Üzenem a hegyeknek
Dobrai Zoltán 2005. 11. 25.

Üzenem Erdélyi hegyeknek:
magas, gőgös, büszkék legyenek,
állják eljövő viharokat,

S teleket, fagyos zordakat,
embereket, akik rombolják,
megsemmisíteni akarják!

Álljanak még évezredeket,
táplálják a folyó vizeket,
fák alatt vad otthont találjon,
az ember gyönyörrel sétáljon,
nézze szép ragyogó bérceit,
semmi nelegyen mi megrendít!

Mi Szent és ősi földűnk nekünk,
ránézve látjuk, erős hitűnk,
mert olyan biztos erőt adó,
a legkiesebb szirt és ormó,
mint hivőnek a zsoltár szava,
ez szívűnk óhaja s parancsa.

Elkorcsosult fajtánk, ki magyar,

minket letagad, és nem akar,

Olt, Maros, Duna vize vigye,

mint mocskot, szennyet a tengerbe,

boldogságát, ne lelje soha,

mert gaz és hazug minden szava!

Állni fogunk, de ha kell hegyet,

mozgatunk, s nem cserélünk szívet!

vérünk tiszta, mint forrás vize,

velünk van magyarok Istene.

csak visszakérjük mit elvettek,

nem kérjük ami a tietek!