Motto :

„Semmit sem ér a lét, ha szembe nem néz mindazzal,

 ami szembe jön.”

Ne  bízzuk másra, amit most eldönthetünk

Ne nézzünk hátra, ha a jövőnkért küzdhetünk

Vegyük most kézbe a sorsunk-életünk

Vegyük már észre együtt mi bármit elérhetünk 

A dalszöveg rögtön a címmel indul, amit a kórus skandál: “együtt most / együtt mos”, ezzel elindítva az együvé tartozás lelkiállapotát.
A verze első sora egyértelművé teszi, hogy „itt az idő, most vagy soha” dönts és ne kérdezz felejts és küzdj, hogy mit és miért nem fontos, a lényeg, hogy együtt döntsünk.

A második glédában a szerző felszólít, hogy ne dőljünk be senkinek és semminek, mert ha semmi nincs, akkor senki nincs, csak előre nézzünk és felejtsük el a múltat; ami volt, az volt, hogy mi lesz, azt még nem tudjuk, de kezdjünk küzdeni az küzdhetetlenért.

A Biblia szerint sorsunk Isten kezében van. A szerző igazi rocker titánként megtagadja Istent, buzdít az egyház ellen, arra ösztökél, hogy csak magunkban higgyünk másokkal a semmiben mert jobb, mint Istenre bízni sorsunkat, vagy valaki másra.  Erre utal az első szakasz utolsó sora: “Vegyük most kézbe a sorsunk-életünk”

Erdély Többet Érdemel,

Magyarok újabb harcra fel

Légy ott mert szükség van most rád

Hallgasd az idők parancsát

Jobb élet: egység, szabadság

A refrén sértettséget, valaminek a hiányát sugallja, hogy valamiből kevés van és ennek a valaminek a megszerzéséért hív harcba a dal refrénszövege minden Magyart, kerek e világon – valahova. Azt még nem tudni, hogy hova, vagy ki ellen, de a zársorai, ha azt nem is, hogy hol, de azt, hogy miért kell harcolni minden magyarnak, egyértelműsíti.

A szerző profi ravaszsággal szólítja meg a cyber-nemzedéket határon innen és túl. Felhívja a figyelmet arra, hogy a TZ környezeti változó segítségével állítsa be mindenki a saját időzónáját, mert ha eljő az idő, nehogy egyetlen cyber-magyar is elkéssen a csatából („hallgasd az idő parancsát).

 Ne hallgass másra, együtt sikerülni fog

Ne légy most gyáva, így lehet biztos holnapod

Együtt most újból van jövőnk és ezt hinni kell

Tulipán éve magyarok újabb harcra fel

A második szakasz első sorában a poéta sejteti, hogy a másság Erdélyben nem elfogadott. Elutasít mindent/mindenkit, ami/aki nem magyar.

A második sor a magyarok történelmi múltjára, a vesztes háborúkra kívánja felhívni a figyelmet, előrevetítve azt, hogy harc nélkül, képzelt ellenség nélkül nincs esély a jövőben.

A második refrén előtti utolsó sorban a szerző, élve a költői szabadsággal, a Sárkány Éve helyett találóan a Tulipán Éve kifejezést használja, ezzel üzenve a Kínai testvéreknek, hogy elkelne a segítség Erdélyországban.

Nem tudom, kit dicsér, a zeneszerzőt vagy magát a szövegírót, az a zseniális megoldás (vagy egyszerűen csak úgy jött), hogy ravaszul csempészi be a sorok közé az „együtt most” és az „együtt mos” mélyről jövő ősi felkiáltást. Gondolom, az már az komponista találékonyságát és ízlését dicséri, hogy fantasztikus érzékkel váltogatja a dal alatt e két sort, remekül érzékeltetve, hogy az együtt mosás is együttlevés, hogy nemcsak harccal, hanem agymosással is lehet győzni a láthatatlan ellenség fölött.

Ami még feltétlenül  említésre méltó, hogy egyedi módon talált egymásra zene és szöveg ebben a dalocskában; szinte parázslik a szövegből, amit a gitár szomorú játéka kiemel, hogy van értelme harcolni a semmiért. Dicséretre méltó az is, hogy a szövegíró és zeneszerző nem kereste a bonyolult, megfejthetetlen frázisokat. A dal nem próbál semmi konkrétat megfogalmazni, csupán csak hatni az egyszerű lélekre, nem akar több lenni annál, mint ami.

Az online felületeken megjelent demó felvétel is már jól tükrözi, hogy a zeneszerző bátran felvállalja a nyolcvanas évek magyar-rockos Máté Péteres, likvidálós, kicsit mulatós hangzásvilágát, elegyítve ezt – nagyon finom érzékkel – a  mozgalmi dalok erőteljes lüktetésével, melyet az ütőhangszerekkel (dob és taps) valósít meg a hangszerelés.

A dal úgy zeneileg, mint szövegileg mélyről sugallja, hogy van még mit tenni, van hová fejlődni, és hogy „van baj elég.”

A dal letölthető innen: