Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

 

A minap lustálkodás közben váltogattam a tv-csatornákat, remélve, hogy találok valami értelmes műsort a kábeltévé szolgáltató bőséges kínálatából. Az első csatornán erőszakos, tolakodó női hang ordítva próbált rábeszélni egy könnyen felvehető bankkölcsönre, amit még házhoz is hoznak. (A kamat kockázatairól és mellékhatásairól az apró betűs részben olvashatnak). A következő reklámból megtudhatjuk milyen vény nélkül kapható gyógyszerek állíthatják vissza a férfiak önbizalmát, aztán a nőkét, majd a gyerekekét. Arra a következtetésre jutottam, hogy nem az AIDS, a rák, az AH1N1 a gyógyszeripar kutatásainak legsürgetőbb tárgya, hanem a prosztataproblémák, hüvelygomba, székrekedés és fejtetű. Ezekre viszont több megoldást is kínálnak, recept nélkül és az árak diszkrét elhallgatásával.

Inkább csatornát váltok, de bár ne tettem volna! Itt népes család várja lélegzetvisszafojtva a DNS-teszt eredményét. (Ha mégsem derül ki, ki az apa, mert hát nagy a falu, akkor a csatorna fizeti a vizsgálat díját, ha meg igen, akkor is). A feszültség szinte tapintható, nem is bírom tovább, gyenge idegrendszeremre való tekintettel továbbkapcsolok. Egy háborús övezetbe csöppenek, fegyverropogás emeli amúgy is magas adrenalin-szintemet. Állig felfegyverzett marcona hős győzi le egyedül a mezítlábas, buta, ellenséges sereget. Győz az igazság, az amerikai demokrácia és kapitalizmus. (Amióta mi is a nagy nyugati akolban bégetünk, számítanak önkéntes jelentkezésünkre, ezért jutányos áron mérik nekünk az akciófilmeket, hátha segítünk erőszakkal boldoggá tenni a primitív olajfúró népeket) Sosem voltam katonaköteles, úgyhogy váltok. Hopp, egy kvízműsor! A feladvány: alkossunk értelmes szavakat az „L” és „Ó” betűkből. Segítség: két megoldás van. A megnyerhető összeg a havi fizetésem kétszerese. A bolondnak is megéri betelefonálni! (A telefonszámla a fizetésem négyszerese lenne).

A következő adón ismét előnyös hitelhez akarnak juttatni, ehhez Rómeót és Júliát hívták segítségül. Kicsit mellényúlt a reklám kiagyalója, hiszen e két fiatalon meghalt hőssel egy banknak sem érdemes hosszú lejáratú hitelszerződést kötni. A drámai hangulatot enyhítendő, nagyon is prózai, undorító férgecskék kiáltoznak segítségért a WC pereme alól, miután a szorgalmas háziasszony betáncolt tűsarkain egy doboz baktériumölő szerrel.

Inkább nézem a teleshop-ot. Itt egy újabb csodagép: mindent vág és reszel, becsavarja a villanykörtét, és nem csak megfőzi reggel a kávét, hanem ágyba is hozza nekem. Az ára olyan sok számjegyű, hogy ki sem tudom olvasni, de az biztos, hogy 999-re végződik.

Megnyomom a távirányító gombját, máris egy celeb konyhájában vagyok. A szobából sztárkollégák affektáló, egymást túlkiabáló zsivalya hallatszik ki. Szerencsére nem látják, hogy a konyhában a család macskája a főkóstoló és, hogy a műköröm beleesett a levesbe.

Elszaladt az idő. Este van. Kultúréhségem megmaradt, de érzelmileg fel fogok töltődni, hiszen szurkolhatok egy nagy művésznek, hogy rátaláljon az igazira. Ez olyan romantikus! Illúzióimat azonban hamar lerombolták a feleségjelöltek. A vőlegény épp intelligencia tesztjeiket elemzi. Szerencsére mindegyiküké negatív.

Kikapcsolom a tv-t és eljátszadozom a gondolattal, hogy átkapcsolok egy nemlétező csatornára, ahol a bankhitelt Matuzsálemmel népszerűsítik, sőt én is kölcsönadhatok az államnak, a kamatokat ezegyszer én kapjam. Itt nézhetek hiteles tudományos műsorokat. A beszélgetős műsorokban tudósok és művészek osztják meg velünk gondolataikat. Nézhetek színvonalas műveltségi vetélkedőket, színházi előadásokat.

Ha jól belegondolok, olyan csatornát szeretnék nézni, ahol nem akarnak manipulálni, szófogadó fogyasztót nevelni belőlem, ahol nem akarják elhitetni velem, hogy csak akkor lehetek menő ha sokat költök és nyakig eladósodom. Nem akarom az aktuális politikai érdekeket szolgálni és két hosszú reklámblokk közt egy rövid kommerszfilmet nézni.

Ilyen csatorna sajnos nincs, mert a minőség, a kultúra és a hiteles hírközlés nem kifizetődő. Még csak tizenkilenc éves vagyok, örök optimista ámde nem hülye, úgyhogy türelmesen várom álmaim tévéadóját. Addig is kézbe veszek egy könyvet és olvasok…

 

Megtekintések: 81

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Szente Cs. Janos Május 24, 2011, 9:47am

Csak egy apró megjegyzés : " a társainkra való odafigyelés" ...Kedves Kriszta, ez az ! Valójában a tévén felnövő emberiség ezt ki-nö-vi i Miért ragaszkodnak aaaaaaaaannyian az ilyen telenyavalyákhoz mint a "Barátokközt" meg a "Valótlanvilág". Mert ebben felfedezni vélik az emberek közötti kapcsolódások érdekes és izgalmas fejleményeit és a "vajon a másik hogyan viszonyul majd a másodikhoz" érzést már csak a tévében tudják kiélni, a reális világból ez lassan eltünik és átkerül a virtuálisba. Sajnos az a véleményem, hogy egy érzéketlen világ következik.

 

Mindenképp, sok ilyen B. Boglárka írást kellene olvasni hiszen nagy igazságokat rejtenek.

Hozzászólt Kercsó Alpár Május 24, 2011, 9:23am

Kedves Boglárka!  Talán te sajnálod legjobban, hogy igazad van, én meg azt, hogy egyet kell értenem veled. Köszönöm, hogy írásod nemcsak néhány perc örömöt, de, korod hallatán, némi reményt is szerzett nekem. A lényeget én éppen a te elégedetlenségedben és nívós kultúra iránti szomjadban érzem. Szomorú háttér azonban mindehhez, hogy, elsősorban a kereskedelmmi tévék esetében, az agyhígító ún. műsorok mégis bizonyos igényeket elégítenek. Hiszen vannak, és nem kevesen, akik bizony kínosan ügyelnek arra, nehogy lemaradjanak az általad is említett lantművész önmagát tökéletesen lejárató asszonykutató kalandjairól. Olyanok is, akiknél idegrendszeri károsodást okoz, ha egy reklámbűzös sorozat sokezredik epizódját elmulasztják. Satöbbi, satöbbi… A kereskedelminek kinevezett tévék csak akkor vetítenek bármit, ha annak van nézettsége, így eladható a reklámidő. És úgy vélem, kevés Boglárkánk van. Nagyon kevés! S míg, szívből remélem, lesz sokkal több belőled, addig marad a könyv, a távirányítón pedig felhívom a figyelmet a gyakran egyetlen használandó gombra. Tudjátok, általában felül van, általában piros, egy kis körben apró pálcácskát visel magán. Gratulálok, Boglárka!

Hozzászólt Vass Geza-Attila Május 24, 2011, 9:15am
Juuhuuu!!! De szivembol irsz. En is sokszor taglalom az en "Babammal" (Eniko), hogy sokszor nincs mit nezni, es egyszeruen "olvasni" vagyunk kenytelenek...Eszembe jut az amikor a 80-as evekben csak 2 ora tv musor volt nalunk, aztan meg villany sem volt (este hogy lassuk hogy nincs), "felpenzert" szerzett gyertya mellett olvasni voltunk kenytelenek...He-he-he...De sok jooo konyvet olvastunk akkoriban. Most meg...
Hozzászólt Fekete Erzsébet Május 24, 2011, 8:37am
Imádkozom, hogy sok Benczi Boglárkája legyen a magyar nemzetnek, különben a globalizáció kultúra-fogyatékosaivá leszünk...
Hozzászólt Szente Cs. Janos Május 23, 2011, 9:19pm
Na, sokszor ezért esek az olvasás bűnébe mert a kemény vérfagyasztó hírek után jön egy két valótlan világ, majd még valótlan véres, hisztis film és semmi értelem csak a butítás. Jogra készülsz ? Jó írás ez is.
Hozzászólt Benczi Boglárka Május 23, 2011, 5:19pm

Drága Barátaim:)

Nagyon szépen köszönöm a kedves és biztató hozzászólásokat. Ez az amiért érdemes írni, nagyon boldog lettem a kedves szavaktól! Dédelgetett álmom, hogy valóban majd egyszer író lehessek. Ezek a hozzászólások egy lépéssel közelebb vittek, másokhoz szólok és most a mások visszaszóltak :)) hihetetlen öröm ez nekem! Köszönöm, hogy széppé tették a napomat!

Bogi

Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Május 23, 2011, 3:32pm
Kedves Boglárka! Sajnos ez a szomorú valóság, ahogy ide leírtad. Pedig maga a televízió nem ördögtől való dolog, lehetne jóra is használni. Az idősebbek csak bosszankodnak a sekélyes, ízléstelen, erőszakos műsorokon, de a gyerekek, fiatalok ezen nőnek fel. Már ha hagyjuk... Bizony, sokan álmodozunk arról a képzeletbeli csatornáról, ahol csupa épületes, hasznos műsorral kényeztetnek minket! Addig is ott vannak a jól bevált, megbízható könyvek!
Hozzászólt Kenesei Aurélia Május 23, 2011, 3:03pm
Jól megírtad!Én is így látom annyi különbséggel,hogy én hatvan éves szemmel nézem ugyanezt-azaz nem nézem hanem olvasom a te írásod és jár az agyam milyen tévéadót találjak neked.Mire kigondolnám Te meg is oldottad-vettél egy könyvet a kezedbe.Én is ajánlok Neked egyet:olvass és írj!-a tehetséged meghozza az eredményt,képzeleted mindenhova elvisz,bejárja veled az eget és a földet,gyönyörű tájakat,vizeket,hegyeket,s még a lelkünket is.Ha úgy ősszel amikor már érik a munkád gyümölcse is-ott leszünk mi öregek,könyveddel a kezünkben s unokáink hallgatják a Te történeteidet-s akkor beérett a "türelmed".Ez az én ajánlatom!
Hozzászólt Nagy Magdolna Május 23, 2011, 12:06pm
Én nem vagyok letörve, amíg a fiatalok olvasnak és írnak ide nekünk okosakat. :)))))))))))))))
Hozzászólt Andre Ilona-Ibolya Május 23, 2011, 10:28am

Le vagyok törve.

Hát nem kell az ember lányának alaposan, szépen és okosan megöregednie, és hosszú évek tapasztalatát összegyűjtögetve eljutni arra a következtetésre, hogy juszt se hagyom magam elbutítani a komersz tévéadók által? :)))

Boglárka, öröm olvasni az írásaidat.

 

 

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek