Novemberi Vasárnap

Mélázó gondolataim magukkal kísérték testemet, szinte átérzem gyerekkorom minden pillanatát melynek mélyen beágyazódó gyökereit még így felnőtt koromra is hordozom. Az őszi novemberi köd egyre mélyebben taszít a depressziós hangulatom felé, melyet az éveknek múlásával egyre nehezedő teherként érzek, odabent vagy odafent? Az is megtörténhet, hogy agyam furcsa fintora csupán e játszma, melyet évente meg kell vívnom önmagammal, gondolataimmal. Szükségem van a csendre, megbékélésre a tetteim értékelésére cselekedeteim számonkérésére önmagamtól, hiányolom kamaszkorom csöndes éjszakáit .A felelősség teher, nyomasztó teher, felemészt! Orromban érzem a friss tej illatát melyet az apám minden munkából megjöttekor a tűzhelyre készített és felforrta. A meleg tej illata bejárta a kis lakásunk minden zegzugát, hogy reám találjon, hiányolom, keresem, elveszett! Édesanyám, vasárnapi főztje az almás sütemény melyet gyakran készített, még most is fogva tartja agyam illatbörtöne és így is marad egy életre. Kétélű kard táncosa vagyok a mennyország és pokol között feszegetem a húrokat melyekből néhány már elszakadt, és én nemtörődöm csökönyösségél ott állok a fonal közepén. Hinni szeretnek benned Uram, beteg lelkemnek üdvösség volna a hit, de nem tudok hinni, mély odaadó tiszta hittel míg körülöttem csak a kétely.

Harangszó ébreszt a kávém mellett illatos ködként felszálló pára mögül. Mennyei megváltás számomra a harangszó, tétlenül hagyott testemet zsibbadás fogta el, melyet észre sem vettem a harangok énekéig . Hallom feleségem ékesen zendülő hangját mellyel asztalhoz szólítja gyerekeinket,nekem is mennem kell. Örülök a percnek melyet együtt tölthettem veled Istenem, megnyugvást hozott számomra és erőt egy szép vasárnaphoz és egy újabb hét kísértéseinek átvészelésére. Köszönöm!.