Küszöbön volt az ünnep. Készülődés testben - lélekben még nem lehetett érezni az ünnep hevét. Én legalábbis még nem éreztem. Takarítás. Szakaszosan és módszeresen. Pakolgatás közben a kezembe akadt egy ezer éve nem látott doboz. Régi dolgok. Kacatok? Nem, azokat az ember nem őrzi.

Furcsa késztetés: nyiss ki! Kinyitom. Fotók. Szépia arcok, púderszagú ruhák. Szobor-arcok, méltóságteljes testtartás. Életek, családok. Az én családom. Gyors törökülés a szoba közepén, ezt meg kell nézni. Emlékek, mesék, történetek, arckifejezések. Emberek, akik elmentek. Aztán a kezembe akad egy füzet. Nyomtatott címke a fedlapon. Üres. Nincs név, nincs semmi rajta. Fellapozom. Gyönyörű munkát végzett az idő. A lapok sárgásak, az írás meseszép. Gyöngybetűk nemes papíron. Receptek. Kis konyhai titkok. A füzet középső lapjain rideg valóság: Az óvóhely szabályai. Meg egy jelenléti táblázat. Talán. Nevek arc nélkül. Érzések realitás nélkül. Még.

Furcsa és elgondolkodtató. A receptek, az étel, a mindennapi betevő ünnepi köntösben, rögtön az első oldalakon. És középen a háború ridegsége. A mai múlt, az akkori jelen. Milyen lehetett? Ez a finom kis mozzanat elárulja. A középső oldalak kitéphetőek. Észre sem venné az ember, ha eltűnnének. Bizakodás, hogy az az állapot volt ideiglenes. Hogy az élet az úr, a receptek diktálnak, nem az óvóhely. Mégis, mindkettő az életet jelentette akkor. Az óvóhely a jelent, a receptek a jövőt. Hogy lesz még konyha, lesz még ünnep, sütés-főzés.

Nem tépték ki mégsem. Utólag sem. Akkor sem, amikor már elmúlt. Mert valószínűleg az emlékét sem téphették ki. Pedig megérte a békeidőt, erről árulkodik egy halvány zsírfoltocska a képviselőfánk receptjének közepén. Használták. Véletlenek márpedig nincsenek.

Igen, így kell csatába indulni. Így kell harcolni. Tudomásul venni a rosszat, számot adni, szigorú könyveléssel. Addig, ameddig kell. Aztán elengedni. Nem hurcolni, nem vinni és vonszolni. De minden rossz élmény, tapasztalat, küzdelmes helyzet mellé oda kell tenni a felkiáltójelet. Hogy vigyázz, rossz ember, vigyázz, rossz világ, te csak ideiglenes vagy! Múló állapot, látszat-úr. Az igazi hatalom és győzelem mégis az igazságé. Az életé. Háborúban, rossz időkben. Ez van a lelkünkbe vésve. Hogy a szabad életért kell küzdeni.

Ennyi a tanítás. Háborús idők tanítása. Amikor mindig csak az a perc volt biztos, amit megéltek. Csak az. És mégis. Hitték, hogy jönnek jobb idők. Makacsul, életmentően. Igazuk volt? Igen. Erről árulkodik az a finom kis zsírfolt. Pedig azt hinnénk, csak egy régi füzetet találtam...