Nővérért kiáltott, az azonnal hívta az orvost. Magához tért...Istenem, magához tért...A legmélyebb lelki fájdalomban sokszor már-már attól félt, hogy többé nem tud beszélni vele, nem tud szólni hozzá, nem mondhatja el mennyire szereti. Sok érzés kimondatlanul marad.  De nagy az Úr hatalma, lám, most elmondhatja neki. 

 Ült az ágy szélén, nézte és peregtek a könnyek a szeméből. A férfi csendesen simogatta a kezét, és suttotgta: 

" Ne sírj Emi, minden rendben lesz, ne sírj..." 

Még ő volt az aki vigasztalta. Erőt vett magán, letörölte a könnyeit, kicsikart egy mosolyt magából, és elmerülve a zöldes szemekben megszólalt:

 - Szeretlek. Mérhetetlenül, mélyen, tiszta szívvel szeretlek. Tudom, hogy nem szoktam ezt mondani. De mostantól mondani fogom. Féltem, nagyon féltem, hogy nem jössz vissza, és én nem tudom ezt elmondani neked. Ráadásul utoljára mikor elindultál otthonról, veszekedtünk. Nem volt az több holmi házastársi civakodásnál, de mégsem csókkal búcsúztunk...Szeretlek. 

 A férfi meghatódva figyelte, és válaszként ő is kimondta a szót: szeretlek. 

Hetek teltek el mire kiengedték a kórházból. Nem tudott járni. Deréktól lefelé megbénult. De élt, és haza jöhetett... A gyerekek meghökkenve figyelték először, de aztán megszokták, hogy apuhoz hozzátartozik a kerekes szék. Kegyetlen idők vártak rájuk. Emi sokszor úgy érezte nem bírja tovább. A háztartás, a gyerekek, a munka, Peti ellátása...sok volt, nagyon sok.  A cég, ahol a munkahelyi baleset történt, nem akart kártérítést fizetni. Anyagilag a padlón voltak. Pereskedtek, kilincseltek, hátha segítséget kapnának valahogyan, hátha kárpótolnák a családot a baleset miatt szenvedett kár egy részéért. Mert visszaadni Peti egészségét nem tudják...

 Mindeközben Peti volt az aki tartotta a lelket Emiben. Amit csak tudott megcsinált helyette. A gyerekekkel tanult, finom ebédeket főzőtt. Megtanulták, hogyan lehet elérhetővé tenni Peti számára a tárgyakat, hogyan lehet kis trükkökkel akadálymentessé tenni a házat. Panna és Boti is alkalmazkodott a helyzethez, tudták, miben kell és miben nem, segíteni apunak.

 Aztán megint beütött a ménkű... Emi mindig pontosan ért haza. Egy este, egy esős, hideg, októberi este hiába várták... A telefon megint felvisított....Most Peti gyomra rándult össze...

(folytatása következik) 

 A történetet a képzelet szülte. Bármiféle hasonlóság a való élettel, vagy valós személyekkel, csak a véletlen műve.