Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

 

 

 

    Zúdulva folyt a Maros a kis szüget körül a meder közepin. Jó hely volt ez mosni, idejártak az asszonyok a faluból, főleg az alszegiek. Anna fogta a teknőt és indult volt hazafelé. Sokat dógozott ma, jól esően nyugtázza a napot. Csak a kutya volt nagyon ideges és végig nyüszített. Örömmel számolta délután, hatvan tő paradicsomot, elég sok uborkát és harminc palánta káposztát sikerült ma elültetni ebédig. Elgondolta milyen jól fog esni majd a jó, tüskés uborkákat leszakítani ágaikról, és majd friss paradicsommal, csípöspaprikával enni : a szalonnát. Ejj, csak lenne kivel megossza ezt az örömöt. Haza ért és szétnézett az udvaron. Csendesen leült a padra és hírtelen újra rátört a magány. Neki egy ideje csak ez jutott. A magány. Míg a kertben volt, ezen gondolkodott, hogy ő milyen egyedül van. Azóta, mindig az apósa segítette mindenben. Jött a szekérrel, vitte, hozta, kaszált, vetett, aratott, még a töröbúzát is ő intézte el neki. Aszonta, majd öregkorára számítja a segítségét. És együtt hittek egy dologba, melyről hangosan beszélni nem is nagyon mertek, nehogy a kívánság szívárványszínű buborékként el ne pattanjon szemük elött csak mert ők beszélnek erről. Szomszéd Maris is szokta mondani, nem szabad beszélni arról miről kívánkoznának hiszen a babona szerint elfut a szerencse. Reggeliben is, délben is, este is csak a Fennvalónak merte elmondani, talán úgy hallgatja meg, hogy nem veszi tolakodásnak és segít majd.  

Mikor este lett, a lámpa lángja nagyon nagy csendben égett.Alig mert lobogni, nagy áhitattal hallgatta az asszony imáját. Sóhajok szálltak a mennyország felé, ezeknek a láng, meghajolva engedett utat fel a Fennvalóhoz, hátha szerencsével járnának. A kicsi szoba tele volt szomorúsággal reménységgel. Szépen rendezett házacska volt ez. Minden, a fésű és az olló is pihent a szépen neki hímzett zsebben, a falon. Frissen vasalt terítő volt az asztalon, talán a virág is délután volt vágva a cserép kancsóban. A Biblia mellett egy nemrégiben nyomtatott énekeskönyv feküdt nyitva, mintha az is imádkozna, gazdáját segítve a nehéz feladatban. Hetedik éve annak, hogy azt a hírt kapta, Pistát elvitte a muszka. Azóta mindig úgy veti meg a kemencét reggeliben mikor kenyeret készül sütni, hogy talán ebből a kenyérből, talán ő is fog enni. De mindig elfogy egy hét, újra megdagassza, reggel megsüti és ez így megy oly hosszú ideje. A kutya kaparja az ajtót. Arra gondolta, ezt a kutyát valami érhette, nem eszik, nem iszik, nyüszít egész nap. Na majd elmúlik. Jó kutya ez. Senki a lábát bé nem tehette az udvarra anélkül, hogy a kutya jó erősen meg ne szidja. És ha majd menni készült az idegen, akkor kezdődött csak az igazi haddelhadd, ha Anna nem ment az illetővel a kapuig. Azóta csinálja ezt mióta nincs férfigazdája otthon. Azóta kötelessége jó erősen megvédni azt ami gazdájáé volt, mert ő tudja, egyszer csak hazaér s akkor mehet, nem kell majd annyira őrködni. Anna nem engedte be a kutyát hanem rászólt, menjen a csűrbe és hagyja békáin az ajtót. A kutya szomorúan elvonult. A ház lassan belülről elsötétedett, a kéményen már csak egy kis füst szállott fel, az imák elfogytak és egyetlen papjuk elaludt csendesen, egyedül, álmok nélkül már.
***
Reggel egy idegen férfi volt az udvaron és a kutya előtte feküdt a földön. Nagyon megijedt, hiszen a kutya úgy üvöltött, mintha nyúznák. Félve lesett ki a setétitő mögül az ablakon. Most a kutya felugrott és ennek az embernek a piszkos kabátjára tette az első lábait majd ugrott és nyüszítve körbefutotta azt. Az ember nézte egy kicsit és próbált megmozdulni. A kutya azonnal ráugrott. Nem engedte, hogy mozduljon.
Anna nem értette a dolgot. Ez a kutya furcsán viselkedik evvel az emberrel. Olyan mintha lázálom lenne, ez a kutya őrjöng egy idegen körül, de nem ugatja, nem tépi, mintha ....Kicsit lehunyta a szemét....álmodozik....... Mi lehet. Furcsa ez a reggel. Ideje lenne elfutni a házból mert a kutya biztos megvédené de valahogy nem jön, hogy elfusson. Olyan ismerős ez az ember valahonnét. Falubeli az biztos mert ismerős a hangja mivel a kutyához szólott. És a mozgása is. Hírtelen majdnem megszédült.
- Ez a muszkától jött haza és biztos híre van Pistáról. Hát persze, nézd csak az a ruha az durva posztó, mint azoké kik hazajöttek a bányából.
Gyorsan öltözni kezdett, nem érdekelte már semmi. Ez az ember falubeli, a kutya ismerheti talán.
- Isten ! - ha talán az ő Pistája is hazajönne. Míg a gúnyáit kapkodta, emlékezni próbált ki lehet ez az ember. Ez az ember nagyon púpos, hajlott hátú és sovány erősen. Bezzeg az ő Pistája magos volt, emberes testű és nem volt szakálla mint ennek. És a haja az olyan fekete, olyan a faluba senkinek sem volt. - Hej Isten, ki a magasságban vagy ! imádkozta, de hangosan mondta ezt, és reszketett. Elfordította a kócsot az ajtóban és kilépett. Meglepődött. Most értette meg , a kutya örvendezve játszott azzal az emberrel és nem haragból kerülte. És ez az ember újra felkacagott a kutya játékán. Osztán odanézett rá.
Úgy folytak a könnyei mindkettőnek hírtelen, mint a Maros vize. Annának az erő kiment a lábai alól és elájult.Délbe mikor a szomszéd Maris átjött, a kutya nem ugatta meg. Beengedte a jövevényt, ugatás nélkül. A tornác padján Anna ült és sírt. Akkor vette észre, a tornác másik végibe Pista épp borotválkozott. És kezefejivel törülte az is a könnyeit, mert erősen folytak neki is az orcáján lefele. Isten akaratából.

(Tisztelt olvasó, a fenti szövegben sok a szándékos betűkihagyás, próbáltam úgy színezni a világot mit leírok, ahogy azt elmondva hallottam, éreztem, tapasztaltam. Természetesen, a történet nem így zajlott le,ez csak a képzeletem szüleménye,a lényeg azon van, annyi év után, csak a kutya ismerte fel nagyapámat érkezésekor, annyira le volt fogyva. Köszönöm a megértést )

Megtekintések: 1212

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Szente Cs. Janos Október 14, 2011, 9:24am

Kedves Klára, az amit leirtál az is egy szép történet a reményről. Igy pár sorban is az.

 

Köszönöm

Hozzászólt THIESS KLARA Október 14, 2011, 9:21am

Anyai nagyanyám bukovinai székely volt .Két lányával és rokonaival Bácskába , majd Tolnába menekült .De visszatért Erdélybe , azt remélve , hogy nagyapám hazajön az orosz fogságból . Nem jött .Csak halálának hírét hozta egy falubeli .És mivel ,,Halotti Bizonyítványt "soha nem kapott , csak várt...

Sokunkhoz közelálló , nagyon jó történet .Örülök a pozitív befejezésnek .

Hozzászólt Szente Cs. Janos Október 14, 2011, 8:54am
Köszönöm Magda, én is mindig gyerek vagyok mikor időm van írni,
Hozzászólt Szente Cs. Janos Október 14, 2011, 8:54am
Kedves Lenke, a Halmágyi név is sok van Bogáton. Csak nem onnan tetszik lenni ?
Hozzászólt Szente Cs. Janos Október 14, 2011, 8:52am
Kedves Bán Józsefné, azt a csajkát meg is kell őrizni, mindig.
Hozzászólt Szente Cs. Janos Október 14, 2011, 8:51am
Árpád, sokszor az ember belefeledkezik abba a sütésbe.
Hozzászólt Szente Cs. Janos Október 14, 2011, 8:51am
Kedves Makai Tiborné, érdekes lenne egy adatgyűjtést kezdeni itt is, novellákból. Egyénileg megírt novelákból, azokból az időkből.
Hozzászólt Szente Cs. Janos Október 14, 2011, 8:50am
Köszönöm József.
Hozzászólt Miklos Lenke Irénke (Halmágyi Október 13, 2011, 10:09pm
Nagyon meg ható történet sajnos rengeteg családban meg történik az ilyesmi Irénke
Hozzászólt Bán Józsefné Október 13, 2011, 9:23pm
Nagyon megható szépen leírt történet, minden nagyobb létszámú családban hallani hasonlót! Én is őrzök az orosz hadifogságból néhány ereklyét.csajkát, gyufatartót stb és még az unokáimnak is mesélek,a történetükről!

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek