Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

       Vasárnap, miután meg reggeliztünk, édesapám bejelentette: A család ma délelőtt sétálni megy. Ilyen még ez idáig soha se volt, ezért is kérdeztem nagy gyorsan rá?

- És hová fogunk menni?

- Meglepetés, majd meglátod, mindent a maga idejébe, mondá édesanyám, így a kíváncsiságom már fel is volt csigázva. Találgatni kezdtem:

- Piacra? Boltba vásárolni? Rokoni látogatás? Mindenre „Nem” volt a válasz.

- Eredj fiam ki a pajtásaidhoz, egy félórára, majd addig mi is elkészülünk, és amikor szólítlak, légy a közelbe, hogy a torkom ne kelljen kikiabálnom utánad, vetett véget édesanyám a kérdezősködésemnek.

    A félóra lehet többre sikeredett, de nekem az is hamar eltelt, meg a kíváncsiságom egy része is oda lett.

     Az ajtózárásnál, mind a hárman ott voltunk, amikor a házinéni kilépett a tornácra és a kölcsönös - köszönések közepette megkérdezte:

- Hát ilyen reggelesen ugyan biz’ merre megy a család? Csak nem a templomba? Na ez nekem nem jutott eszembe, de sokáig nem kellett tépelődjek, mert édesanyám igyekezett egy kurta nemmel felelni és már tuszkolt lefelé a tornáclépcsőn, még biztatott is

- Igyekezz fiam, mert még elkésünk!  S azzal ő is lépett utánam, a kíváncsiság kellős közepén hagyva Margit nénit. A kapunál értük utol édesapám, aki a foga között morogta:

- Az ember nem tud úgy elmenni hazulról, hogy kérdőre ne legyen vonva. Na de most hadd fúrja a kíváncsiság, mert amikor megtudja hol voltunk, biztosan nem fog örvendeni.

Nagyon szép tavaszi reggel volt. Méltó ahhoz a lépéshez, amire most szüleim, a család készült. A megszokott reggeli útirányba mentünk, de most már nem tértünk be a 23 udvartérbe, hanem az ország úton átmentünk, és édesapám kijelentette:

- Na, megérkeztünk! A kaszárnya mellett lévő zöldszínű háznak kapuja előtt álltunk.

- Ha minden igaz, és az alku is összejön, hamarosan ide fogunk költözni, ebben a házban lesz a mi új otthonunk, mondta édesapám, és már nyitotta is a kiskaput.

    Kíváncsian követtem a szüleimet. Egy nagy sárga kutya fogadott, hangos ugatások közepette, és sebesen felénk szaladt, majd két lábra ágaskodva megtorpant, a nyakára kötött lánc visszatartotta. Sebtébe az udvar méreteit vettem szemügyre. Ami igen csak kicsinek bizonyult, összehasonlítva a jelenlegi játszóterünkkel, állapítottam meg, magamba.

    Egy nagy fehérbajuszú idősebb bácsi, jött elénk, és a Sajó kutyát néven szólítva csitítgatta, majd intett, hogy bátran mehetünk, mert nincs gond.  A konyhába tessékelt be, ahol a felesége, a kályha körül szorgoskodott. A kölcsönös bemutatkozásnál, Szotyori bácsi és Lina néni nevekkel gazdagodott név ismeretem.

     Mindjárt Szotyori bácsi vezetett is a kiadó lakásrészbe. Itt tudtam meg, hogy nem is olyan régen, 5-6 évvel ezelőtt még kocsma –fennálló, működött. Hát az egymásba nyíló három üres szoba, nekem kisembernek, palota számba ment. A középső szoba volt a legkisebb. Mind világosak voltak. Az első szobának nem csak az udvar felől de az utca felől is volt ajtaja. Úgy vettem észre, hogy édesanyámnak is elnyerte a tetszését a hármas szoba.  Nem sokára rá, én azt vettem észre, hogy édesanyám biccentet a fejével, majd édesapám Szotyori bácsi felé fordult, kezet ráztak, és megjegyezte:

- Akkor hát meg is egyeztünk, és a jövő héten elkezdjük a költözködést, csak előbb ezt a lakást kimeszeltessük.

 Hát ez lesz az új otthonom, és ahogyan az udvaron kifelé mentünk a Sajó kutya ugatásától búcsúztatva, még egyszer visszanéztem, és megállapítottam, hogy itt nem lehet majd búvocskázni. Nem mentünk egyenesen haza, hanem a városközpont felé kerültünk, és életembe legelőször most mind a hárman a Jencsevics féle cukrászdába kötöttünk ki.

    - Ezt az eseményt meg kell ünnepelni, és mi itt tesszük, mondta édesapám, és már kérdezte is, hogy milyen tésztát szeretnék. Nagyon sok szép kívánatos tészta volt, a vitrinek védelmében, amelyikeknek egyiküknek se ismertem az ízét. Édesanyám segített ki, egy tortaszeletet rendelt, és maguknak valami más tésztafélét, meg egy- egy pohár szörpös vizet. A torta szelet annyira ízlett, hogy gyerekkoromba, akárhányszor megadódott az a lehetőség, hogy cukrászdába mehetem, mindég ezt a tortaszeletet kerestem és rendeltem meg.

    Amíg a tésztánkat, ízlelgettük apró falatokkal, édesapám ki oktatott:

 - Fiam, erről a költözködésről senkinek egy szót se, meg a legjobb barátodnak se. Majd ha a nagy bútorokkal beköltöztünk, akkor már beszélhetsz róla. Én nem tudtam mire vélni a nagy titkolózást, de költözködés után azt is megtudtam. Lakáshiány van a városba, és édesapám attól tartott, hogy nehogy egy más valaki is megtudja, aki nagyobb házbért ígérne, és akkor hoppon maradjunk.

      Hát ez a vasárnapi nap igen csak szépnek, ígéretesnek mutatkozott a délelőtti események után.

       Hazafelé menet, a takarítási folyamatokat beszélték meg a szüleim, majd az udvartér elején édesapám elbúcsúzott, hogy megy a szobafestőhöz – barátkozni - Ahogy haza értünk, édesanyám bezárta az ajtót, és csendre intett. Nem akarta, hogy Margit néni a háziasszony bejöjjön és kérdezősködjön. Nekifogott kézimunkázni én meg a fonalas kosarat kaptam meg a sok színes fonallal, hogy színekre és színárnyalatokra szedjem szét a fonalat, amit majd a megfelelő gomolyára kell, feltekerjek.

        Édesapám így szorgoskodva kapott minket, és nagyon boldogan jelentette be, hogy még ma ebéd után jön a szobafestő.

       

A következő három nap, várakozással, meg kíváncsisággal tele telt el. A barátok, játszópajtások többször is rákérdeztek, hogy miért vagyok annyit a házba, talán meg vagyok büntetve? Én meg alig álltam meg, hogy a nagy hírt, ami öröm és egyben nagy bánat is, mert tőlük majd meg kell válnom, el ne szóljam magam akaratom ellenére.

    A hét közepén, újra hármasba mentünk az új bérlakásunkhoz. Most már egészen jól nézett ki, frissen meszelt mintás falakkal, csak a padló az volt nagyon csúnya fekete, és meszes. Hát nem volt amire, akire várni, mindenki nekifogott, takarítani. Édesapám az ablak és ajtótokokat kezdte sikárolni, édesanyám sepergetett, én meg az összeseprett piszkot lapátoltam a szemetes vederbe, majd a padló felmosásába, az-az súrolásába segédkeztem, de csak addig, amíg akaratom ellenére egyszer csak a falat össze nem spricoltam. Pihenőre lettem fogva, idő, amit a Sajó kutya barátkozásával töltöttem, a zsíros kenyeremből neki is juttatva. Hát így lettünk kenyeres pajtások. Szüleim, és majd a Szotyori bácsi is elcsodálkozott, hogy én a kutyát simogatva láttak viszont, hol ott, még amikor jöttünk képes lett volna megharapni. Szotyori bácsi meg is jegyezte:

  - A kutya a gyerekeket nem szokta bántani. Édesanyám azért biztos, ami biztos alapon betessékelt, és kezet mosatott velem.

   - Holnapra már fel is szárad a padló, mert egy ablakot nyitva hagyunk az éjszakára, és lassan el is kezdjük a holmikat áthordani, a holnapi naptól.

     - A vacsoránál, édesanyám bejelentette:

 - Apáddal úgy egyeztünk meg, hogy tekintettel arra, hogy te az ősztől iskolába mész, már nagyfiúnak számítasz és a középső kis szobát meg kapod, az lesz a te legényszobád, ha majd nem félsz egyedül aludni, viszont a takarítása és a rendbe tartása is a te feladatod lesz.

     Hát nem féltem, és a rám hárult feladatoktól se ijedtem meg. Ágyam már volt, egy hokedli lesz az asztalom és melléje a kis szék. Kezdetnek ez nem is rossz, majd a továbbiak kialakulnak.

     Másnap édesapám egy lovas szekérrel érkezett haza, és nekiláttunk a hurcolkodásnak.

Segítettem a könnyebb dolgokat a szekérre kihordani, de fél szemem az udvar másik részén, játszadozó pajtásokon volt, akiktől nem sokára búcsúzkodnom kell. Édesanyám észrevette, vagy meg érezte lelki vívódásom, és rám szólt.

     - Menj fiam a pajtásaidhoz, itt már nem tudsz segíteni nekünk, és a második fordulónál, amikor a szekér elindul akkor te is, búcsúzz el a barátaidtól, mert ide már csak látogatóba fogunk vissza jönni.

     Sírhatnékom volt, de a külön szobámra gondoltam, és a Sajó kutyára, akivel olyan jól megbarátkoztam. Hát majd lesz valahogy, és szaladtam a játszópajtásokhoz, hogy még egyszer ki kiabáljuk, futkossuk magunkat, de amikor búcsúzkodásra került a sor, biz a mécsesem eltörött. A szekérre ugyan felkapaszkodtam, de az új otthonunkig hukkogtam, nyeltem a könnyeim, néma csöndbe, férfiasan, ahogy az egy nemsokára elsőshöz illik, akinek külön szobája van!

 Kézdivásárhely

2014-04-27                                                                                             Beke Ernő.

Megtekintések: 390

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Beke Ernő Május 17, 2014, 6:51am

Kedves Irénke! Köszönöm szépen vélemény nyilvánítását az olvasott írásommal kapcsolatosan. Reméllem a fojtatások is elnyerik tetszését.

Hozzászólt Süle Irén Május 16, 2014, 9:51pm

Szép kis történet ,tetszett! Gratulálok!

Hozzászólt Beke Ernő Május 16, 2014, 6:07am

Kedves Sylvia! Köszönöm szépen, hogy elolvasta írásom, ami elnyerte tetszését.

Hozzászólt Halász Sylvia Május 16, 2014, 1:53am

Nagyon tetszett. Gratulálok!

Hozzászólt Beke Ernő Május 12, 2014, 2:22pm

Kedves Erzsébet! Köszönöm szépen az értékelést.

Hozzászólt gyuge erzsebet Május 12, 2014, 10:25am

Szép hiteles kis történet tetszet!

Hozzászólt Beke Ernő Május 9, 2014, 5:19pm

Kedves Árpád! Az idő nagyon gyorsan szál ée az ember feje fölött! Bizonyára azok az évek is sok szépet meg nehézséget is tartogattak az akkori generációnak. Érdemes lenne papírra vetni, ha lehetséges!

Hozzászólt Szőcs Árpád Május 9, 2014, 12:05pm

Kedves  Beke Ernő!

Köszönöm a válaszát.(az én emlékem még a múlt század 40-es éveiből valók.)

Hozzászólt Beke Ernő Május 8, 2014, 6:48pm

Kedves Árpád! Ez a ház ahává most költöztüjk az a kaszárnya melett lévő Szotyori féle volt beálló. Innen költöztek le szüleim a Kantába a Mester u 9 sz alá, amit 1970 vettek meg, és amig én katona voltam kezdték el a ház felujítását. Ha minden a rendjén lesz majd ez is egy érdekes történet fog lenni, csak az najd nagyon soká, mert biz nagyon sok minden történt a következő időszakba, amit sorra szeretnék papírra vetni, már amit el nem felejtettem, remélve, hogy ezen írások is majd érdekfeszítőekre sikerednek.

Hozzászólt Szőcs Árpád Május 5, 2014, 4:03pm

Kedves Beke Ernő a hozzászólásokat olvasva nemcsak a helybelieknek volt kedves ez a történet,de egy szívvel-lélekkel erdélyi -de budapesti embernek is,mert a következő kérdés fogalmazodott meg bennem:véletlenül nem a Kanta utcában volt az aház?

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével adományozok


átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2020   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek