Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Büszke boldogsággal jelentjük, hogy az idei Angyalok a Mezőségen csapata ismét eddigi legsikeresebb útját teljesítette. A sok értékes adományt összesen 13 autó és 27 önkéntes szállította. A pár nap alatt több mint 50 településre és 11 gyerekotthonba jutottunk el, sokszáz gyerekhez és idős, magányos, rászoruló emberhez. Idén nemcsak a Mezőséget, hanem a Nyárádmente falvait, néhány Maros menti települést és a Sóvidéket is meglátogatták az angyalok! Ahogy az decemberben megszokott, hóban, sárban, helyenként fagyban mentünk el a Mezőség szinte minden szegletébe, hogy a legeldugottabb falvakban és tanyákon is személyesen adhassuk át ajándékainkat és olyanoknak is magyarul kívánhassunk boldog karácsonyt, akiknél szinte biztosan ez az angyal volt az egyetlen karácsonyi vendég. Jártunk olyan portán, ami egy zsákfalu külterülete, sok olyan kis faluban, ahová kizárólag földút vezet, meglátogattunk olyan időseket, akik régóta az utolsó magyarok falujukban és találkoztunk sok olyan családdal, ahol sajnos a gyerekek egyetlen karácsonyi ajándékát adhattuk át.

Voltak, akik régi ismerősökként köszöntötték a hozzájuk betérő angyalokat és voltak, akikkel először találkoztunk, hiszen új útvonalakat is bejártunk. Ott voltak autóink Maroshévíztől Feketelakig, Mezőkölpénytől Vicéig, Eszténytől Ilyésmezőig, Oroszhegytől Magyarlapádig. Mindig külön élmény a szórványkollégiumok és a bentlakások, napközik meglátogatása, hiszen a gyerekek öröménél nincs nagyobb ajándék az angyalok számára sem.

Persze önmagában a jó szándék kevés lenne, ezért köszönjük minden adományozónak, aki segített szárnyalni az angyaloknak és boldogságot küldött azok szívébe, akik ebben részesültek. És köszönjük önkénteseinknek, akikre mindig számíthatunk és akikkel együtt sírunk-nevetünk minden decemberben. Megtisztelő, hogy több százan tartották érdemesnek szeretetakciónkat a támogatásukra, hálás szívvel gondolunk mindannyiukra!

Hálásak vagyunk a belvárosi Veres Pálné Gimnázium, a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium, a XVIII. kerületi Kassa utcai Általános Iskola, a Zugligeti Általános Iskola, valamint a keszthelyi Életfa Iskola diákjainak, szüleiknek és tanárainak, hogy személyre szóló ajándékcsomagokkal segítették a gyűjtést. Külön köszönjük a szombathelyi Brenner János Óvodának, hogy hosszú évek óta vesznek részt akciónkban.

Köszönjük a kecskeméti Auchan áruház vezetőinek és dolgozóinak, hogy sokadszor számíthattunk segítségükre, ahogy hálásak vagyunk a Farmfrites Hungary Kft., a Peresa Kft., a Jégtrade Kft., a Húsház Hungary Kft., a Csoki Outlet, a Növényvilág Kft. és a Légy Fitt Női Mozgáscentrum és Táncstúdió támogatásáért. Külön köszönjük Vasadi Krisztiánnak az élelmiszeradományok szervezését, illetve Bene Zoltán és a Hírös Mester Kft. segítségét a szállítási feladatok megoldásában. Büszkék vagyunk rá, hogy sokadszor számíthattunk a kecskeméti Bácsvíz Zrt. dolgozóira és Tóth József szakszervezeti vezető segítségére.

Évek óta tartanak velünk akciónkban svájci magyar szervezetek, akik az idei évben is részt vettek a gyűjtésben, külön köszönjük a Svájci MagyarHáz Alapítvány egész éves támogatását és együttműködését. De nem feledkezhetünk meg vancouveri, genfi, Sankt Gallen-i barátainkról sem. Hálásak vagyunk a Csillagösvény Utazási Iroda támogatásáért és köszönjük a Fonó Budai Zeneháznak és Berecz István barátunknak, hogy náluk is bemutatkozhattunk.

Köszönjük a médiatámogatást a Hazajáró stábjának, az M1, a Kossuth Rádió, a Mária Rádió, valamint a Vasárnap Reggel szerkesztőinek, hogy bemutatkozhattunk műsoraikban, illetve oldalaikon.

Mind tudjuk, hogy egy-egy kép többet ér ezer szónál, ezért az angyaljárásról készült albumunkat (majdnem 150 kép) jó szívvel ajánljuk mindenki figyelmébe Facebook oldalunkon.

Ezzel kívánunk mindenkinek áldott karácsonyt és egy nagyon boldog új évet!

Megtekintések: 329

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt erdelyimagyarok.com December 31, 2017, 12:15pm

Kedves László, köszönjük a kedves szavakat!

Hozzászólt Barta László December 25, 2017, 2:00pm

Továbbra is nagy tisztelettel gondolok a szervezőkre és segítőkre,akárcsak az elöző években ,amikor elindultak ezek a segélyakciók. Nagyon jó dolog ajándékozni és biztos felemelő érzés látni a csillogó szemeket is amikor átveszik a nem várt ajándékokat.A fényképek is ezt bizonyítják. Gratulálok az összes résztvevőknek,,emelem kalapom! Tisztelettel.

Hogyan segíthetsz?

VAGY

VAGY

PayPal és bankkártya


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2018   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek