Kopottan is arany

                                                Nagyon akartam lenni

                                                szavak gyermek,költő,

                                                s perelni néma csendben

                                                a harmatizű mással-

                                                magamban vívtam ádáz

                                                csatát a fellegekkel,

                                                s bordó remények árnyán

                                                kései elmúlással.

                                                Nagyon akartam lenni

                                                szerelmes,alkony fényén

                                                romantikázni nyíló

                                                redőnyök tiszta álmán-

                                                amíg a Hold átsétál

                                                a hozizont szegélyén,

                                                tépett felhőkre hintve

                                                mosolyát mélán,kábán.

                                                Nagyon akartam lenni

                                                a tűző nap korongja,

                                                s keresni tört harangszó

                                                sóhaján önmagam-

                                                és szétszort életemből

                                                kilépni s úgy szeretni,

                                                törettlen tisztasággal

                                                fórrón és nyugtalan.

                                                De apadó kutamban

                                                a víz már békanyálas,

                                                visszás a perc,a hajnal,

                                                csak álmodom nyaram-

                                                végső csatámat vívom

                                                most olcsó önmagammal:

                                                elmémben szó a fegyver,

                                                kopottan is arany.

                                                     Mesét olvasok

                                                  Mesét olvasok,

                                                  porosodó szememmel

                                                  s mint germek térek

                                                  vissza a világba,

                                                  bebokrosodnak a terek

                                                  józanságom láttán,

                                                  s halántékomról lecsüngő

                                                  ráncok tiszta fénye

                                                  issza a szabadság csendjét-

                                                  ma újra gyermekké válok

                                                  s ne dobáljatok sárral,

                                                  mert ti is látjátok a

                                                  rám szakadó idő

                                                  sikító rémét-

                                                  ti vagytok bennem az élet

                                                  s verset is csak azért írok,

                                                  hogy abban hozzátok érjek.