Eltemettük.  Az udvaron lévő meggyfa tövébe. Kicsi teste volt, a tenyerembe tartottam, éreztem a melegét. A kisfiam szemébe könnyek gyültek, szégyelt sírni, őt is megfertőzte már a körülöttünk lévő művilág. Én nem sírtam, sokféle érzés kavargott bennem. Amíg kiástam a gödröt, arra gondoltam, más madár képébe, ide fog szállni a fára, így hírdetve az élet diadalát a halál fölött.  Óvatosan kézbe vettem, mintha egy ereklyét fogtam volna, belehelyeztem a gödörbe, elbúcsúztam tőle azzal betemettem. Nehéz szívvel mentünk be a házba. Nem volt kedvünk beszélgetni. A feleségem szemébe is könnyek csillogtak, megrendült. Mint jómagam. Csendesen vacsoráztunk, majd nyugovóra tértünk.  Az óra ketyegése jelezte, ha akarjuk, ha nem, mi is arrafele tartunk amerre a papagály.  A halálba.