Ma már emlék
Dobrai Zoltán 2008. 11. 12.

Fűzfavesző lovam piheni tért,
Mezőn kint zúzmarás hideg van,
Mély álomban már alszik a rét.

Szegény lovam de sokat megültem,
Éhen, pőrén rajta lovagolva,
Réten én pillangókat kergettem.

Lovam ma hiába is keresném,
Rét se nincsen már, lovam elkorhadt,
Nekem is nagyon sok lett az évem..

Itt csak én maradtam hadra készen,
Csatározni és pillangót fogni,
Patak melletti virágos réten!

Réti is más lett, én is más vagyok,
Lovagolnék, csak a lelkem régi,
Szaladni - lovagolni nem tudok!

Álmomba látom virágzó rétet,
Gyerekorom szilaj, vidámságát,
Ébredéskor látom minden más lett.

Mégis oly szívesen visszajárok,
E tájon lettem, születtem, nőttem,
Ne fedjetek, ha én ide vágyok!

Ide hallom azt a nagy-nagy csendet,
Messze, Magyar földön, magyar honba,
Zaj zavarja Erdélyi lelkemet!