Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Kedves Földiek,

Így szólok minden kedves Földimhez,

A jó Isten egy kedves pillanatában teremtette meg a Kárpát-medencét, s benne Erdélyországot.

Legyünk büszkék arra, hogy Minket is ide teremtett. Ez kötelezettségekkel is jár! Vigyáznunk kell, óvnunk kell az emberi (inkább sátáni) gondolatoktól, megőrizni az Isten teremtette egyensúlyt (= amit mások természeti egyensúlynak is neveznek), megőrizni azt a nyelvet mely Isten nekünk adott, az édes magyar nyelvet (bár mennyire is igyekeztek évezredeken át a betelepülők ezt eltüntetni, mint azt nagyon erőltetetten teszik ismét az utóbbi 90 évben!!!) s érdekes mindig átvették ezt a nyelvet az egymás közötti kapcsolattartásra, közlésre (= ma úgy mondják kommunikációra!!), azt a nyelvet mely az elmúlt évezredek alatt megteremtett minden feleletet az élet minden kérdésére (magyarul a földi életben felmerülő minden kérdésre a feleletet s megoldást!! - más szóval, az életforgatókönyvét összeállította).

Legyünk büszkék arra a kiapadhatatlan népi bölcsességre, melynek ilyen mese és népdalkincse van (már hivatalosan is bejegyezték a 200.000.-ik népdalt!!), akkor kérdem én, minek kell kínlódniuk a csitriknek a tv-ben a különböző "vetélkedőknek" nevezett műsorokban, mikor az életben felmerülő minden érzésre [búra, örömre], s ami e kettő között van árnyalatokban, arra is meg van, a több mint 200.000 népi dal és a sok ezer ballada, népi mondás-szólás, és a kiapadhatatlan szókincs?

Csak egy kérésem van, az olyan csodálatos írásokhoz és szép képekhez, mely ezt a szép, és páratlan csücskét mutatja be a világnak - Erdélyországot - a Tündérországot, mi keresni valója van olyan képeknek, hogy én itt jártam, meg én ott jártam a Föld másik sarkában? Hagyjuk azokat a képeket egy más "galériába", a mienkbe, legyenek csak a mi Tündérországunkról.

Arra legyünk büszkék, hogy minden szegletét ismerjük e szép paradicsomi helynek, és ott fényképeztettem le magam, nem pedig a Maldive-n, Hawwaii-n, stb helyeken, ott, azon a helyen, ahol az emberi civilizáció egyik legrégebbi nyelve megszületett, s annak is majdminden sarkában. Közben énekelje-dúdolja lelkem a szép népdalt, ami az illető tájra jellemző és az ottani népcsoport ajkán él (vajon meddig?, mert már ismertebbek a megasztáros hülyeségek, amiből csak valakik gazdagodnak, pillanatnyilag, s kigyomlálják lelkekből az igazit!!)

Nekem többet ér és tiszteletre méltóbb az aki, a Tündérország képeit teszi a "galériájába", mint az, aki mással dicsekszik. Inkább minket irigyeljenek, mint majd sajnáljanak, inkább ide vágyjanak az emberek mint máshova.

Adja a Fennvaló, hogy még sok emberöltőn át emlegessenek minket, mint különleges nyelv és nép, mint sajnálkozzanak felettünk. Legyünk büszkék erre s azon gondolkodjunk el, mit tehetek én és családom, majd utódaim, hozzá, hogy e szép Tündérország továbbra is az maradjon, s ne legyen az, amivé a tőke (= pénz) hatalma akarja tenni az egész világot.

Miért, látott-e már valaki olyan temetést, hogy a dúsgazdagot az aranyozott autójával, vagy a tizenszámú szobás villájával együtt temették volna el, vagy ott a más világon is különb sorsa lett, mint itt, amit kiharcolt magának, vagy hamarabb jutott oda, ahova jutott, mert ott is lefizette az illetékeseket, minden ajtónál? Milyen hozzáállás ez az emberi gondolkodásban?

Mennyivel megbecsültebb az aki, körbe utazta a világot, s ilyen-olyan képekkel bizonyítja, hogy ott volt, ezt meg azt látta és ette, mint az, az idős ember, aki nehéz munkával teremtette meg megélhetési lehetőségét és családjáét, de esténként, nyugodt lélekkel feküdt le és adott, hálát az Istennek, hogy a mai nap is erőt, egészséget adott neki a munkájához?

Milyen az értékrend?

Ki, mi szerint állítja fel magának?

Vagy már adott?

Itt a lehetőség gondolkodni és vitázni.

Úgy legyen! Isten áldjon Mindenkit békességben, egészségben.

Testvéri szeretettel,

Zsoldos János

Balatonmáriafürdő/Marosvásárhely

 

Megtekintések: 67

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Zsoldos János Február 12, 2011, 8:36pm

Tisztelt Mindenki, és kiemelten tisztelt Halász Gizka,

A félreértések elkerülése végett tisztázás illetve helyesbítés.

Nem akarok és nem akartam senkit megsérteni se ledorongolni.

1.Csupán annyit akartam, hogy az oldalon főleg az otthonról készült képek jelnjenek, meg. Nem akarm azt amit a mai társadalom sugall, versenyezzen, hogy kipipálja na itt is voltam, most az következik stb. A vége a megosztás, az alábecsülés, az osztályozás lesz. Hisz nem Mindenik Testvérnek telik arra, hogy oda meg oda elutazzon. Nem kell ide a hencegés. Csak ennyi.

Az csak természetes, hogy aki külföldön lakik az onnan való környezetét fényképezi. Annyit akartam, hogy a kényszerből külföldre települtek is gyakrabban járjanak haza, ne felejtsék el a szülőföld szépséget, mely vetekedik sok felkapott turistaparadicsommal (vagy -paprikával, ki ahogy akarja, ha keserű tapasztalati voltak, pl.), mert a jelenlét erősíti azt, hogy nem hagyjuk a szülőföldünket, nem tehetnek vele azt amit akarnak a bitorlók, mert fogjuk a kezét az otthoniaknak stb. (s ez érvényes nem csak az említett Tündérországra, hanem az összes "kerítésen kívül rekesztettekre".

2.Minden tisztelet és kitüntetés, elismerés a távolba szakadt Testvéreknek, akik nem feledkeztek és -nek meg a szülőföldről. Sőt azt ismertetik, bemutatják, hírét viszik a nagyvilágba.

3.Van helye Mindnekinek ezen az oldalon és más hasonló oladalakon, akik meleg szívvel és közelednek a Kárpát-medence mindne lakójához, egymásért és nem egymás ellen.

4.Van helye ezen az oldalon mindnen írásnak ami Minket érint.

5.Az írásommal nem akartam kizárni a nagy családból senkit, hiszen 91-ik éve lesz minket is kizártak a "kerítésen kívül", úgy mint Önt / Téged.

Idegenvezetőként volt alkalmam sok szép helyet bejárni Európában és tapasztalni érdekes dolgokat. Erről esteleg majd máskor. Máshol. Nem itt. Itt más a lényeg.

Ide illő példa, pont kapóra jött és véletlen, az "arte"-tv adásban a re

Hozzászólt Fábián Magdi Február 12, 2011, 8:30pm
Kedves Halász Gizka!Mi ugyanolyan szeretettel látunk titeket itt ezen az oldalon,mint bárkit aki Erdélyben született!Sőt,szerintem még több odafigyeléssel hiszen mi sok mindenben sorstársak vagyunk.Nagyon is érdekel minket a ti életetek,gondolataitok,érzéseitek,mert minden okos ember tudja mennyire szükségünk van egymásra.Remélem,hogy ezt Zsoldos János is igy gondolja,mégha nem is fogalmazott itt túlságosan szerencsésen ezzel kapcsolatban.
Hozzászólt Solymosi (Szigyártó)Mária Február 12, 2011, 4:15pm

Kedves János!

"Mennyivel megbecsültebb az aki, körbe utazta a világot, s ilyen-olyan képekkel bizonyítja, hogy ott volt, ezt meg azt látta és ette, mint az, az idős ember, aki nehéz munkával teremtette meg megélhetési lehetőségét és családjáét, de esténként, nyugodt lélekkel feküdt le és adott, hálát az Istennek, hogy a mai nap is erőt, egészséget adott neki a munkájához?"

   Nos,sokan pontosan ezt tesszük , amit az idös ember,akárcsak otthon tettük. Értékrendünk mit sem változott, úgy vagyunk erdélyi magyarok, ahogy lélegzünk, szomjunkat oltjuk, másként nem tehetünk. Hogy e mellett még kipillantottunk a világba, láttunk, tanultunk és tapasztaltunk egyet-mást, nem feltétlenül az ördögtöl való. És hogy alaposan megmagyaráztuk a helyieknek, kik és mik vagyunk( fogalmuk sincs róla), honnan és miért jöttünk, mit tudunk, az sem árt az erdélyi magyarság ügyének.

Hozzászólt Fábián Magdi Február 12, 2011, 12:37pm
Egyetértek nagyon ezzel az irással!Szerintem is nagyon fontos erősitgetni magunkban saját értékeink megbecsülését,mert nagy szükségünk van rá mostanában.A családjáért élő és küszködő ember példája ikon kell legyen a számunkra mindörökké!Egyetértek viszont Palkó Jánossal is:nem szabad kizárnunk magunkat a világból sem,mert azzal csak többek lehetünk.Az aki távól lakik Erdélytől és felteszi saját lakhelye,környezete fotóit nagyon helyesen teszi,szivesen nézegetjük,és miért ne ,azt is ahol megfordult a világban.
Hozzászólt Rob Katalin-NAGYVÁRADON szttem! Február 11, 2011, 7:25pm

Együtt érzek,bár néhány dologgal nem értek egyet. Ez azonban pusztán magán vélemény.

Erdélyi magyar vagyok,mint oly sokan,akik különböző okokból hagytuk el szülőföldünket.Kinek így, kinek úgy sikerült maradása külhonban,vannak, akik visszatértek.Nekünk,akik maradtunk az is feledatunk,hogy bármerre is legyünk a világban,ne feledkezzünk meg mindarról az értékről,amit magunkkal hoztunk és a tőlünk telehető leg becsületesebb,leg emberségesebb módon adjuk tovább származásunk kincseit utódainknak.

Szeretem a szülőföldemet,az,hogy elhagytam, még nem jelenti azt,hogy szégyenleném. Mindig felvállaltam hovatartozásomat,volt is időnként bajom belőle,de nem számított,mert kitartottam és kitartok utolsó lehelletig.!

Maradok,maradunk jelenlegi életünkben,de soha nem feledkezünk meg aról,hogy milyen felelősséggel jár ERDÉLYINEK LENNI ÉS MARADNI!

Hozzászólt Dömösi ( szovátai-Szász) Anna Február 11, 2011, 4:19pm
Köszönjük.
Hozzászólt Cserjés Gábor Február 11, 2011, 8:30am

Amen.

Mert az a nemzet, mely elfeledi nyelvét és kultúráját elvész a történelem forgatagában.

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek