A hajdani falu életében a farsang volt az egyik  legvidámabb időszak. Vizkereszttől a Húsvéti böjt kezdetéig különféle mulatságokat rendeztek.

Lengyel Pista 65 évesen is úgy tud mesélni fiatalkori élményeiről, a Nagymedvés-i fársángról, mintha csak a közelmúltban történt volna mindez.

 „Akkoriban legfennebb 10-15 háznál volt Medvésen  fonó. Esténként összegyültek ott  a lányok , az asszonyok és fontak, vagy varrtak ( kézimunkáztak).Úgy 5-6 fiú ment egy házhoz ahol volt vagy 4 leány. Mikor mentünk a fiúk, oda ahol tudtuk, hogy vannak lányok, békopogtunk, hogy engedjenek bé. Lehet, hogy valakinek volt  már udvarlója, vagy egy fiú beszélni akart onnét egy lánnyal. Akkor egy másik fiú, aki jól tudott beszélni ( mármint szövegelni) odaült a lány mellé. Elvették a lány pereszlenjét (orsókarikáját) amivel font és azután osztották a kispénzt.”

 Ez valamiféle jelképes beszélgetés volt  a Lengyel Pista magyarázatai szerint, amivel igen tapintatosan összehozták a legényt a  neki kedves lánnyal.

Kezdték mondani, hogy:” elromlott a kerék és kinnt van egy ács aki azért jött mert meg akarja javitani.” A lány ha ki akarta váltani a pereszlenjét kiment. Ha tetszett neki a legény hosszabb ideig kinnt maradt beszélgetni, ha nem , akkor hamarabb visszatért. Ekkor visszakapta az orsókarikáját és fonhatott  volna tovább, de,  nem ennyiből állt a fonó. Az asszonyok pálinkát és pánkót is vittek a mulatsághoz, megkinálták a legényeket és akkor elkezdődött a dalolás. „ 9-10 órától néha egész reggelig daloltunk. Nem volt szabad egy éneket egy este csak egyszer elénekelni”-emlékszik vissza Lengyel Pista.

„A fársángnak több jelképe volt”-folytatódik a visszaemlékezés. „Felöltöztek a fiúk, a lányok, vegyesen, mmennyasszonynak, vőlegénynek. Kendőkkel eltakarták az arcukat, krumpliból tettek fogakat, vagy be voltak kormozva, hogy minél kevésbé lehessen felismerni őket. Békérezték magukat a házhoz, mert nem lehetett bémenni, kellett csináljanak helyet. Bémentek, táncoltak, énekeltek egy éneket, leginkább azt, hogy Erdő mellett nem jó lakni, megköszönték és azután kimentek.”

Érdekes, hogy ebben a faluban  amelyet már 1288-ban Medwes néven említenek az irásos dokumentumok,  a farsangi maszkok közül egyik legnépszerűbb éppen a medve volt. „ Összefonták a szalmát és felöltöztettek  vele egy embert medvének.Bévitték a fonóba, ahol bemutatkozott, majd kiment és a nézők előtt többször megfordult

( bukfencezett), azok meg jókat kacagtak.”

A farsang másik fontos  jelképe, maszkja a halott volt.” A halottat 4 ember kellett bévigye. A halottnak voltak téve fogak, krumpliból. Bécsinálták fehér liszttel, felkötötték az állát, és bennt ráfektették a halottat a négy fiúra. Kellett vigyázni a halottra, mert voltak „ hamis asszonyok”. 2-3 fiú vesszőt vett, és úgy vigyázott, hogy ne töltsenek vizet a  halott szájába, mert megfulladott volna.”

A többi,  nem kimondottan csak a fársáng időszakához kapcsolódó vidám szokás  is eszébe jut a mesélőnknek.

Szokásban volt éjjeli zenét adni a lányoknak. Este 10-11 órakor a legény a muzsikásokkal a lány ablaka alá vonult  és ott elmuzsikáltak néhány  nótát. Hires muzsikusokat is felsorol Lengyel Pista:  a még ma is kiváló Tűri Pista,   Zsandár  és Zámfiri ( ő Súlyében lakott). Emlékszik, hogy még egyféle versengés is volt közöttük, hogy ki húzza szebben . Ez különösen olyankor volt emlékezetes, amikor a lakodalmi nép például kétfele mulatott, a mennyasszonynál is, meg a vőlegénynél is. Akkor mindkét helyen fogadtak muzsikusokat  és ez magával hozta a versengést.

A leggyakoribb mulatság a falu számára mindig is a bál, a tánc volt. .”Csak ha volt egy halott a faluban, akkor ameddig el nem temették nem volt szabad táncolni”, emlékszik az iratlan szabályokra Lengyel Pista.

„Amikor legényke voltam vasárnap délelőtt miután a templomból kijöttek a népek elkezdődött a TÁNC. Egészen a vecsernyei harangozásig tartott., igaz közben hazamentünk ebédre.

Amikor meghúzták a harangokat be kellett fejezni a táncot.

A lányok kötelesek voltak vasárnap enni adni a muzsikusoknak. Elmentek a muzsikusok és a két „kezes”a lányhoz és ott ettek. 3 zenész volt  a kkoriban a „ kantarás”( a brácsás), a bőgős és a primás.

Magyarázatot kapunk arra is, hogy ki volt a kezes és mi volt a dolga .

„A kezes gyüjtötte össze a pénzt amivel a muzsikusokat fizették” és mint mindjárt látni fogjuk, irányitó szerepe volt a bálban is. A táncnak, a bálnak megvolt a maga rendje és a jól szabályozott szokásokhoz tartotta magát mindenki. Ezekre  igy emlékszik vissza a mi adatközlőnk:

„Az volt a szokás, a ”divat”, hogy vasárnap délután, úgy kb. 4 órakor a fiatalabb házasoknak, úgy  40 évig, volt egy „pártáncuk”. Abban nem vehettek részt a még nem házas fiatalok. Nézni szabad volt, csak  velük együtt táncolni nem. Ez csárdás dallamra ment, amilyent a táncosok kértek.

Azután volt az idősebb férfiaknak a „pontozójuk” Beálltak 10-15-ön. Nagyon szépen táncoltak.  Csak ezután következett a tánc a fiataloknak, este hatig, fél hétig. Akkor mindenki ment haza vacsorázni, vagy elkisérték haza a lányokat. Vacsora után esmént el kellett menni a lányok után  . Ha valaki udvarolt elment a lány után, de jött az anyjuk is. A „kultúrház” két széle teli volt padokkal. A szinpadon is volt pad, oda  is beültek az asszonyok.

Nálunk kötelező volt mindenkinek táncolni. A lány „kifizette a táncot” a kezesnek ( ebből fizették a muzsikásokat , meg kellett még járjon bor is), a fiúk is fizettek, de az öregek nem.

Mindenkinek kötelező volt táncolni, de mással is, nemcsak akivel akart. Például, ha egy lány jobban táncolt , jött a „kezes” megfogta a lány kezét és  kiforgatta egy más fiú elé, aki mondjuk nem tudott táncolni. Ha pedig a lány nem akart táncolni azzal a fiúval akkor estig senki nem volt szabad felkérje. A fiúknak is kötelező volt, hogy ha egy lány nem tudott még táncolni, felkérjék egyszer, kétszer, hogy megtanulja.

 A kezes önként vállalta ezt a megbizatást, de nem mindenki érezte magát arravalónak. Minden generációnak azért  megvoltak a „kezesei”.

A medvési emberek arra is jószivvel emlékeznek, hogy a téli időszakban a tanitók szindarabokat tanitottak be a fiataloknak.  Ezek igencsak népszerűek voltak, mert mindenki azon volt, hogy megnézze őket. Eljártak a szomszédos falvakba is, szekerekkel mint a hajdani vándorszinészeink.

Ez a nagyon szép közösségi élet addig tartott, amig a televizió el nem foglalta a szorakozás minden idejét.

„Azelőtt délutánonként az öregek, idősebbek otthon is énekeltek, hogy  legalább minden 5.-ik házból énekszó hallatszott.”

 Ma sajnos néma a falusi délután, legfennebb a T V hallszik ki az utcára..

Meggondolandó, hogy ameddig ilyen elevenen él mindennek az emléke és a medvési dalokból most is tudnak , bár már csak kevesen,  ismétlés nélkül énekelni egy egész éjszakára valót , valamiképpen fel kellene támasztani  ezeket a közösségi alkalmakat. !