Advent I. vasárnapjára

Nem csupán a színházak kezdenek új évadot, nem csak az iskolákba csengették be az új tanévet –függetlenül a naptári év időmeghatározásától–, hanem egyházunkban is új liturgikus év veszi kezdetét. Az Úrjövet, az Advent szent négyhete egyszerre előkészületi idő Urunk születésének megünneplésére, és alkalom az Isten utáni vágyódás, a vele való találkozás felszítására. Szent Márk evangélista közlésében Jézus éber szolgákhoz, kapuőrökhöz hasonlítja tanítványait és a benne hívőket. Az éjjeliőrnek is szüksége van alvásra, de nem akkor, amikor ébernek kell lennie. Rá feladatot bíztak: őrködnie kell gazdája vagyonán, védenie a betörőktől, és ugrásra készen virrasztania, hogy bármikor ajtót nyithasson, ha a gazda megérkezik.

A mai őrök biztonságosan elbóbiskolhatnak a méregdrága riasztóberendezések felügyelete alatt, őrző-védő kutyáik pedig távol tartják a betolakodókat a szigorúan őrzött „objektumtól”. Erdély nagy humoristája, a néhány éve megboldogult Bajor Andor író adta egyik humoreszkje címének: Az éjjeliőr nem tud aludni…

Vajon mi miért tudunk nyugodtan aludni, amikor ébren kellene lennünk? Vagy éppenséggel miért vannak nyugtalan álmaink, nemcsak telehold idején?

Advent nem más, mint Karácsony nagy vigíliája. Vigília virrasztást, virrasztó várakozást, tevőleges készenlétet jelent. „Sokféleképpen lehet várakozni. Ki unottan, ki türelmetlenül… csak nézzünk szét egy váróteremben, akár a rendelőben, akár egy hivatal előterében, akár egy pályaudvaron vagy repülőtéren. S persze, az sem mindegy, mit vagy kit várunk? Ugye más az esküvőre készülő pár várakozása, más az örömszülőké, más a nyoszolyólányoké, s más azoké, akiknek egyetlen gondja, mit vigyenek ajándékba, vagy éppenséggel az, hogy mit vegyenek fel? Mutasd meg, hogy várakozol, s megmondom, mire, kire vársz. S persze, azt is, ki vagy…” -írja egyik elmélkedésében Kiss Ulrich jezsuita.

Hogyan várjuk az Urat? Advent bűnbánó várakozás is. Karnyújtás, segélykiáltás a felénk közeledő Úr után. Aki nélkül nincs megváltás, nincs életöröm, nincs örök élet.

Amikor rettegünk a nemzet, a világ jövője miatt, amikor csak az e világ boldogító illúziójában ringatjuk magunkat, – Advent megállásra késztet. Kényszerít a befele fordulásra. Nem vesztegethetjük időnket sem a gondtalan alvással, sem a türelmetlen rohanással, hanem tudatosítjuk, hogy feladatunk van: örömteli találkozásra készülünk. Ennek érdekében történik életünkben a legnagyobb „beruházás”. Sóvárognunk, vágyakoznunk kell a közelgő Jézusra. Ez nemcsak hitünk „karbantartásával”, hanem lelki „edzéssel”, belső életünk fejlesztésével jár. Az adventi szokások, áhítatgykorlatok is ezt célozzák meg. Innen nézve nyer értelmet a lemondás, a jócselekedet, az adakozás emberi gesztusa is. Fárasztó estéinket ezért cseréljük fel a gyönyörű, frissítő hajnalokra, a kocsmai haverokat a velünk találkozni akaró Úr Jézusra, a tévézést és világhálós szörfözést az imádságra, a kevesebb csevegést a több és mélyebb csendre, a másnaposságot az egész napos lelki éberségre…

Advent segít, hogy ne tévesszük szem elől életünk legfőbb célját, hogy felélesszük az istenszeretet „első szerelmének” tüzét lelkünkben és a ránk bízottakban egyaránt. Jöjj el Urunk, Jézus!

Sebestyén Péter