Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

 

 Vencellel igazából Nagylaknál ismerkedtem meg, a határállomáson. Hosszú kocsisor állott a határ mindkét oldalán. Előttünk több száz kocsi várakozott. Nem volt ez abban az időben ritka eset. Előfordult, hogy 24 órát kellett várakoznunk mire átmehettünk a másik oldalra. Mi éppen a magyar oldalon álltunk, s unalmunkban kiültünk az út menti árok martjára beszélgetni, ismerkedni.

 No, ott jöttünk össze Vencellel. Mögöttem három autóval állt az övé, s ő meg mellénk telepedett, mivelhogy ismerősen csengett neki a beszédünk, a hangsúlyunk.

- Maguk es mennek hazafelé? – kérdezte, azaz inkább csakúgy megjegyezte, mikor lehuppant mellém a fűbe.

- Haza…

- Dolgozni voltak?

- Dolgozni…

- Bejött?

- Hallja kend! Maga most éngem vallat, vaj mi? – fortyantam fel végül.

 Szóval így kezdődött. Ültünk az útmarton hosszú órákon keresztül. Ha meglódult a kocsisor, mi is arrább mentünk pár métert, s folytattuk ahol abba hagytuk. A beszédet éppen úgy, mint a hallgatást. Vencel a csendet nehezen tűrte, s szabadjára engedte a beszélőkéjét. Elmesélte egész életét. Én is az enyémet, már amennyit jónak láttam belőle.

- Nem voltam én mindig ilyen teddide-teddoda, eldobni való ember. Öt szakmából van képesítésem. Úgy bizony! Kitanultam én a kőműves mesterséget, a szoba festés-mázolást, a kályhás mesterséget, a korongozást, mozaik-öntést. Legtöbbet az édesapámtól tanultam, aki nagy mestere volt mindennek, ami kőből, fából, vagy földből készült. A korongozást az udvarhelyi népfőiskolán tanultam, az agyagszobrocskák készítését Vass Árontól Makfalván, a kőművességet a szovátai Illyés mestertől, s az ácsmunkát segédmunkásként innen-onnan fiatal legénykorában. Az egy ácsmunkához mégis nem sokat konyítok, de a mozaiköntés minden csínját-bínját ismerem. Olyan mintákat rajzolt nekem az öregem, mint ami a korondi bokályokon van. Pedig csak szögletesen lehet mintázni, s szín is csak három lehet: a fehér, a sárga, meg a piros.

 Időközben megérkeztünk a vám elé. Vencel búcsút vett tőlem, s meghívott magához a falujába, látogatnám meg, hogy folytassuk a beszélgetést, meg hogy bölcselkedhessen a munkájával. Szépen sikerült mozaik van nála is, meg az iskolában, mondotta.

 A határőrök, s a vámosok hamarosan végeztek velünk, de hogy miért tartottak ott bennünket órákon keresztül a sorban, az örök rejtély marad számomra.

 Úgy egy félév múlva került sor a látogatásomra Vencelnél, mikor valamilyen ügyből kifolyólag a falujában akadt dolgom.

- Itt vagyok! – jelentkeztem a takaros portán – Lássuk a medvét! Akarom mondani, azokat a híres mozaikpadlókat.

- Megmutatom, ami itthon van. A konyhát, s a fürdőt. Aztán átmegyünk az iskolába. Előbb azonban falunk egy kicsi, s iszunk egy kortyocskát.

- Nem bánom, faljunk, csak úgy ne járjék kend, mint Gazsi komám.

- Az meg hogy járt?

- Az úgy, hogy vacsora tájt beütte magát hozzuk a szomszéd nagylegény fia, Minya. Hogy készültek asztalhoz ülni, kínálták a legényt tartson velük, de az szabódott, hogy nem enne. „Jöjjön, Minya, legalább faljon valamit.” – hívta a háziasszony. Le is ülött a legény, s derekasan nekilátott az ételnek. Kétszer is megrakta jól a tányérját, hogy a menyecskének nem maradott semmi. Azt mondja erre a gazda: „Te Minya, máskor egyél nálunk, s faljál otthon!”

- Nálunk ehet is, falhat is kedvére! – nevette el magát Vencel.

 Úgy tettünk, ahogy terveztük, megnéztük a valóban szépen, ízléssel készített mozaikpadlókat.

- Nehéz mesterség ez – magyarázkodott a mester. – Látja, vékony üvegcsíkok választják el az egyes mezőket, nem lehet hajlítani, minden minta szögletes, s még is kijő a forma!

Büszkén csillogtak a szemei, de aztán elkomorult.

- Most meg nincs munkám. Kiment a divatból a mozaik. Bejött a kerámia kocka, vagy, ahogy mondjuk a grészia. Azt is kitanultam. Muszájból. Most már az se kell.

Próbáltam bíztatni, de csak legyintett.

- Semmi baj. Lesz ez még így se!

 

 

 

Megtekintések: 572

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba Február 4, 2014, 11:23am

Csaba, érdekes amit a sorban állásról írsz. A sorban állás is az állásponttól függ, mint annyi sok minden - ha dühösen állsz, dühít, de jó kedvvel, jókedvre derít...

Hozzászólt Incze Éva Február 4, 2014, 10:40am

Tetszik, minden írása, őszinte, emberközeli, nagyon tetszik! Köszönöm

Hozzászólt Székely-Benczédi Éva Február 4, 2014, 9:27am

Nagyon köszönöm a Vass Áron-fotót! Ami meg a várakozást illeti: igazad van Katalin, Ernő! Ez is tudott "patriárkális" lenni, a bajban összekovácsolódtak az emberek, nem martuk egymást  (kivétel mindig van, de az csak erősíti a szabályt).

Hozzászólt Bige Árpád Csaba Február 4, 2014, 9:15am

A sorban állás, többek közt ideális a türelem acélosításához (nekem ez még mindig nem megy:) ), és bár nem ilyen hosszú, de pont ilyen idegesítő és megfejthetetlen pl. a postai sorban állás. És  minden embernek, aki előtted utánad áll, de még a lassú kiszolgáló személyzetnek is, megvan a maga története. Sajnos ma már nem elegyednek szóba, nem divat. Én köszönöm, hogy ezt a történetet megosztottad velem/velünk.

Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba Február 3, 2014, 5:16pm

Éva, Magdolna!

Ezt találtam Vass Áronról:   

Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba Január 31, 2014, 11:37pm

Hajnalka kedves, örülök, hogy az írás megnyerte a tetszésedet!!!

Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba Január 31, 2014, 11:36pm

Kedves Katalin! Valóban születnek barátságok ilyen bizarr helyzetekben is. A másik dolog pedig, ami a mestereket illeti, eszembe jut egy mondás "Ki minek nem mestere, hóhéra!"

Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba Január 31, 2014, 11:33pm

Erre mondják, Ernő kedves, hogy minden rosszban van valami jó...

Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba Január 31, 2014, 11:33pm

Éva kedves, köszönöm a szavaidat. Nekünk is volt egy Vass áron bivalyunk - talán még őrzi Udvarhelyen a sógornőm.

Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba Január 31, 2014, 11:31pm

Örülök, kedves Bereczki Magdolna, hogy megtalált a visszaemlékezésem. Én jártam Vass Áron házában, megmutogatta az okleveleit is Egyiken a falu nevét úgy írták, hogy Macfalau. Azt hiszem ez a mesteri oklevele volt.

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek