Akartam valami szépet írni Neked a széprõl, a szerelemrõl, a hóesésrõl, meg arról, mindjárt itt a tavasz. Már meglestem, már jártam a tavaszban, még szivárványt is láttam, képzeld, olyat, ami a házad felett szokott lenni, mert Te ugye a szivárvány alatt laksz?

Valahogy nem megy az írás, bámulom a hóesést, a pelyhek játékát, most szépnek találom, olykor meg úgy érzem rám telepednek, mint a múló idõ, mintha agyonnyomnának! Minden egyforma ettõl a francos hótól, ráûlnek a horizontra, eltakarják a világot elõlem, leszûkítik azt kedvük szerint, és nem látok tõlük semmit, csak a lusta szürkeséget, az út kanyarog benne, nem tudom merre, minden fordulat meglepetés, én meg szurkolok, mikor kanyarodik végre feléd, mikor fordulunk már haza?A széprõl sokat gondolkodom mostanában, valaki megkérdezte, mi a szép? Nos, sokan sok szépet írtak, nekem csak az jutott eszembe, nekem Te vagy a szép, mert melletted én is annak érzem magam. Szép az, amitõl mi magunk is azzá válunk, legyen az vers, festmény, cselekvés, gondolat.
Bámulom a hóesést, általában ezt is szépnek találjuk. Már második napja ezt nézem, álmomban is. Mintha hallanám, ahogy surrognak a pihék, egymásra rakódnak, rátelepednek mindenre, betakarják a világot, be minden mocskával és szépségével együtt. Olyan egyforma lessz minden tõle, ez aztán az uniformizmus!Tele a parkoló, befüggönyözött monstrumokból apró kicsi emberek pislognak a hóesésre. Mire gondolnak? Szép, nem szép? Mi a szép? Országokra, helyekre, lányokra talán? A tavaszra, a nyárra, esetleg egy házra, felette egy szivárványra?
A gépek éget olajszagot böfögnek az éjszakába, az emberek meg álmaikat! Én haza vágyom, hozzád vágyom , te vagy az otthonom, mosolyod, ölelésed, az otthonom, de most itt vagyok, bámulom a havat, vágyaink szunnyadnak alatta. A motorok alszanak, csak néhányan kergetik még a kilométereket és perceket, a hó lassan eltakar minket, eltakarja a roncsokat, ha nem, hát feltakarítják... nem mindenkinek adatott meg, hogy álmodjon ma éjszaka, vagy már õk mindig álmodnak? Fel sem akarnak tán ébredni? Egyszer majd kiderûl. Majd egyszer!
Szép álmokat nekik, iszom rájuk, meg a havazásra, õ majd jótékonyan eltakarja a fájó nyomokat, mi meg majd kereszteket állítunk, meg mécseseket gyújtunk! Valaki ezt is szépnek találja, én nem annyira. Mármint a kereszteket, meg a mécseseket!

Nem is olyan rég jót vitáztunk Orsival, meg a barátommal, azt mondták a Biblia meg a kereszténység egy jókor megszerkesztett mese. Könyörgöm, hagyják meg nekem ezt a babonát, ha úgy tetszik, szerintem egyébként is, a csodák nem véletlenek, és azért számos csoda is van ebben a létben. Nekem szükségem van a csodákra, arra hogy higyjek a csodákban.

Nem ilyeneket akartam írni, hanem valami szépet, egy levelet, ha már verset nem tudok. Nem is tudom, mit akarok, csak jól esik beszélgetnem veled, így olyan mintha nem egyedûl lennék. Nem vehetnéd elõ a varázsköpenyed? Csak egy kicsit.

Úgy örülnék, ha itt lennél velem! Tudom, nálam van. :) De az enyém csak napok múlva visz haza! Addig hallgathatom, ahogy rátelepszik ez a fehérség a világra! Már nem látok ki a szélvédõn, újjnyi vastag rajta a hó! Hány óra? Aludnom kéne. Nem megy. Mindig ez van, mikor hazafelé tartok. Reggel meg elalszom.

Hány kilométer, hány óra, hány nap, hány pehely, hány centi takaró? Még mennyi? Az én idõm távolság, a kilométerek peddig pontos percek, a képlet 1 perc 1.5 km, ha valaki épp nem akar mécseseket magának. Akkor dugó van. Miért nem mérhetem ölelésben, csókban az életem? Mielőtt a ráció válaszolna, gyorsan megiszok még egy pohárral. Most nem akarok ész érveket, ez költõi kérdés volt, a választ jól tudom, csak most egy kis szünetet akarok. Jó?
Kuksolok a sötétben. Tényleg zizeg ez az izé! Vastagszik rendesen, példás rendben rakódik egymásra, eltakarja a nyomokat, hogy ne lásd honnan jöttél, el az ösvényt is, hogy azt se lásd, merre mész tovább, egyenletes, folt nélküli, makulátlan lepel. Elsimulnak a sarkok, a kiszögelések, szépen összefolynak a különbségek eggyetlen fehér masszába! Eltakarja még a csillagokat is, sok pici szikrát látok helyettük a lámpafényben, mintha valaki gyémántporral hintette volna tele az éjszakát. Szinte hallom is a csilingelést, mint valami gagyi filmben.
Veled jó lenne ez is. Játszanánk, mint a csintalan gyerekek. Rugdosnánk, belehemperegnénk, Te szeretsz anygyalkát csinálni :) én feldobnám és alászaladnánk mielött elülne a sziporkázó, nevetõ fergeteg, és nevetnénk mi is vele. Körmöst tartanánk, mint az iskolában, annak idején addig volt szabad kint lenni, amíg összetudtuk tartani az ujjainkat. Mint valami gagyi filmben. :)) Álmosodom, lehet ezt fogom álmodni, vagy csak egyszerûen azt, hogy otthon vagyok. Jó lenne nagyon.
A többiek vajon mirõl álmodnak a lefüggönyözött kamionokban? Talán azon agyalnak, hogy lesz reggel az elindulás. Az bizony nem lesz egyszerû, de majd megoldjuk. Aludjunk Édes, majd mesélek, ha hazaértem! Otthon! Hmmm, jó éjt.