Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Hermina hajnalban indult a munkába, metróvezető volt és 3.20-kor kezdett. Nehéz kenyér ez. Borzongott az éjszakai hűvösben, de menni kell, el kell tartania a családot.

 

Fiai még mély álomban voltak, amikor párjával együtt indultak – elvitte kocsival (a kocsit Hermina néhány évvel ezelőtt vette részletre), hogy ne kelljen hajnalban egyedül bóklásznia az utcán. Hermina hálás volt, hogy Józsi ilyen drága, megértő ember és felkel miatta, hogy segítsen neki. Vékony kis nő volt, úgy 43 kg körüli, viszont párja Józsi jól táplált, mondhatni a kövér disznó kategóriába tartozott. Borostás ábrázatából minden hetyke mosolyánál elővillantak fogainak maradványai, ami nem volt túlságosan gusztusos látvány. Hermina ragaszkodott hozzá, mert ez volt az utolsó lehetősége – szerinte. Józsi nem dolgozott – „nem talált munkát” -, így Herminára hárult a férfi eltartása is. Nem volt túl sok jövedelme, a családi pótlék, meg az árvasági egy kicsit dobott rajta, de így is elég kevéskének bizonyult.

 

A férje régebben öngyilkos lett az albérletben, ahova elköltözött tőle – vannak, akik nehezen tudják elviselni az élet nehézségeit, vagy nem tudják.

 

Az elsőn lakott Józsi nővére is Gizella, a testes asszonyság. Nem volt férjnél – lehet, hogy egyszer már igen, de ez nem derült még ki – élettársával Leopolddal élt együtt, de nem volt bejelentve. Minek? Akkor már nem egyedülálló. A kis Rukkola első látásra kedves kis kölyöknek nézett ki, azonban közelebbről megismerve már látszottak benne a felnőttektől átvett koravén viselkedési formák is. Alattomos, kíváncsi kiskölyök volt.

Néha feljött vidékről Gizella asszony édesanyja is, hogy segítsen, az amúgy is népes család eltartásában, mert Gizellának, volt még két fia a kicsin kívül is. A legnagyobb Karcsi (nem tudni, ki a papa), már fiatal legényke volt, míg féltestvére Villő fiatalabb volt és még csak most kezdte a gimnáziumot. Rossz tanuló volt, nehezen ment neki a tanulás, vagy talán nem is tanult? Ideges kényszermozgások voltak megfigyelhetők a fiún. (Villő Józsi fia volt, de Gizella nevelte, mint „hivatásos anya”).

 

Minden nap kihívásnak számított Gizella életében. Az új lakás törlesztő részleteinek fizetése, a kocsi törlesztése és a család fenntartása. Nem kis feladat ez egy egyedülálló nőnek a mai világban. Gerincsérve miatt leszázalékolták szegényt és ezért az önkormányzat fizette a kocsi törlesztő részletének a felét. Kellett az autó (ez már az ötödik a sorban), mert nehezen mozgott és az ebédet el kellett hoznia, mert különben kárba vész és akkor hiába fizeti az önkormányzat.

Aztán meg gyakran meg kell látogatni a hivatalt is az újabb segélyek igénylése miatt. Ezt gyalog, egy beteg ember nem tudná elintézni. Már a szíve is rendetlenkedett a „sok izgalom” miatt.

 

Hermina fiai, „szétszórt” életet éltek, első látásra. Édesanyjuk a sok munka mellett Józsit pátyolgatta, így kevés ideje maradt a gyerekeire és egyébként is ők már nagyfiúk, nem kell őket dajkálni. Józsi cukorbeteg lett, váratlanul érte őket a leletek eredménye. Ez újabb kihívást jelentett Herminának és még a leszázalékolás eredménye is ki tudja, mikor érkezik meg? Józsijának különleges étrendet kellett összeállítani, mert vigyázni kell párja egészségére, elő kell segíteni a gyógyulást. A hűtőben elkülönítve álltak Józsi számára a sajtok és az egyéb speciális étkek, a gyerekeknek TILOS volt hozzáérni ezekhez. Nyáluk csurgott, de nem szabad! „Felsőbb utasítás!”

Vett neki egy lap topot is, hogy ne unatkozzon egész nap egyedül a lakásban – igaz néha levitte a kutyát sétálni.

 

Jenci, a nagyobbik fiú szakmunkásképzőbe járt a tanév kezdete óta – egy ismerősük beszerezte a legénykét, hogy legyen már egy tisztességes szakmája és tudjon megállni a lábán. Tetszett a szakma Jencinek, de mindig elkésett és gyakran előfordult, hogy nem ment be az iskolába.

 

Elemér a kisebbik fiú most végzi a középiskolát – ő sem produkál kiugró eredményeket -, de vannak elképzelései a jövőjéről. A számítástechnika világa „nagyon megfogta”, bár ki tudja „mi lesz még belőle?”

 

A családi összefogás, összetartás „csodákra” képes!

Megtekintések: 63

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Olah Tunde Március 8, 2011, 9:50am
Szegeny Hermina, nem dontott helyesen... Mi is a fontosabb a sajat gyermeke vagy a felnott ember meg akkor is ha az eppen a semmit tevo parja?

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek