Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Hozzád szólok most kedves barátom, hozzád aki nem vagy, nem lehetsz itt velünk már szinte egy éve.
Hihetetlen de alig telt el egy év azóta, hogy a hivatalod asztalánál arról kérdeztelek, hogy miket sikerült megvalósítanod azokból a tervekből amikkel elindultál amikor elvállaltad, hogy indulsz községünk Makfalva polgármesteri székéért.
Kérdésemre szerényen azt válaszoltad, hogy „Nem volna ildomos magamnak tulajdonitanom az elért eredményeket. Együtt csináltuk azt a keveset amit sikerült megvalósítanunk a kezdeti idealista terveinkből. Együtt valósítottunk meg mindent a hivatal dolgozóival és a ti, a község lakóinak segítségével.
A megvalósítások mellett jó pár dologról kellet egészen vagy részben lemondanunk megfelelő fedezett vagy támogatás hiányában, és ez részben az én kudarcom is”. Mondtad te akkor, és én akkor is és most is nem értettem, nem értem miről beszéltél?
Hiszen elmondhatom, hogy a veled együtt töltött időszakban voltam a legbüszkébb arra, hogy makfalvi lakós vagyok.
Ha csak 2013. október 24-re gondolok amikor szekerekkel indultatok el a „Székelyek nagy menetelésére” Makfalva központjából. Büszke voltam arra, hogy része vagyok a „csapatnak” (ahogy te fogalmaztál) és fájt a szívem, hogy nem tarthattam veletek.
De aztán 2014 március 10-én már együtt masíroztunk Marosvásárhelyt a Postarétről a főtér felé. És ezt sosem fogom elfelejteni amig csak élek.
Most amikor pár napja (2015. október 24-én) őrtüzeket gyújtottak a Székelyföld határ településein annak oszthatatlanságát bizonyitandó és autonómiát követelve, én megint nem lehettem ott ezeken. de ami a nagyobb baj, hogy sajnos te sem voltál ott és köztünk sem lehetsz már tíz hónapja. (Nem számolom én a hónapokat, csak belém égett elvesztésed napja).
Azokban az október 24-i esti órákban az járt a fejemben, hogy milyen büszke is lettél volna te arra, hogy a „csapatunk” ismét ott volt a ”barikádon” jelen esetben Székelyvéckén ezzel is bizonyítva, hogy ha megtörve is de nem megtörten állunk ki a közös hitünk mellett, és haladunk azon az úton amelyiken anno együtt elindultunk.
De ha jobban belegondolok, biztos vagyok abban, hogy ott voltál te is Székelyvéckén, sőt minden településen ahol őrtüzek gyúltak és talán azért égtek ezek olyan fényesen mert a te fényed is bennük világított.
Most amikor közeledik mindenszentek napja és a hétvégén újra fények gyulladnak, most már a temetőkben elhuny szeretteinkre emlékezve. Én is készülök a te sírodhoz meggyúltani egy gyertyát a te emlékedre. De úgy érzem, hogy ez az egy gyertya vajmi kevés ahhoz képest a fényhez képest melyet tőled kaptam (kaptunk) és meggyőződésem, hogy még mindig kapunk tőled…

Makfalva volt polgármesterének Márton Zoltán (Dönci) emlékére.
Ifj: Kovács Árpád
Makfalva.
2015. október 26.

Megtekintések: 163

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt ifj: Kovács Árpád November 2, 2015, 9:50am

Köszönöm szépen kedves Aurélia....

Hozzászólt Kenesei Aurélia November 1, 2015, 6:40pm

Kezdem ahogy Te: Hozzád szólok most kedves Barátom! -

  Lelkemben tökéletesen tudom mit érzel. Tudom, hogy akit szeretünk, aki kedves nekünk soha soha nem hal meg , itt él a szívünkben, a gondolatainkban, valahogy az agyunkban lakik. Reggel ha felkelsz , a kelő naptól, este a kéken világító holdtól, a finoman suttogó szél hangjától... s mindentől és mindenről eszünkbe jut. Isten úgy teremtett bennünket, adott nekünk érző szívet, fájó lelket , gondot, hogy ami nekünk szép volt és jó azt azért , ami meg nem azt azért , cipeljük vigyük magunkkal míg élünk. Ezért nem sajnálkozom az írásod olvasásakor, boldog lehetsz , hogy megadatott Neked , volt egy felejthetetlen Barátod ! - így nagybetüvel. Óvd az emlékeidben és írj máskor is ilyen szépen róla. ...szépen író tollad van!

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek