Eltelt a karácsony. Lelohadt az ajándékozási kedv,kihunytak a csillogások a szemekből, mindenki visszatért a szürke hétköznapok valóságába. Az embernek olyan érzése van, a szeretet egy napra költözött ebbe a világba. Mert így élnek, élünk, mi emberek. A keresztény világ karácsonykor Jézus Krisztus születését ünnepli. Mária az édesanyja volt az első, aki várta. Induljunk ki tehát innen, vizsgáljuk meg milyen érzések lehettek Máriában, miközben várta fia születését.

Éjszaka van. Mindenki mélyen alszik. Mária is. De ő álmot lát, Gabriel arkangyal, jelenik meg és hírül adja, fia fog születni, aki a magasságbeli fia is egyben. Vajon ma hány édesanya tekint így a fiára? Mikor felébred, rádöbben, tényleg áldott állapotban van. Milyen gyönyörű a magyar nyelv, ha egy nő megtermékenyül, áldott állapotnak nevezi. Hát nem csodálatos! Mária elfogadja ezt, vagyis igent mond, erre az állapotra, ami számára is ismeretlen. Ezzel megváltozik teljesen az élete, egy nőből anya lesz. Totális újjászületés. Készül az ismeretlen fogadására, hiszen azt senki sem tudja, milyen lesz a gyerek. Szép-e, vagy csúf? Jó-e, vagy rossz? Okos-e, vagy buta? Így tehát egyetlen dolgot tesz: Bízik, és várakozik.

A természetben csodálatos rend van. A sietést, a rohanást nem ismeri a természet. Minden folyamatnak megvan egy meghatározott ideje. Gyorsítani, vagy lassítani ezeket a folyamatokat nem ajánlatos, bízni, megérteni és csodálkozni annál inkább. Ha tehát meg akarunk tanulni várakozni, Máriától meg a természettől lehet. Létezik egy harmadik tanító is, ez a halál. Hiszen attól a perctől, fogva, ahogy megszülettem, ha akarom, ha nem feléje tartok. Másképpen mondva, egyszer eljön értem, ezért jó, ha megtanulok rá várni. A legnagyobb ismeretlen, amiről szintén nem tudjuk, barát-e vagy ellenség. Vagy mégis?

Karácsony tehát igazából a várakozás ünnepe, ebből a várakozásból születik a türelem, a megértés, a bizalom és végső soron a szeretet is, mert szeretni várakozás nélkül nem lehet. Kívánok minden kedves olvasónak, kegyelemteljes várakozást.