Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Az első szünet. Az irodalom szakos  mint könyvtáros a saját irodájának  is  tekintett könyvtárban   szokott lenni szinte  minden szüneten,   ahol   hamar eltelik az a pár perc, előkészíti a következő órai szemléltető anyagot, tesz-vesz kicsit, és már be is csengetnek, legtöbbször lemarad a tanáriban folyó csevegésről. De ma valami más történik.  Amint kilép a folyosóra, és besietne a naplóért a tanáriba, látja, hogy két úriemberrel megy már az udvaron kifelé a férje. Rossz előérzete lesz, amit az igazgatónő szavai még fokoznak is  .Megtudja tőle, hogy  elkéreztették a férjét, át akarják tekinteni a kutatási anyagait.

„Kik ezek? Úristen!”, nyilall bele a félsz, és már el is fogja a düh, talán jogosan is, amiért mindenbe belekeveredik  ez „a minden lébe kanál” férje, és minduntalan bele is akar.

 „Ezek   szekusok, a fene…,” folytja magába a véleményét. Enyhe stressz, de nincs megállás, becsengettek, pörögnek az órák, minden energiáját beleadja a következő órán, hogy  elterelje  a rossz gondolatokat, de minden szüneten megrohanják a kétségek és  tovább gyötrik.

Minden eszébe jut.”Mi a csodának kellett Kun Bálának is éppen itt születnie, s persze a férje semmiből ki nem maradhat, elvégre ő a történelemtanár.”

             Bármit tett a férje, semmi se tetszett, és bizony a feleségnek se,  hogy minden fontos személy náluk kötött ki, ő ilyenkor gyorsan átbukik a fején, átvedlik szakácsnővé és varázslóvá. ”Érdekes, ki se teszem a lábam a faluból, és minden fontos személyt megismerek a saját házamban” , s  szeretettel  gondol   Józsa Antalra,  aki a Kun Bála centenáriumra készülve gyűjtötte az anyagot  talán 81 nyarán.

 „No, és még ki is, alig ugrik be:  „ Bukarestből Dr Augustino Deac a Stefan Gheorghiu Intézettől, Panca Augustin a zilahi leváltártól, megtekintettük  a papilakon az egyházi anyakönyveket, az iskolában a naplókat,engem  a kollektív gazdaság elnöke értesített, hogy csatlakozzam a  a bizottsághoz, és utána meg kell vendégelni.”

 Az elején  még úgy-ahogy élvezte is a dolgot, eszébe jut, hogy az anyósa házában vette fel a nápdalkutató , Almási István a lelei zsibait a helyi Lakatos zenekar  előadásában az alszegen, még friss házas korában,  „Meg is van a kötet, mi is   címe? Á, igen, : Szilágysági magyar népzene,”  sok helyi nótafa benne, aztán a 80-as évek,  eszébe jut a szép szál ember, mint a neve:   Szép Gyula, ő hívta meg a lelei tánccsportot  a Székelyudvarhelyi Táncháztalálkozóra 80-ban,„Hála Istennek a 24. órában  sikerült átmenteni az értékes zsibai nevű férfitáncot a fiatalabb nemzedékre, az idősebb bácsik hogy ropták  a táncot a mi kis szobánkban,  felszedtük a szőnyeget, mert minduntalan botorkáltak benne, de jó volt, Istenem! A két idős férfi is eljött velünk, ők tanították meg a fiataloknak, a volt tanítványainknak. Ez  igaz, de alig értünk haza  Székelyudvarhelyről, másnap hívatták Szatmárra a drágaságomat, hogy miket is járt már a szája, hogy miért nincs magyar koreográfusa is Szatmár megyének… Értésére adták, hagyja a táncot. Persze, az sem tetszett, hogy kutatgatta a vidék múltját, semmi se tetszett…

  Aztán a negyedik órán kiosztja  a felmérőket, amelyet  indigóval sokszorosított, s bizony  a padsorok közt sétálgatva ismét mereng a múlton…

  Bezzeg  a bukaresti  elvtársak sem vetették meg azért a szilágysági szilvapálinkát, s olyan jól feloldódtak a végére, hogy alig akartak elmenni, a férjével még a pincét is látni akarták, a boros hordókat, ez alatt válthatott pár szót Antallal, elpanaszolva  az elzártságot és a sárt,  az ezredes a könyveket nézegetve elismerően bólintott, és kissé viccesen azt felelte.

-           Húzza össze a sötétítőt, és képzelje, hogy Pesten van. Még el is mosolyodik, amint eszébe jut.

A következő szünetben újra lepereg előtte a másik fontos találkozás, talán 86, akkor is tél volt, februári hideg, fogvacogva érkeznek az iskolából, és nemsokára már menni is kell a férjének ismét a megyei és a községi párttitkárral megtekinteni a román templomot, utána ismét náluk melegednek, kiderül, hogy már járt delegáció a Kun Bála ügyben, megrója a megyei párttitkár a községit, amiért nem tájékoztatta. Érdekes, a párttitkár pár szót magyarul is szólt a feleséghez, megtudva, hogy magyartanár. Ezen is elmosolyodik: „Csak van emberség az emberekben” .

  Ma háromig órája van. Először örül ennek, mert nem kell korán hazamennie, az utolsó órákra már a gyerekek sem tudnak odafigyelni, az az igazság, ezért nem szerette.

A következő szüneten megint valami fontos jut eszébe, a kolozsvári konzul látogatása, december volt, alig tudott a jeges járdán egyensúlyozni, épp ment a tejért Beta nénihez, akinek a házával szemben volt épp a Kun Béla szülőháza, és látta, hogy valaki fontos személy megy  be a kapun .Még örült, hogy a férjének még órái vannak, s hátha  nem találkoznak. Szerencsére semmit nem tudott, hogy ki volt, csak másnap tudták meg, mert már   másnap a rendőrségen kellett jelentkeznie a párjának,hogy miért találkozott Szilácscsehben a konzullal…Sok volt már ez a sok látogatás,  három  gyermek otthon, a többi az iskolában, már akkor kezdte érezni , nem bírja már.

Három óra. Kicsengetés.   Nagyon kimerültnek érzi magát, de nem siet, húzza az időt. Nincs kedve hazamenni, reméli, már nincsenek itt,  nehogy még meg is kelljen vendégelnie ezeket az ismeretlen alakokat. Lassan vánszorog, de  a félelme valós. Hazaérve a férj beinti a kamarába és súgja:

- Kéne valami ebéd, leves van, tudom, s utána mit tudsz gyorsan összedobni?

- Ne  aggódj! –nyugtatná a férjét, akin a feszültség  nem nagyon látszik, de a hangjából azért érzi.

“Nem lehet eligazodni rajta sokszor” gondolja a férjéről , de  most hirtelen nagyra  tartja az asszony, mert eszébe jut, hogy  nem is sejtve a várható eseményeket, valami világrengető iratokat nemrég a méhkaptárba rejtett.  Megnyugszik kicsit, hamar összedob valamit az éhenkórászoknak, leves van, az üvegben a disznóöléskor kisütött disznóhús, lesz gyorsan krumlipüré, jó székely pityóka, már  fő , és  fő a feje is,  kevés már az uborka, rohanás a kertbe zöld hagymáért, épp most a legfinomabb, fiatal, zsenge, kívánatos, siet  vissza a hagymával, hát az egyikük, a fiatalabbik a konyhában nézegeti a kislánya fényképét, bókolgat illendően:

--Hű, de aranyos, szépecske !

S még mi minden érdekli, hány gyerek van , hová járnak iskolába,  az asszony felelget kényszeredetten, tudja, csak kedveskedni akar, de már anyai ösztönnel  félteni is kezdi a tini lányát az ehhez hasonló  vetkőztető tekintetektől, s  még a nyelvtani  egyeztetésekre is vigyázzon ám, nem beszéli az ország nyelvét olyan jól, mint a férje, kerülgeti a vagány fiatalembert, valahogy kiszedegeti az evőeszkezöket, tálalni akar, akkor  mindhárman nagyon serényen félrerakják az asztalról a az iratokat a vetett ágy tetejére. Tálalás, tálalás gyorsan.  Roppant ízlik, még kérnek hagymát,  meglódul  ismét, kiszedetik a fél ágyást, a húsra a a bor még jobb, le  is küldik. a gazdát is a a kancsóval  gyakran a pincébe, közben újra átlapozzák valamelyik kitárt iratot az ágy tetején, , térül –fordul az asszony is, konyha, kamara, szoba, utána a férj a pincéből fel, be a szobába, valami ürüggyel be a kamarába a neje után, gyorsan elhadarja hogy mit műveltek egész délelőtt, nem érdekelte őket a Pávelka családfa, valami után kutakodtak, fürkésztek, könyveket néztek, belelapozgattak, a polc mögé is betúrkáltak, megtalálták  Kun Báláné könyvét , elkérték.

Aztán a férj  be a boros kancsóval  a szobába, töltöget, s olyan szépen kínálja őket, mintha a legjobb barátai lennének, esetleg már nem is elég tiszta, hogy ezek mégsem ivócimborák. A hangulat egészen jó, roppant udvariasan még újra vesznek , esznek, isznak.

Aztán megköszönik az asszonynak a Kun Báláról szóló  kötetet, amit már a délelőtt elkértek a férjtől, említik, hogy tudják, hogy az övé, mondta a férje, de visszahozzák valóban, legyen nyugodt. Valóban a barátnőjétől kapta azzal a szöveggel, ha már épp abba a faluba került tanítani, akkor legyen az övé a “mocsok kommunista” -ról szóló könyv.

Cihelődni kezdenek, öltöznek nagy alaposan, nem sietve el a dolgokat, ez alatt a feleség is téblábol és   jut eszébe, hogy a  férje mindig így emlegette négyszemközt neki a falu nagy szülöttjét, mintha ezzel is kárpótolná magát, amiért nem vették fel a zilahi Wesselényi Líceumba, mert a párttitkár levelet  küldött Zilahra (évek múlva fény derült rá, mert kikiáltották kuláknak az apját, aki 43-ban meghalt, tüdőgyullladás, a penicillin már fel volt találva Amerikában, , de még Kolozsvárra nem jutott el. ) Szegény feje, élete legnagyobb traumája, árva fiú, akin az új rendszer úgy  üt, ahogy tud…”Mindig sajnálja ezért szegényt, de tiszteletet ébreszt benne, hogy már felnőtt fejjel próbál ember lenni, bejutni a történelem szakra, csak többszöri próbálkozásra sikerül.  Hány otthoni tanulója is volt, mindenki tanult, a gyerekek, a férje, és ő csak drukkolt nekik és mindenikkel tanult valamit, és dolgozott látástól vakulásig…Csoda-e, ha mindig fáradt.

Aztán búcsú.Elég rövid, hivalalos.

 

 

 

Az   asszony is kikíséri a  a kapuig,  de ott még mindig valamit diskurálnak, szól az uraknak, hogy engedjék, hamar faljon a söfőr is, hiszen eddig átfázott, éhes, de egyikük szigorúan feleli, hogy nem lehet, szolgálatban van. No, ezen magában elmereng az asszony,” igen, rá más szabály vonatkozik, ő nem ehet, ihat szolgálatban… “

Gyors beszállás, indulás.

 Végre,  elmentek.

 Besietnek  a házba. A férj szinte lohol ,  az asszony  is siet  utána, be a szobába, s hát az ura  be van hajolva az asztal alá, és tapogatja az asztalt:

-Mit csinálsz? – kérdi megrémülve az asszony, ő is lehajol, ő is tapogat, összeér a kezük, az asszony keze remeg, a férj megszorítja és súgja:

-Nézem, nem tettek-e poloskát ?

- Mit? – értetlenkedik a neje.

  - Hát legallgató készüléket!

  - Hát nem vagy te Sütő András! – feleli kicsit félve,  kicsit viccesen.- No,

 ne hülyéskedj és főleg ne rémítgess, én nem hiszem, hogy a román állam olyan nagy bajban van,  hogy minden kicsi faluban is minden valamire való tanárocskát meg kell figyelniük !

-Sohase lehet tudni,  ezektől minden kitelik, Kicsi Feleségem ,  ezzel megöleli a felesége derekát, és olyan hévvel szorítja magához, mint aki valami nagy veszély után visszakapja a drága párját.

Majd felszabadult, nagy nevetésben törnek ki.

 

 

 

Megtekintések: 70

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hogyan segíthetsz?

vagy

vagy

PayPal és bankkártya

 vagy

adományozok


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2020   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek