Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.


A leventeképzésnek - amely a magyar ifjúság nevelésének is egyik eszköze - célja az volt, hogy az ifjúságot a hagyományos magyar katonai erényekben való nevelés útján a haza védelmének magasztos feladataira testben és lélekben előkészítse. Az anyaországban sikeresen működő leventemozgalom, a II. bécsi döntést követően, Észak-Erdélyben is kötelezővé vált. Az alábbiakban a marossárpataki leventeképzésről olvashatnak, amelynek részleteit elsősorban Szántó István nyugalmazott tanítótól (egykor tartalékos zászlós) tudtam meg és jegyeztem le néhány évvel ezelőtt.

 

Marossárpatakon Szántó István tanító volt a leventeparancsnok, akit 1941 tavaszán hívtak be két hónapos oktatói kiképzésre Marosvásárhelyre.

- A Marosvásárhelyi Református Kollégium épületében volt a szálláshelyünk. Egy tartalékos százados volt a parancsnokunk, ha jól emlékszem Makkai Sándornak hívták. A gyakorlati kiképzések idején Németh zászlós gondjaira bízott. Elméleti és gyakorlati kiképzésben egyaránt részesültünk, lövészetre jártunk. Az első katonai lövészeten nekem volt a legjobb eredményem, kétnapi eltávozást kaptam. 1941 nyarán indítottuk Marossárpatakon a leventeképzést. – emlékezett vissza Szántó István.

A leventében inkább katonás fegyelem uralkodott és kötelező volt. Viszont a cserkészet szabad és független volt, de nem volt kötelező. A leventefoglalkozás után mindig volt rá idő és lehetőség, hogy a fiatalok a cserkészetet se hanyagolják el. Vezetőik és oktatóik még több és több magyarságot neveltek az ifjúságba, mert tudták azt hazánk és népünk csak akkor marad meg, ha az ifjúság azt folytatja, amit nevelőik tanítanak.  „A leventeoktatás kötelező volt, 12-13 éves kortól, amíg csak be nem vonult az ifjú katonának, vagyis 20 éves korig. Ez az alakulat, ami a leventéből tevődött össze, képezte az eljövendő katonákat. Ugyanis a Trianoni szétdarabolás után meg volt szabva az, hogy Magyarország mennyi katonát tarthat. Ez a létszám olyan kevés volt, hogy az akkori magyar érzelmű vezetők megalakították a leventét, hogy szükség esetén, ha ismét háborúra kerülne a sor, a fiatalság már a katonai alapokat elsajátítva és bármikor fegyvert  tudjon fogni az ellenséggel szemben. Ezért a levente megalakítói olyan vezetőkből és az első világháborút megjárt tisztekből és altisztekből állt, akik a saját bőrükön érezték mit jelent a háború. Oktatók között nagyon sok vitéz volt, akik az I. Világháborúban hősiesen harcoltak és tettükért a Kormányzó Horthy Miklós vitézzé avatta őket.”- tájékoztatott a nyugalmazott tanító.                                                                                         

 

Leventeünnepségeket szerveztek

A leventeköteles ifjak az iskola udvarán gyülekeztek heti egy alkalommal. Zászlófelvonással kezdődött a tevékenység, amit a himnusz eléneklése követett. A gyakorlati oktatásért Pásztor Mihály, Ercsei János, majd Székely Sándor feleltek. A sárpataki leventéknek nem volt egyenruhájuk, de kötelezővolt a leventesapka viselete. A gyakorlatok színhelye a Fenyves-alji legelő volt. Katonai rendben, szakaszonként vonultak végig az úton a leventék.  Szántó István szerint, számuk 80 és 90 között volt.

„Három korcsoportra osztottuk fel őket. Az elsőben voltak a kezdők, a másodikban a 14-16 évesek, az utolsóban a nagyobbak, akik közül később többen is behívót kaptak. Tizenkét leventepuskánk volt, egyet otthon tartottam a lakásomon, a többit az iskola irodájában helyeztem lakat alá. A fiatalok nagyon élvezték a lövészeteket…” – mesélte egykor a 2009-ben, 101 éves korában elhunyt Szántó István.

            A faluban több alkalommal került sor leventeünnepségekre. Ilyenkor Sárpatak lakossága is kivonult a gyakorlótérre, ahol a leventék bemutatták katonai felkészültségüket. A megyei leventeparancsnok Gáspár Gusztáv alezredes rendszerint megtekintette az ügyességi mutatványokat. Ilyenek voltak: a fiúk kardgyakorlata a Föl, föl vitézek a csatára c. 1848-as ének dallamára, valamint a lányok bemutatója, akik énekszóra meneteltek, s közben különböző alakzatokat hoztak létre.

            A leventekiképzés költségeit a magyar állam biztosította. A parancsnok és az oktatók fizetést kaptak a munkájukért. A legügyesebb leventék nyilvános dicséretet kaptak, közülük kerültek ki a rajparancsnokok.

Az elméleti oktatás színhelye a felső Teleki kastély volt. A leventék nemcsak katonai ismereteket tanultak, hanem rendszerint szó esett nevelési problémákról is (családi élet, illemszabályok, tisztálkodás stb.) Szántó Pista bácsi elmondta, hogy igyekezett minél több hasznos tanáccsal ellátni az ifjakat. Pl. egyik elméleti foglalkozás témája a téli bakancs-gondozás volt.

 

A beteljesedett álom

Pista bácsi már néhány hónapja foglalkozott a leventékkel, amikor megkapta zászlósi kinevezését. Így emlékszik vissza erre a felejthetetlen pillanatra:

- A kinevezésem kézbesítését megelőző éjszaka furcsa álmot láttam. Nem nagyon hiszek az álmokban, de ez valami rendkívüli volt. Egy csodálatosan szép legelő közepén álltam, egyedül. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valami fényes tárgy közeledik felém az égből. Lábaim a földbe gyökereztek, nem tudtam mozdulni. Aztán a lábam előtt ért földet a tárgy, s akkor láttam, hogy egy csillogó bőrkesztyű volt, a tiszti viselet egyik része. Másnap éppen a legelőn gyakorlatoztunk, amikor egy katona közeledett. Amikor odaért, láttam, hogy egy zászlós, s egy borítékot tart a kezében. Az álom valóra vált: zászlósi kinevezésemet hozta…”

   

            „Szebb jövőt”

Az ifjúságot nemcsak a cserkészetben, hanem a leventében is a hazaszeretetre nevelték. A levente 12-13 éves korban kezdődött az általános iskolában. Ezt a polgári fiúiskolák, a gimnáziumok, és a középiskolák is átvették. Kötelező volt minden héten legalább egyszer leventeoktatásban részt venni. Ez az oktatás alaki kiképzésből állt kezdetben, majd később már fegyveres kiképzésben részesültek a leventék. Ez a kiképzés már előkészítése volt a katonaságnak. Minden leventének részt kellett venni sportrendezvényeken, gyakorlati kiképzésekben és vasárnaponként a szentmiséken. Egyszóval testben és lélekben felkészítették az ifjúságot. Az oktatók mind igaz-vérig magyar emberek voltak, akik azzal a szép köszönéssel fogadtak bennünket és bocsátottak útra bennünket, hogy "Szebb jövőt"! A felelet ez volt rá "Adjon Isten"!        

Fegyelmi kihágások ritkán fordultak elő, annak ellenére, hogy román leventék is voltak néhányan a sárpataki csapatban. Újra Szántó István egykori parancsnok mesél:        

 - A román nemzetiségű leventéket kötelezni akarták, hogy kizárólag csak magyar istentiszteletekre járjanak. Én azt mondtam nekik, hogy oda menjenek a templomba, ahová akarnak…Várhegyen és Sáromberkén is helyettesítettem leventeparancsnok kollégáimat, akiket hamarabb behívtak a seregbe. Emlékszem, Várhegyen több volt a román levente, mint a magyar, mégis tökéletes fegyelem uralkodott a kiképzéseken.       A zsidó-üldözés bevezetésének idején, parancsot kaptam, hogy a zsidó leventéket sáncot ásni küldjem. Megszegtem a parancsot, mert nem tartottam emberségesnek a kivételezést. Három zsidóleventém volt, akiknek elmondtam a dolgot, s arra kértem őket, hogy ne jöjjenek többet kiképzésre, amíg nem szólók nekik. A háború után megkeresett az egyik, s megköszönte, hogy gondom volt rájuk. Azt mondta, hogy engem, a múltam miatt baj nem érhet, mert nem tettem rosszat senkinek.

 

Egykori leventék emlékeznek

Szántó Istvánról szeretettel beszéltek egykori leventéi. Mózes Domokos szerint szigorú, de nagyon jóindulatú leventeparancsnok volt. Katonás megjelenése, tekintélyt követelő komolysága mindig jó hatással volt az ifjakra. Ritkán történtek fegyelmi kihágások, Domi bácsi is csak egy jelentéktelen (?) esetre emlékezett vissza: „ Sz. M. nem akart engedelmeskedni a leventeoktatóknak, akik jelentették Szántó István parancsnoknak. A tanító úr, kérdőre vonta a legényt, de az, vele is feleselt. Két hatalmas pofonnal azonban sikerült jobb belátásra bírni, s ez elrettentő példa volt a többiek számára is.”        

              Mózes Sándor M. kérésemre a következőket mesélte:

„A leventekiképzés idején Szántó tanító úr civilbe volt, Bocskai sapkával a fején. Nagyon ügyes, komoly fiatalembernek ismertük, jóindulatúnak és mindig igazságosnak. Kiváló nevelő volt, szerették a tanulók, tisztelték a szülők. A felső Teleki-kastély bástyájában volt a leventeotthon, ahol vasárnaponként összegyűltünk és rádiót hallgattunk. A falu fúvószenekarának öregjei átengedték a hangszereket a fiataloknak, így leventezenekar alakult. A zenekart Babos Ferenc bácsi vezette, aki kiváló kottaismerő volt.”

           

            A Gestapo is érdeklődött

A leventeoktatók és vezetők sokat meséltek a fontokról, az ádáz harcokról, a szörnyű megpróbáltatásokról, amit el kellett szenvedniük. Némely oktató sokat mesélt az orosz és olasz hadifogságról és a nehéz évekről, amit el kellett messze idegenben tölteniük. Voltak közülük, akik Szibériába kerültek és évek múlva szökve jutottak ismét haza.                                      

Egyes német tisztek sokat érdeklődtek arról, hogy miféle alakulat a levente? Még a Gestapo is érdeklődött a szervezet vezetői felől és céljáról. Az oktatók zöme jól beszélt németül és megnyugtatta a német vezetőket, hogy a levente csupán egy ifjúsági alakulat, amely előkészíti a fiatalokat a katonaságra. Így a németek részben bele nyugodtak ezekbe és a levente élet folyt tovább. A leventék büszkék voltak oktatóikra és a levente egyenruhára és a német megszállás idején is bátran énekelték a leventeindulót!

Berekméri Edmond

Megtekintések: 442

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt gyuge erzsebet Február 23, 2012, 3:20pm

Ezek nagyon szep idok voltak ! Akkor meg tanitottak,formaltak az ifjakat azert maig tart hazaszeretetuk.  Kepesek voltak felaldozni magukat a hazaert amit a ma embererol nem igen mondhatjuk el.

Hozzászólt Márton Árpád Február 15, 2012, 10:11am

Nagyon tetszett az írásod remélem lesz még folytatása is.

Hozzászólt Berekméri Edmond Február 15, 2012, 6:53am

Köszönöm a figyelmet, a hozzászólásokat! 

Kedves János, éppen a napokban olvastam a Varga Ferenc naplóját (Besztercei hegyitüzérek a Kárpátokban - sajtó alá rendezte Illésfalvi Péter), amely a magyar királyi 33. székely honvéd határvadász zászlóalj bátorságának és kitartásának állít emléket. 

Hozzászólt Mária Hendrik Február 14, 2012, 10:56pm

A nagyapám is leventeoktató volt. Akkor szebb jövőt!

Hozzászólt Zsoldos János Február 14, 2012, 7:53pm
Ekkor még mindenki hitt abban, hogy egy igazságos harc árán visszanyerhetjük az elvesztett országterületeket, becsületet és tiszteletet országunk nemzetünk részére.
Hogy mi lett, azt ma látjuk és tapasztaljuk, érezzük.
Csak gratulálni tudok Berekméri Edmondnak, hogy közkincsé teszi szorgalmas munkával azt a gondolkodásmódot, felfogást, életformát, eszmét, ami a magyarságot jellemzi, főleg Erdélyben. Köszönöm, elhunyt Édesapám nevében is.
Ő 33-as határvadász volt a besztercei ezredhez tartoztak, Kelemen- és Radnai-havasok őrzése volt feladatuk.
Isten áldd meg a Magyart, de a Székelyt se hagyd el, és minden jószándékú igazhitű Embert. Ennyi.
Hozzászólt Józsa Miklós Február 14, 2012, 6:05pm

Édesapám is leventeparancsnok volt Kézdisárfalván.Jó emlékezni ezekre a régi dolgokra. Járt nekünk is a Szebb jovőt! című folyóirat.

Hogyan segíthetsz?

vagy

vagy

PayPal és bankkártya

 vagy

adományozok


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2019   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek