Eljátszanak

                                                   A-nak.

                                 Mondják megold

                                 mindent az idő-

                                 néma a Múzsa

                                 ég a csend,

                                 s bele remeg

                                 a pirkadásba

                                 az éjszakai rémület

                                 álom volt csupán-

                                 törékeny percem

                                 ingoványán átszáguld

                                 még a kép-

                                 bele simul a vak

                                 sötétbe s lassan

                                 tágul a messzeség

                                 valami azt sugja

                                 fel nevetsz ott

                                 és magnólia suttogás

                                 tölti be most a perceket-

                                 kiszáradt ajkad

                                 bársonyán a fakó hold,

                                 s már nem nevet

                                 a képbe őzek

                                 lejtenek be,finoman

                                 mint lágy kendi bor,

                                 át nyargalnak most kertemen

                                 s a csillagtér fakó

                                 homályán eljátszanak

                                 Veled s Velem.

                                     Naplemente

                                                                      A-nak.

                                     Láttam amint az alkony

                                     vélt részeire bomlott

                                     s a fáradt domb hátára

                                     harangok hangja hullt,

                                     felhők cibálták már

                                     a bordó napkorongot

                                     s a vén erdő szegélyén

                                     a fény még visszanyúlt.

                                     Titkolta,hogy sietne

                                     mert nyugatabbra várják

                                     a balatoni kertek

                                     átázott rögei,

                                     simogatni a percek

                                     törékeny,lágy homályát

                                     amíg a tört homokon

                                     át sétál valaki.

                                     Hogy van és nincs határán

                                     a lét nyitott sebére

                                     tapaszt rakjon s hallgassa

                                     két szív halk ritmusát,

                                     s mert kinyúlt még a távol

                                     a fáradt suttogásból,

                                     az est fogyó fejére

                                     apró pernyét szitált.