Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Fuszulykaleves (részlet a „Nagytelekdi család krónikája” című novellából)

 

Egyik este Rozál bemutatott a családnak egy vékonypénzű, szemüveges fiatalembert, mondván, hogy ő Tibor, a barátja, mondhatni vőlegénye. Anya gyorsan meghívta vacsorára, miután nagyfiát, Eleket elszalasztotta a szomszédba, kérje el a nagy tepsit, mert annak a mérete felel meg ahhoz a gyors piskótához, amit a vendég tiszteletére meg akar sütni. Mikor Elek visszajött, már nagy beszélgetésben találta a családot. A vendég vitte a szót, s éppen a munkáját magyarázta, dicsérte. Most nevezték ki a lakatos műhelybe csoportvezetőnek, kicsit nagyobb fizetéssel, mint amennyit a műhely többi dolgozója kap. A bizalmat édesapjának köszönheti, aki harminc évig volt a gyár alkalmazottja. Tavaly lépett ki, illetve ment nyugdíjba, mert a marógép levitte három ujját, s bár a sebek begyógyultak, a szerszámok már nem álltak többé biztonságosan a kezében. Leszázalékolták. Nagy elégtétel volt számára, hogy fia mellette tanulhatta ki a szakmát. Igényes, szigorú, jó mestere volt saját tanítványának! Mondták, hogy ismeretsége segítette a fiát gyorsabban haladni a szakmában. „Az üsmerősök” – mondogatták a háta mögött. Pedig nem így volt. Az”öreg” soha sem vette igénybe esetleges befolyását, egyszerűen jó szakemberré nevelte a fiát. Oktatgatását, irányítását nyugdíjasan is folytatta. Tibor büszke volt édesapjára, de kicsit tartott is tőle, minden igyekezetével meg akart felelni az elvárásainak.

- Amíg élek nem fogom tudni meghálálni neki a szigorúságát! – fejezte be beszámolóját Tibor.

Anya a beszélgetés alatt nem tétlenkedett, készítette az asztalra valót. Még a gyors piskóta is elkészült. Apa ellenben szokásos hallgatagságával tüntetett, egész este két szót, ha szólott.

- Valami nem tetszik? – kérdezte Rozál, miután kikísérte vendégét.

- Semmi baj, drágám. Csak óvatosan fogadok minden újdonságot, és nem tudom mennyi az igaz abban, amit hallottunk.

- De apa!

- Semmi „de apa”! Ha jobban megismerem, akkor mondok véleményt. Most még hallgatok…

- … és bántasz engem! – vonult ki a szobából sértődötten.

Sokáig nem dőlt el a meccs kettejük között, pedig Tibor gyakori vendég volt náluk, és magatartása alig változott, talán kissé oldottabb lett, de továbbra is fő témája a munkája, és édesapja csodálata maradt.

Egyik este feldúltan érkezett. Leült a felkínált székre, és magába temetkezve hallgatott. Kérdően néztek Rozálra, de ő csak a vállát vonogatta értetlensége jeleként.

Rövid ideig tartó csend után Tibor megszólalt nem várva felszólításra, noszogatásra. Elmondta, hogy édesapját letartóztatták. Amióta nyugdíjazták, vissza-visszajárt a régi munkahelyére, meglátogatni a volt munkatársait, elbeszélgetni velük munkáról, családról, sportról, meg ami éppen jött. Havonta egyszer, kétszer került sor ezekre a látogatásokra. Most is odakészült, gondolta az ebédszünet alatt majd szót válthatnak. Nem így történt. Tudniillik egy új, idegen portás volt a kapunál, és nem engedte be. Hiába mondogatta, hogy ő kicsoda, és hogy telefonáljon fel az igazgatóságra, ha nem hisz neki.

- Nincs belépő kárte, nem belép! – mondta törve a magyar nyelvet.

- Telefonáljon, kérem!

- Nincs telefon!

- Akkor telefonálok én! – és a kagylóért nyúlt.

Nos, ekkor kezdődött a dulakodás, aminek az lett az eredménye, hogy a készülék leesett a földre, a fedele lepattant, és kigurult belőle egy fél dióforma alkatrész. A kapus utána kapott, letette az asztalra, és megdöbbenve nézett hol a gyanús tárgyra, hol a „betolakodóra”. Perceken belül megérkezett a biztonsági szolgálat három embere, pedig senki sem hívta őket. A vezetőjük rögtön lecsapott az asztalon levő alkatrészre, zsebre vágta, és fenyegetően odaszólt a portásnak „ezért még számolunk!” Az ember elsápadt, s csak pislogott.

- Velünk jön! – intett Dénesnek, Tibor édesapjának, s indultak is, vitték a rendőrségre.

Ennyit mondott el a fiú, s hogy mostanig ott tartották, de reggelre visszarendelték újabb kihallgatásra. Persze a személyi igazolványát visszatartották, nehogy megfeledkezzen a „szíves invitálásról”.

Ezen a másnapi kihallgatáson órákig azt firtatták, hogy ki küldte, kikkel áll kapcsolatban, milyen megbízatást kapott. Hiába magyarázta, hogy ő csak a régi munkatársait akarta felkeresni, mert szerette a munkahelyét, ahol 30 évig dolgozott, hogy ez volt az élete, s nehezen tud elszakadni. A vallatóit ez nem érdekelte, csak mind azt erőltették, mondja meg, kik a társai, mondjon neveket. Nem tudta, miként szabaduljon ebből az ördögi körből, míg egyszerre eszébe ötlött, mit mondott neki Aurél, az ügyvéd barátja. Azt magyarázta, hogy a tárgyaló teremben, ha az ellenérdekelt kollégája előnyhöz jut, akkor valamilyen logikátlan, a tárgyat alig érintő nagy badarságot mond, ami meglepi és megzavarja az ellenfelét. Azt aztán ki lehet használni.

- Fuszulykaleves… - bökte ki Dénes váratlanul.

A három nyomozó értetlenül nézett hol rá, hol egymásra.

- Mi ez? Valami titkos jelszó?

Dénes elmagyarázta, hogy az üzemi étkezdében minden pénteken paszulyleves van, s utána marmeládés fánk, és hogy ezt ő nagyon szereti, s amikor ebédszünetben a volt munkatársait meglátogatja, azok mindig megkínálják.

- Nagy tányér fuszulykaleves, ecetes hagymával, s utána egy fánk kevés hígított marmeládéval! – fejezte be csillogó szemmel.

- Várjon itt! – szóltak rá és otthagyták egyedül a szobában. Persze tudta, hogy a foncsorozott ablakokon keresztül figyelik minden mozdulatát, hát veszteg maradt.

 Jó tízperc múlva jöttek vissza, miután ellenőrizék az üzemi étkezde pénteki menüjét. Váratlanul visszaadva az iratait elengedték.

- Azt tanácsolom – szólt utána egyikük, aki a főnöküknek tetszett -, kérjen az igazgatótól egy belépő kártyát, éveset.

- Köszönöm! Ezt teszem! – nézett vissza Dénes.

- Tudja én is szeretem a fuszulykalevest ecetes hagymával!

A nagy ijedség, végül szerencsés véget ért Dénes részéről. A portás azonban pórul járt, neki nem végződött jól a perpatvar – mint alkalmatlan személyt áthelyezték kisegítő munkásnak a takarítókhoz. Seperhette az udvart egész álló nap. Az a kis féldiónyi alkatrész betett neki!

 

Megtekintések: 273

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba Február 1, 2015, 7:54pm

Köszönöm, kedves Jocó!

Hozzászólt Lengyel József Február 1, 2015, 11:27am

Nagyon jó!Gratulálok!

Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba Január 28, 2015, 10:07am

Köszönöm János a kedves szavaidat!

Hozzászólt Dr. Csuták János Január 28, 2015, 12:15am

A (fuszulykaleves s a) kő marad

a (kis alkatrész s a) víz halad.

A kő s a fuszulykaleves marad!

Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba Január 27, 2015, 9:54pm

Legyen néha ilyen is...

Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba Január 24, 2015, 11:02pm

Kedves Aurélia! Jó lestek a szavaid. Valóban neked is írtam ezt a történetet. Bogozom tovább...

Hozzászólt Kenesei Aurélia Január 24, 2015, 5:39pm

 Jó szívemmel olvasnám a további részleteket , hogy Rozál apja hogy békél meg vagy nem a fiatalemberrel? hogy a féldiónyi alkatrész ma már nem is kell, hogy Rozál boldog lesz-e ...és így tovább.

  Legfőképpen azért kedvelem az írásaidat mert olyan " mi " hangunkon beszél , s úgy odatapasztódik a lelkemhez minden szó, akárcsak ha nekem írtad volna egyedül. Jó olvasni. 

Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba Január 23, 2015, 3:17pm

Köszönöm, kedves Gyula a szavaidat!

Hozzászólt Kenéz Gyula Január 23, 2015, 12:14pm

Sajnos  abban az   időben  nagyon  sok  hasonló  eset  történt,  amiről  én  is  tudok.  Hogyan  szerveztek  be  embereket  besugóknak, hogyan  használták  fel  az  akkori  modern  tehnikát  a cél  érdekébe. Hány  becsületes  embernek  tették   tönkre  az  életét,  sőt  olyanok  is  voltak,  akik  öngyilkosok  lettek.

Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba Január 21, 2015, 6:27pm

Mihály kedves, mindennek ki van az ember téve, betörnek az ember életébe, lehallgatják, "lenézik"...

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével adományozok


átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2020   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek