólnak, hanem a csaló és hazug "tanítók" ellen, akik jól megélnek abból, hogy az ősi tanításokat, bölcsességeket kimazsolázva saját maguk (anyagi) hasznára fordítják.

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek