Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Egyik háromszéki városban történt.

Éppen péntek volt.

Az élelmiszerüzlet ajtaja kivágódott, de be nem lépett senki. Azt gondolhatta volna az ember, hogy a szél erőlködik, kint azonban szélcsend volt. Eltelhetett néhány pillanat így, ilyen bizonytalanságban. Majd egy tíz év körüli gyerek surrant be a boltba. Kissé lihegett, mintha kergették volna. Bent habozva körülnézett. Tekintete megakadt a babkonzerveken. Szinte megbabonázva mozdult közelebb a polchoz...

Az illatos, szőke pénztárosnőnek feltűnt a kisfiú szokatlan viselkedése. Annyira gyanúsnak találta, hogy kizökkent gondolataiból is. Pedig éppen azon tűnődött, hogy vajon mi történt odabent, a központban. Annyi kolbászos babkonzervet küldtek ki, hogy a polcokra is jutott. Ha a nép megtudja, meglepi az üzletet. Lesz cirkusz, de nem jut mindenkinek. A főnöknő nagylelkű volt, annyit tehettek félre az alkalmazottak, amennyit akartak. “Mindenki eszembe jutott, akinek adni kell?” gyötrődött magában. Az öreglány persze soha nem téveszti el, kit kell pult alól kiszolgálni. “Kéz kezet mos”... De mit csinál az a kölyök?! Motyog magában, mintha kerge volna..., úgy mered a konzerves polcra; még az orrcimpái is remegnek... Az anyját!”

A gyerek éppen a zsebébe süllyesztette a kezét.

— Tolvaj!— visított a pénztárosnő.

— Ott ne! — mutatott a kisfiúra.

— Az ott! Lop! — hadonászott izgatottan.

A főnöknő, akit Selyem Cicának becéztek a háta mögött, a még mindig mozdulatlanul álló emberkéhez sietett. Az csak akkor ocsudott, amikor az asszony durván megragadta a karját, hogy megnézze, mit lopott. A zsebben nem talált semmit. A gyerek keze is üres volt. Dühösen fordult a pénztár felé, hogy rászóljon a lányra: máskor ne razziázzon ok nélkül, de már az üzletbe vásárlók tódultak be.

— Mi történt? — kérdezte egy mézédes hang, nem is kíváncsiságból, inkább azért, hátha lecseppen valami a hízelgő érdeklődésért.

Jól számított. Egyik kereskedő hálásan újságolta:

— A kölyök ellopott egy babkonzervet.

— Micsoda szégyen! Nahát! — szisszent föl a vásárló, és máris továbbította a hírt egy akkor érkezőnek:

— Betörő van a boltban. Képzelje, két babkonzervet találtak nála.

— Betörés? Hu! Most mondja meg! — hüledezett az atyafi. — Hol van ilyenkor a rendőrség, kérem?

— Hívják gyorsan a rendőrséget! Sürgősen! Bandita van a helységben! — sikította az egyik nő, és fejveszetten rohant ki az ajtón, hogy egy köztelefonhoz jusson. Szaladtában mindenkinek odakiáltotta:

— Cicánál rablók vannak! Sehol egy rendőr! Te jó ég! Hogy micsoda időket élünk!

Izgatottsága minden elhaladóra átragadt.

Bent gyűrűvé formálódott a nép a gyerek körül.

A gyerek félt. Nagyon-nagyon. Senkit nem ismert, aki megmondhatta volna neki, hogy miért hadonászik és ordibál itt mindenki.

— Egy banda áll a háttérben — nyilatkozta egy idősebb férfi. — A fiú csak falazik, hogy elterelje a figyelmet a többiről. Ki tudja, mit főznek ezek itt!

— Vigyázzon, angyalom, kés lehet nála! — szólt Selyem Cicához egy néni.

— Te jó Isten! — sikoltott fel egy fiatalasszony, és ölbe kapva totyogó kisdedét a kijárathoz lökdöste magát. — Borzasztó! Ki látott még ilyen vérengzést!

A tömegen fagyos ijedelem borzongott végig.

— Rendőrt! Hívjanak már rendőrt!

Mindenki intézkedni szeretett volna, de a kíváncsiság mégis helyben tartotta őket. Hátha megszólal a gyerek...

Az üzletvezetőnő éles hangja ijesztő volt, és a gyerek láthatóan reszketett.

— Nos, kinek tartod a hátadat, fiacskám? Mi? Ki küldött ide, hogy lopjál? Mi? —  kérdezgette eredmény nélkül, mert a gyerek mintha megkukult volna, nem válaszolt. Márpedig Selyem Cica nem adhatta fel a küzdelmet, mert a tekintélyén esett volna csorba, ha nem tesz pontot az ügyre. Egyébként is hatalom volt ő: az emberek mindennapi kenyere azon múlott, hogy Cicának milyen volt a hangulata. Ha valaki megharagította, vagy nem kapott egy morzsát sem, vagy csak néhány napos komiszt; panaszkönyv ugyan volt, de kinek lett volna kedve vagy bátorsága írni bele!

— Kinek dolgozol? Mi?... Hogy hívnak, mi?... Hol laksz, mi?...

Csend.

— Mi?... Mi?... Mi?... A gyerek úgy érezte, hogy a fülében szétrobbannak az asszony kérdései.

— Mi?... Mi?... Mi?... Üres tekintettel pislogott körül, és félt. Nagyon félt. Meg volt rémülve.

— Micsoda szégyen! — szólalt meg valaki.

— Piszok kölyök! — lépett Cicához egy tagba szakadt férfi. A szájából alkoholbűz csapott ki.

— Hagyja csak reám, asszonyom, mindjárt megmond nekem mindent ez a kis bitang!

Ám Cica nem akarta elveszíteni az autoritását, ezért leintve a jóembert áldozatával folytatta:

— Melyik iskolába jársz, mi? Oda? — és az ablakon át a sarki iskola irányába intett.

A gyerek bólintott.

A nép elégedetten nyugtázta. A pánik felengedett. Egy iskolás gyerek. Szóval, valami konkrét adat.

Selyem Cica diadalmasan mosolygott.

— Ismerem az igazgatót — mondta jelentőségteljesen —, ő majd szóra bír, ne félj. Nos, gyerünk! — lódított egyet a megdermedt fiúcskán, és a szétnyílt embergyűrűn átlépve, elindult az iskola irányába...

Az emberek bambán bámultak utánuk, pillanatokig nem szólt senki.

— Ez aztán megátalkodottság! Mit szól hozzá, hogy egy szó nem sok, annyit se... — törte meg a csendet valaki, ám szavait hirtelen szerette volna visszaszívni. Valahogy jeges hallgatagság vett erőt a tömegen. Csak a pénztárosnő mosolygott rá biztatón.

Egy hatvanas férfi egyszeriben úgy érezte, mintha homokszem került volna a szemébe...”Még talán maradt egy kis kenyér tegnapról” — fontolgatta. Nemcsak a szeme bántotta, hanem a gyomra is... “Valami csömör lehet”...,  és hazament.

Az igazgató ismerte a tanulót. Hívatta az osztálytanítót. Az iskola halljában nyilvánosan folyt a kihallgatás. Cica asszony nagy hangon adta elő, hogy lopáson csipte a fiút. Az igazgató dühösnek látszott, és keményen vallatóra fogta a kölyköt. Nem volt foganatja a tekintélyes fellépésnek sem, mert a gyermek csak reszketett. Már a fogai is kocogtak, de nem szólalt meg. Az igazgató megvadult. Ilyenkor nagyon tudott kiabálni. Ettől a hangtól a tanárok is féltek. De egy mukkot nem tudott kiszedni a tanulójából. A tanítónő fontoskodott, az igazgató azonban nem figyelt rá. Már-már elveszítette a türelmét...

Ekkor érkezett meg a két rendőr. Cicától megtudták a részleteket.

—Aha — mondta az idősebb, és a gumibotot mintegy megpörgette a levegőben...

Az igazgató karját ekkor fogta meg az egyik tanárnő.

— Igazgató, ez a gyerek éhes — mondta határozottan. Az ember rámeredt a fiúra. Halotti csend lett. Selyem Cica megijedt:

— Lopott. Ez a pimasz kölyök lopott az én üzletemből.

Az igazgató hangja váratlanul megfakult.

— Mit reggeliztél, fiam? — próbálkozott fáradtan a gyereknél.

Semmi válasz.

— Mit ettél, azt kérdeztem... Mikor ettél?— bizonytalanodott el még jobban. A gyermek mintha nem is értette volna, hogy hozzá beszéltek. Ki sem nyitotta a száját... Reszketett.

A tanárnő a remegő gyerek fölé hajolt, gyöngéden fölemelte az állát, hogy a szemébe nézhessen.

— Mikor ettél utoljára, Péterkém?

A kedves hang és mozdulat hatott. Péter szája elgörbült, és csendesen sírni kezdett.

— Mikor, Péter, mikor? — unszolta a tanárnő. Ő hallott valamit arról, hogy a gyerek el-eljár a kistestvére hetes napközi otthonába, ahol legtöbbször lecseppen valami. Az igazgató óvónő azonban nagyon dühös, ha meglátja, nem szereti az ételért órákig is várakozó fiúcskát. Talán a szomszédok említették, hogy otthon nincs sok harapnivaló, mert az apa tüdőbajos, az anya alig bírja kifizetni a lakbért...

— Kedden — motyogta Péter.

— Mikooor?

Az igazgató arca falfehér lett. A szájtátó közönség megiszonyodva visszhangozta: — Kedden?

Sokan a nyakukat nyújtogatták, hogy közelebbről láthassák iskolatársukat. A folyosó felőli ajtó mögött egy kislány már hosszú ideje sírdogált.

Cica rádöbbent, hogy elveszítette a csatát.

— Lopott. Konzervet lopott az üzletemből — visongta.

— Csakugyan lopott? — fordult felé a tanárnő.

— Szóval, azazhogy... izé...

Az igazgató kimerült hangja elvágta a dadogást.

— Menjen vissza a boltba, hölgyem, és végezze a dolgát, majd itt én elintézem a magam dolgait. Ugyanígy fordult a tébláboló rendőrökhöz is.

— Maguk is elmehetnek. Sajnálom, hogy ide fáradtak... nem történt bűnözés... Nincs szó bűnesetről, érthető? — emelte fel a hangját az idősebb rendőr tiltakozó mozdulatára.

Abban a pillanatban Péter ájultan rogyott össze a szájtátók gyűrűjében.

 

(Részlet Vaddisznók törték a törökbúzát c. könyvemből)

Megtekintések: 46

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Verzár Csongor-Garabet Február 23, 2011, 10:02pm
Gatulálok ! Kitűnő írás ! Sajnos szomorú valóságát ismerem. Egyesek nagyon jól megtanúlták a diverziókeltést, hogy még ma is élnek vele. Belebotlunk nap mint nap, lépten-nyomon ! A kisemberre fognak ezt-azt, hogy a nagy lókötők simán nyúlhassanak zsebeinkbe észrevétlenül(Lásd mai politikusaink cselekedeteit, amit minden nap láthatunk a TV műsorainkban itt Romániában is)
Hozzászólt Cseh Tamás Február 23, 2011, 12:06pm

Sajnos sok ember megváltozik ahogy egy kis hatalmat kap,lásd egy kis (semmi) csoportvezető,

egy inséges országban levő üzletvezető,elárusítónő. 

Hozzászólt Zsigmond Sándor Február 23, 2011, 11:43am

 A kék szemű fiuk( szekusok) kedvenc módszere volt a diverzió, a megrendezett balhék, hogy eltereljék a figyelmet a valós helyzetről. A Cica tégla( beépitett ember) volt aki parancsra, kiváltságok megszerzéséért,szervezte ezt a cirkuszt.Sütő András Sikaszói fenyőforgácsok( cikkek, naplójegyzetek) cimű könyvében érzékletes képekekben mútatja be az akkori hatalom módszereit. Sajnos most is ez folyik Romániában, Erdélyországban." A gyilkosok közöttünk járnak",arctalanok, Ők a hatalom haszonélvezői. Kisért a múlt de remélem hogy egyszer csak kigyúl a fény az alagút végén. Biztatásként kedves székely magyar barátaim idézem Telchne Dancs Rozsa egyik sepsiszentgyörgyi kortársának, Farkas Árpádnak, a verssorait

 ""Marad a láz, ugye fiúk, az ereinkbe búgó liliom-lángú lárma.

Az égig szökken, ugye, a hátgerinc, és nem csavarodik fel a szivárványra.

Marad a hit, ugye fiúk, a mindent legyűrő skarlátvörös hit

És nem búvunk meg vén vadakként,tunyán nyalogatva küzdelmeink nyitott sebeit.""

Hozzászólt Cseh Tamás Február 23, 2011, 10:32am

Nem elbagatelizálva a gondokat,az jutott eszembe,hogy van egy mondás :

"két -három hónap múlva 50%-al jobb lesz.Már nem lesz hideg."

 

Hozzászólt Kovács Gyula Február 23, 2011, 10:25am
Elég szomorú,hogy ez napjainkban is megtörténhet.Nagyon sok a szegény ember.Sokan éheznek,nincs munkahely,kevés a pénz.Vajon mikor lessz már jobb világ?
Hozzászólt kelemen antal Február 23, 2011, 10:16am
Szomoru de sajnos ez van .Nagy a munkanelkuliseg es a penzhiany .Lehet igaz is ez a tortenetecske hisz nem hogy regen de most is ezt a vilagot eljuk .A szegeny nyugdijasok mar hitelbe kell vasarolniuk meg a kenyeruket is .
Hozzászólt Cseh Tamás Február 23, 2011, 10:10am

-Nagyon jó írás.Gratulálok ! Sajnos ez volt a valóság és sajnos bizonyos helyeken ,egyeseknek még most is az,most is ilyen a valóság.

 Régebb Rom.-ban azt hiszem inkább az volt a jellemző,hogy nem volt mit venni,most gondolom inkább    az,hogy nincs mivel megvenni.

 Soha nem fogom szerintem elfelejteni,hogy a kirakatokban mennyi olajos halkonzerv volt (azt már nem tudom venni lehetett-e ? ) Ceau-ék meg jól éltek,a népnek meg nem adtak semmit,mivel a kölcsönt vissza kellett fizetni. És vissza is fizettük.

Hozzászólt Kozák László Február 23, 2011, 10:05am
Nagyon elethüek a jol megrajzolt figurak es a kialakult helyzet szinten. Ha meg a "nyugodt" hetvenes evekben is talalkoztam ehezö gyerekekkel, akkor milyen lehetett tavozasom utan a nyolcvanas evekben!?
Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Február 23, 2011, 9:59am
Selyem Cica valószínűleg nem fog magára ismerni, mert nem jár ezeken az oldalakon. Jobb is. A tanulság nekünk szól, hogy jobban figyeljünk másokra. Ma is vannak szegénységben és kétségbeejtő helyzetben élő családok, akik szégyellik és titkolják a sorsukat.
Hozzászólt Dr. Bányai Erzsébet Február 23, 2011, 9:41am

Így, kívülről nézni, érdekes lehet. De mi, akik átéltük, pokoli. Nemcsak a gyerek miatt.

Valóban történelem, mert volt, és nincstelenség volt.

Az ember mivé tud "levedleni"bizonyos helyzetekben, iskolapéldája ez az írás.

Így van ez az élet más területén is.

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek