Házamról jobb, ha elhurcolkodol, 
De melyiken tudsz fészket rakni, hol 
Kétségbeesést ne hallanál alól, 
S nem félhetnél az ég villámitól?

Csak vissza, vissza! dél szigetje vár; 
Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár. 
Neked két hazát adott végzeted; 
Nekünk csak egy volt! az is elveszett!

Repülj, repülj! és délen valahol 
A bujdosókkal ha találkozol: 
Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk, 
Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...!

Sokra sír, sokra vak börtön borul, 
Kik élünk, járunk búsan, szótlanul; 
Van aki felkél, és sírván, megyen 
Új hont keresni túl a tengeren.

A menyasszony meddőségért eped, 
Szüle nem zokog holt magzat felett, 
A vén lelke örömmel eltelik, 
Hogy nem kell élni már sok ideig.

Beszéld el, ah! hogy ... gyalázat reánk! 
Nem elég, hogy mint tölgy, kivágatánk: 
A kidült fában őrlő szú lakik... 
A honfi honfira vádaskodik.

Testvért testvér, apát fiú elad... 
Mégis, ne szóljon erről ajakad, 
Nehogy ki távol sír e nemzeten: 
Megutálni is kénytelen legyen!