Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Köpecziné magára kapta a pongyolát, és a kapuhoz sietett. Álmos szemei nagyon hunyorítottak, nehezére esett felébredni. Kelletlenül indult ki a házból, a kapucsengő korán riasztotta. Hűvös reggel volt. Hétágra sütött a nap, de a csípős hajnali szellő jelezte a korai őszt.

– Jó reggelt, Irénke! – dörmögte egy hang.

– Isten hozott sógor! Hát te hogy kerülsz ide? Lőrinc volt, férje testvére.

– Gondoltam átlépek, hogy szóljak: unoka született! Majd jöhettek tejfakasztó bulira.

– Szent Habakuk, hát ez tényleg meglepetés!

– De képzeld, nem csak egy van!

– Hát ugyanbiza mennyi?

– Nem fogod elhinni: egyszerre három!

Irénke erre úgy kiakadt, mint a csámpás sezlonyrugó. Ilyet eddig ő nem is hallott. Emberemlékezet óta nem született hármasikre senkinek a környéken. Mostanában pedig elég sokat ücsörgött a fészbukon, de még így is nehéz volt leráznia a port a digitális szandáljáról. Idő kellett, amíg megemészti. Nem tudta egykönnyen helyretenni a hírt.

– Gyere be egy kávéra, sógor!

– Hagyjad, mennem kell, mert sok a dolog. 

A férfi biccentett, majd elviharzott a felszegi járda peremén. Lépteit hamar elnyelte az utca csendje.

Irénke visszazárta a kaput, kivette a friss újságot a postaládából, belepillantott, majd fél szemmel a kutyára sandított, van-e víz előtte. Aztán sietve beosont a házba. A gyermekek még aludtak. Férje későn ért haza, éjszakai műszakban dolgozott a helyi pékségben.

Sógoréknál gyermek született, hát ez csuda. Még ha azt is belevesszük, hogy évek óta nem lehetett gyerekük a fiataloknak. Járták az orvosokat, kezelést kezelésre halmozva, minden pénzüket ráköltötték. Semmi eredmény. Már az a pletyka járta, hogy biztosan valami rejtett betegsége van valamelyiküknek. Dehát manapság egyáltalán ki mondtható egészségesnek? Vagy, ha valaki nem egészséges, az már egyenesen beteg?  Nem éppen az a normális? Mert tisztán, sterilen egészséges, tökéletes ember nincs a világon. Valahogy, így vagy úgy, mindannyian betegek vagyunk. Valami mindenkinek fáj. Vagy örököltük, vagy gyengeség, a kor is hozza, az idegeink, a szívünk. Nem vagyunk egyformán se jók, se rosszak. És különben is, gyermektelenül is van élet a halál előtt... Ha az ember értelmesen él, boldog és beteljesedik így is... A gyermek még nem minden – évődött az asszony magában. De azért mégiscsak. A hármasikrek hirtelen elindították benne az agymunkát. Egyből felébredt. Eszébe jutott az ő három kisfia is, akik már „nagy” legényekké cseperedtek, s hálát adott az Istennek, hogy minden baj ellenére értelmet adtak életének.

Úgy néztek ki, mint az orgonasípok, de azért az ő nevelésük sem volt egyszerű. Betegség, nélkülözés őket sem kerülte el. A legkisebbel hetente járt a kórházba, mert állandóan kékült meg, lett rosszul. Az orvos annyival bizatta: vagy kinövi, vagy sem. A középső egy téli szánkózás közben akkorát bucskázott, hogy három napig imádkoztak az ágya mellett, amíg aztán felnyitotta a szemét. A legnagyobbnak meg a szemével voltak problémák már csecsemőkorában, s akármilyen szemüveget rendeltek neki, azóta sem lát vele tökéletesen. Az anyjuknak sem volt elég a háztartás, az anyai gondok, a kapun kívül is dolgozni kellett, férje mellett, hogy rendesen felnevelhessék őket. Most így ötven évesen úgy érezte: nagyon elhasználta őt az élet. Minden porcikája elfáradt. Azt is mondta komasszonyának: délelőtt betöltöttem az ötvenet, délután már mindenem fájt.

Vizet tett oda a kávéhoz, majd asztalt terített, és kinyitotta az ablakot, hogy jöjjön a friss levegő.

Lassan a család többi tagjai is előkerültek. Mikor a mosdóval végeztek, odakucorodtak az asztalhoz, erősen csiklandozta már orrukat a friss rántotta illata. Bőséges reggeli volt, jóízűen falatoztak, a férj is horkantott egyet a félig nyitott hálószobában, amikor Köpecziné bejelentette:

– Képzeljétek, Jancsiéknak hármasikreik születtek!

– Juhhéé! – csapta a villát a tányérhoz Gergő, a középső fiú. – Anyúú, tudod mit? Van egy ötletem!

– Micsoda, Gergő?

– Legyünk mi hárman a keresztszülők! Ilyen keresztapát úgysem kapnak, mint mi!

– Aztán ajándékra gondoltatok-e?

– Hát persze! Apu friss kenyerét átvisszük! – mondja kapásból Gergő.

– Játszani, meg játszunk velük mi! Nem kell egyéb, műanyag játék, – tette hozzá higgadtan Tamáska.

– Én készítek egy szelfit, s felteszem fészbukra! Akkor lesz nekik igazán sok keresztszülő! – szólalt meg Ferkó, a nagyobbik. – Mit szóltok? Nyissunk egy számlaszámot az ikreknek. Ez lesz a közös lopó. Aki lájkolni akarja, tegyen bele a javukra száz lejt, s akkor lájkolhat...

– Na még az hiányzik – intette le őket az anyjuk, miközben a morzsát szedegette le az abroszról. – Inkább legyetek igazi testvérek. Nem szeretem, ha folyton a számítógépen lógtok, s minden hülyeséggel teletömitek a fejeteket. Ha csak a kirakatban ültök, nemcsak megcsodálnak, de le is köpnek és meg is aláznak. Jobb, ha nem estek át a vak komondoron, ellenkező esetben úgy jártok, mint a ventillátor, ami belém zúgott. Egész nap csapta nekem a szelet.

– Anyuú, hogy mondhatsz ilyet? – meredt anyjára kikerekedett szemmel Gergő.

– Te csak hallgass, nyugtatta meg Gergőt Tamáska. A múltkor is kérdezte anyu, mit nézed annyit azokat a meztelen képes filmeket, s te meg úgy vágtad ki magad, hogy nem néztem, csek egyik szememmel megreckíroztam...

– Csak azért szóltam – nyugtatta le őket az asszony, – hogy vegyem el a kedveteket ettől a fészbukos nyavalyától. Fel kellene nőni végre. Keresztszülőnek lenni komoly dolog. Ez a világhálós szörfözés meg tiszta időpocsékolás. Csúnyább egy ragályos betegségnél. Minden rossz onnan ömlik rátok. Leszoktat az önálló gondolkodásról, a könyvolvasásról, a friss levegőről, nem lesz időtök egymásra, s emellett még egy csomó veszélynek is ki vagytok téve. Helyette álljatok neki, készítsetek a saját kezetekkel három egyforma ajándékot. Elvégre keresztapák lesztek.

Több se kellett a fiúknak. Hamar kieszelték, mi a teendő. Amúgy jót tett nekik a városszéli kertes ház, az udvar. Nagyszüleik birtokán is nyaranta sokat voltak természetközelben. Szerették a háziállatokat, kedvelték a kétkezi munkát. Játéknak fogták fel s örömük telt benne. Szívességnek beállított ötletüket apjuk is felkarolta. Így nem volt nehéz kikunyerálni: vegyen a piacon három malacot, ők felnevelik. Félévig kúrálják, hadd legyen rajtuk harapnivaló.

Kedvet is kaptak hozzá. Egyikük, a nagyobbik aljazta, a középső a moslékot keverte, a kicsi meg tejet öntött bele. A malackák szemlátomást jól fejlődtek. Húsvét táján már jókora süldőcskék gombolyodtak a pajtában. Nőtt bennük a pénz. Lassacskán már ígéretes ajándékként is szóba jöhettek.

Elérkezett a keresztelés napja. A gyerekek már ott toporogtak a pajta körül. Apjuk azon töprengett, hogy lehet ezt komolyan végigcsinálni, nehogy egy gesztussal, egy tekintettel elárulja magát a komának. Idegességében már a verejték is úgy futkosott a hátán, mint pók a falon. Nagy volt az izgalom: ki mondja a verset, hogyan csomagolják az ajándékot. Malacot mégsem lehet táskába tenni, de elrejteni sem nagyon. Úgy egyeztek, hónuk alá szorítva, enyhén ölbe véve viszik, mint a kicsi babát. A szülők meg a radinás kosarat rakják tele élelemmel, kaláccsal, pálinkával.

Egy autó fékezett a járda mellett. A sofőr lehúzta az ablakot és érdeklődött: mondja bácsi, ha itt a Küküllő mentén gyalog elindulok, ebbe az irányba hova érek?

– Háát, ha bírja a lába a menést, felőlem akár a Dunáig is. Isten áldja meg!

– No, ezt jól megmondtad, vetette oda a felesége, miközben szaporán lépegettek a sogorék felé.

Az ikrek házához érve előreengedték édesanyjukat, majd felsorakoztak, és ünnepélyesen, mint valami küldöttség, bevonultak. Az apa csukta a kaput.

Amikor a meglátták a három legénykét, hónuk alatt a malacokkal,sógorék egyik ámulatból a másikba estek. A rendes keresztszülők dettó. Nem tudták, mire vélni a szokatlan jelenetet. A röfik nyakán egy-egy masni lógott, benne cédula, amelyen egy név szerepelt.

A három keresztapa: Ferkó, Gergő és Tamás.

Lőrinc sógor nem állta meg kérdés nélkül: – Mi ez komám?

Az apa rövid volt:

– Kereszt-malac.

A döbbent csendet a kicsi Tamáska törte meg, aki annyit mondott nagy ájtatosan: – Kereszttata, ha Karácsonykor levágjátok, a malackánk egy életre elintézte magát.

Benn a gyerekszobában egymás  után sírtak fel az ikrek. 

sp

Megtekintések: 28

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hogyan segíthetsz?

vagy

PayPal és bankkártya


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2017   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek