Hitünk
Írta: Attila-benczi

„Maradj az ösvényen, Nem a te dolgod.”
Mondogatja minden ember tudat alatt.
Vajon miért van így? Hol az ösvény,
Melyen maradni kell?
Az ösvények kuszaságában elvesztünk.
Cipőnk talpát elhagytuk, mint ahogy hitünk.
Az ajkunk cserepes, lábunkon vérző sebek.

„Maradj az ösvényen, Nem a te dolgod”
Zakatol e mondat szüntelen. Tovább megyünk.
Vérvörös foltként izzik a Nap a szürke felhők mögül
Sivataggá vált zöld mezők fölött
Csonttá aszalódott keselyük prédára vadásznak.
Levegőben büdös izzadtság szag keveredik
A Félelem, Kilátástalanság savanyú bűzével.

„Maradj az ösvényen, Nem a te dolgod”
Elcsigázott testünkről a rongy is leszakad
De lelkünk szabad, mint a madár!
Izzadtságtól átitatott hátizsákunkban
Ott lapul az mi hitet és erőt ad.
Az Ő szava, leírt elsárgul lapokra.
„ Az úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.
Füves legelőkön nyugtat engem,
Csendes vizekhez terelget, lelkemet vidámítja.
Az igazság ösvényén vezet engem,
Még ha a halál árnyékának völgyében járok is”

Kezed nyújtod, szíved adod az elbukottnak.
És tőle ezt kapod, másképp látod az út mentén.
Rozsdától porladó, tenger fenekén szunnyadó világot.
Lassan utad végéhez érsz, a világ újra éled.
Hitünk és szavát megőriztük!