Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

    Látogatás Alice-nál

Egyik délután a kedves Alice meghívott mindkettőnket, látogassuk meg egy uzsonna erejéig, s a kertjét is megtekinthetjük, ha kedvünk van hozzá. Így aztán párommal együtt felkerekedtünk, és bekopogtattunk Alice ajtaján. Nagyon kedvesen fogadott és azonnal kakaókávéval és mézeskaláccsal kínált.

Leültünk a kis zsúrasztal mellé és beszélgettünk mindenféle fontos és kevésbé fontos dolgokról. Mivel tudtuk, hogy a világot megváltoztatni nehéz dolog, inkább saját mindennapi dolgainkról csevegtünk. Elmondtuk, hogy élünk, miket csinálunk, s mivel foglalkoznak a gyermekeink. Mert, ugyebár egy szülőnek mi lehetne más beszédtémája, mint a gyermekei?

Alice is elmondta, mi újság van náluk az iskolába, ki a legjobb barátnője és a kedvenc tanárja.

Uzsonna után megkérdezte, szeretnénk-e megtekinteni a kertjét, amiről annyit írnak mostanában, még könyveket is. Igaz, nagyon szép kert!

Mondtuk, hogy nagyon szívesen! Hogy szíves-örömest!

Örömében tapsolni kezdett, s mondta, menjünk a szekrényhez.

Kérdően néztem a páromra, vajon jól értettem? A szekrényhez? De hát a szekrény, nem itt van, az a május 35-ben szerepel! Vagy mégis? Alice oldotta meg a rejtélyt, mert odalépett a nagy szekrényhez és eltolta az ajtaját. Ott volt a tükör az ajtó mögött. Tükörország bejárata. Meg is magyarázta mindjárt, hogy azért rejtette az ajtó mögé, nehogy véletlenül valaki átlépjen rajta és eltévedjen. Mi azonban ne féljünk, mert majd együtt megyünk és ő vigyáz minden lépésünkre.

Megindultunk hát, kézen fogva, s már ott is voltunk a tükör másik oldalán. Egy addig nem látott ajtón keresztül pedig kijutottunk a kertbe. A gyönyörű kertbe!

Mindenütt virágok - kicsik, mint egy húszfilléres és nagyok,mint egy cintányér. A szivárvány minden színében pompáztak, ott díszelegtek a fű közt, a fákon, a bokrokon.

Alice boldogan ugrándozott, futkározott a virágok között, s intett, menjünk utána. Követtük és hamarosan észrevettünk egy nagy vasrácsos kaput, ami kitárva hívogatott. Páromra tekintettem, s ő bólintott. Megindultunk szapora léptekkel a hívogatóan kitárt kapu felé. Párom kicsit előre sietett, s én szaporáztam utána. Már éppen odaértünk, mikor egy szürke ruhás alak közénk furakodott. Érdekes, milyen lényegtelen dolgok rögződnek az ember elméjében. Most is az illetőről csak annyi maradt meg az emlékezetemben, hogy széles dragonnyal szűkített kabátján a bal oldalon a varrás felfeslett és kilátszott a piros inge. Ahogy párom a kapun belépett, ez az alak is rögtön utána, s mire én is túljutottam, mindkettőt szem elől vesztettem, bár az ismeretlen még a távolban halványan látszott kis ideig, majd ő is eltűnt. Páromat nem láttam sehol. Néztem jobbra, néztem balra, néztem hátra, körbe-körbe, de sehol senkit sem sikerült felfedeznem. Valami nagy fehérség vett körül, ez is akadályozta a tájékozódást. A fák, a bokrok, a föld, a levegő, minden fehér volt. Nem hó borította a kertet, nem, csak egyszerűen fehér volt. Nem csillogó, szemkápráztató, csak egyszerűen fehér!

Megijedtem és kiabálni kezdtem a kedvesem nevét. Előbb halkabban, majd egyre hangosabban. Egy idő múlva válasz érkezett a kiabálásomra: „Itt vagyok! Itt vagyok!” - hallatszott tompán. Elindultam a hang irányába állandóan kiabálva, páromat is arra kérve, hogy ő is folyamatosan kiabáljon, és így ráakadjak a hang alapján.

Így közeledtünk egymáshoz, míg egyszer csak nekiütődtem egy láthatatlan falnak. Tapogattam, lapogattam, de semmilyen ajtót, vagy rést nem találtam, és az volt a legkülönösebb, hogy nem látszott se kő, se fa, se tégla, se akármi. Mindent az a fehérség borított. Szerencsére egyszerre megéreztem a másik oldalon hasonlóan rést kereső társam kezét.

Nem látlak, de érezlek!” - kiáltott fel a párom. „Én is, én is!” - lelkendeztem. Ezennel megindultunk a fal mellett úgy, hogy közben állandóan éreztük a másik kezét. Én a jobb kezemet, párom a bal kezét érintette a falhoz, s így haladtunk óvatosan előre. Tovább, tovább... Hirtelen elmaradt a fal és feltűnt előttünk a kapu. Boldogan futottunk át rajta, és újra a virágok közt találtuk magunkat. Alice is ott állt, már várt ránk.

Elmondtuk neki, miként jártunk, és erre azt felelte „Máskor ne engedjétek el egymás kezét! Ez egy tanulság.”

Miután visszamentünk Alice szobájába, szólt, hogy igyunk egy csésze teát. Párom azonban azonnal intett, ahogy Alice elfordult, hogy öntsük ki a virágcserépbe.

A feledés itala.” - súgta felém. Igaza lehetett, mert hogy nem ittuk meg, semmit sem felejtettünk el az átélt kalandokból.

A tanulságot is megjegyeztük!

Megtekintések: 224

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Nagy Magdolna Október 11, 2012, 9:48am

Nem vagy egyedül...

Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba Október 10, 2012, 8:05pm

Kedves Magdolna! magam tapasztaltam nagyon sokszor. Igaz, hogy soha nem tanultam belőle, ami számtalan bonyodalom forrása lett!

Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba Október 10, 2012, 8:03pm

Köszönöm, Gyula!

Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba Október 10, 2012, 8:02pm

Erzsébet kedves! Igy is értelmezhető, bár igazából egy álomból "nőtt ki"...

Hozzászólt Nagy Magdolna Október 10, 2012, 6:16pm

Kedves Szabolcs, Csaba! Most mondtál egy nagy bölcsességet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Még a könnyeim is kicsaltad...

Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba Október 10, 2012, 5:24pm

Kedves Enikő! Erőltetni semmit sem lehet, még az őszinte segiteniakarást sem!

Hozzászólt Kenéz Gyula Október 10, 2012, 4:21pm

Remek  kis  mese  felnõtteknek, tettszett,  gratulálok.

Hozzászólt gyuge erzsebet Október 10, 2012, 3:54pm

Nagyon tetszik! Jo kis tanulságos mese! Bár a történet szerintem nagyon is valoságosnak tünik. Lehetett akár egy halál közeli eset.......mondjuk a vissza térés az életbe.

Hozzászólt Stenczer Enikő Október 10, 2012, 9:26am

:-) Nagyszerű! A tanulság is helyénvaló. Viszont van olyan eset, hogy görcsösen szorítom a másik kezét, de egy idő után észre kell vennem, a tekintetével ő ott maradt abban a másik világba, hiába szorítom a kezét és nem is akar hozzám visszajönni! Nos ilyenkor jobb ha engedek a szorításból és hagyom, hogy kihúzza a kezét az enyémből...

Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba Október 9, 2012, 7:17pm

Kedves Eva! Igy, igy! Fogjuk egymas kezet es mindjart konnyebb lesz az utunk!

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek