Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

                                                       Advent

 

Van egy hely ezen a csillagon, ahol az élet csak

Adventból és Karácsonyból áll,

ezért ezen a helyen az emberek mosolygó arccal

mennek föl a magas Golgotán.

 

Jézus a megszületett, értünk, köztünk és bennünk élő, a megfeszített, a feltámadott és a győztes boldogság.

Az való és igaz, hogy a boldogságot, a jót, Jézust meg lehet feszíteni, de ez nem a boldogság, nem a jó halála. A rossz lelkében, ha neki is van lelke, nem a jó megkínzásának öröme marad meg, hanem a jó feltámadása miatt érzett bánata, vég nélküli szenvedése.

Jézus után ezen a csillagon, aki megvallja a jót, kitart mellette, a rosszal szembeszáll, az Isten akaratának az eszközévé válik, ereje mindenek fölött való, mint magáé az Istené, és soha le nem győzhető, örök életű.

Azóta, mióta a rosszak a jó megfeszítésével semmit sem értek el, megbuktak, már buta, aki nem boldog, aki nem hisz, aki töpreng, fölöslegesen és reménytelenül eszi magát. Erejének és életének nagyobb részét arra vesztegeti el, hogy hogyan is csinálja. Nem veszi észre, hogy előtte az út ki van taposva, és csak egyetlen egy van, a Jézus útja.

Ha ránézünk, úgy első látásra csak konok köveket és kemény sziklákat látunk ezen az úton. De rálépve Jézus útjára, kezdenek megjelenni az első szép virágok, fokozatosan olvadnak el a sziklák, és a Jézus útját járó ember illatos, szép virágok között találja magát.

Csakhogy ehhez dönteni kell, rá kell lépni erre az útra. Ez az út elég széles ahhoz, hogy mindenki elférjen rajta.

A háromszéki magas hegyek tövében, ahol minden háztetőn legalább két kereszt van, Szent István országának legkeletibb sarkában még a fagyos szibériai hideg szél sem húz el, gyakorta megtelepszik. Királysága néhány hétig is eltarthat, de ilyenkor felejthetetlenné teszi magát. A fákon zúzmarák és némelyiken jégcsapok is vannak, és hosszabb-rövidebb időre még azt a kedves anya- és termőföldet is el kell feledni, mindent beborít a hó és a jég.

A fagy az egész csapatával és fegyverzetével támadásba indul a kedves cinegemadár ellen. A háborút nem nyeri meg, de a csatát, sajnos, néha igen. Néha megtörténik, hogy a zúzmarás fa ágáról csonttá fagyottan és holtan fordul és pottyan le egy kedves, szép színes tollú cinegemadár. Cérnavékony lábacskái a puha hó-sírgödörben az ég felé merednek. Ebből megértjük az ő üzenetét, az utolsót, amit még tudott mondani nekünk: nekem ennyi volt, ti folytassátok nélkülem tovább.

De itt, éppen itt, ebben a fagyos világban, emberi berkekben él a remény, elérhető a boldogság. Annyira parázslik itt a remény, hogy az innen elüldözött vagy eltávozó ember magával is viheti, tarisznyába teheti úgy, mint egy hamuba sült pogácsát.

Itt az emberek azért tudnak legyőzni minden rosszat, Istenben bízva élni, mert az esztendő csak két nagy napból áll: az egyikben rákészülünk és várjuk a Karácsonyt, a másik pedig maga a Karácsony. Csak ez a kettő van. Egy szétterülő, óriási Advent az esztendő, és arra való, hogy rákészüljünk a boldogság születésére. Itt a boldogság neve: Jézus.

Ide, Székelyföld és Szent István országának legkeletibb sarkába, Felső-Háromszékre a rendkívüli fagy tör be a nagy, orosz pusztáról. Ezt kell legyőzni, ezt kell túlélni. Hol az a hely, hol az az ország, akár az Egyenlítő mentén, akár attól fentebb vagy lennebb, ahova nem tör be a rossz, ahol nem az önvédelem az egyetlen lehetséges életmód? Bármelyik pontjára a földnek betör valami fagyos, valami rossz, és éppen az emberek közé tör be, hogy a békénket megzavarja, karmokat növesszen nekünk, amit majd fájdalomszerzés reményében egymásba vájunk.

Az északi és déli sarkkörök között mindenütt az év csak kettő, csupa két napból kellene álljon: egy szétterített, óriási Adventból és a beteljesülésből, Karácsonyból. Boldognak lenni csak így lehet, égövektől, átlagos hőmérséklettől, földrajzi kihívások vagy adottságok nélkül is.

Hogyha Adventot szét tudnánk teríteni az év maradék napjaira, akkor kevesebb lenne a harc, kevesebben vágynának arra, hogy fájdalmat okozzanak. Nem a rosszra, hanem a szeretetre születtünk, és mégsem mindig a jót keressük.

Ezért nincsen egy nap, amelyik arra való, hogy szeressük egymást, de évet sem teremtett ilyent az Isten, csak életet. De azt hosszan, végig, a születéstől a halálig, végig, a bölcső és a koporsó között.

Isten csak egy van, de az van, és ez az egy bőven elég. Minden teremtményének jut belőle. Ahány ember van ezen a világon, az mind hasonlóvá válhatna Istenhez, ha szeretne. Nem csak Karácsonykor, csak akkor egy kicsit jobban, mint máskor.

Milyen szép is lenne! Fent az égben az Isten, és lent a földön az ember, a szerető szívű, amelyik így próbál hasonlítani Istenhez.

Jézus ezt parancsolta minden embernek, azoknak, akik már megszülettek, de azoknak is, akik később születnek meg:

"Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes." (Máté evangéliuma, 5. fejezet, 48. vers)

Jézus, a boldogság születése, Karácsony csak egy nap. A másikat, azt a hatalmas egyet azért adta a Jóisten, hogy magunkban előkészítsük a születést, házat építsünk, de olyant, amelyikbe Isten fia szívesen beköltözik. Ebből a két napból áll az évünk, és csupa ez a két nap az életünk is. Nincsen olyan könyv, amit kinyitva megtudnánk, hogyan kell élni. Teremtmény sincsen, aki ezt elmesélhetné.

De Jézus van, akivel vágyaink közösek, aki értünk szenvedett, aki minden szenvedésünkben ott van és segít. De csak akkor, hogyha erőfeszítéseinkkel nem mások szenvedéseit keressük, hanem saját magunk boldogságát. Minél több közös pont van a boldogságát kereső, küzdő ember és Jézus élete és tanításai között, annál közelebb van a boldogság.

Édesapám már februárban elment a piacra, és megvásárolta a két, szép, hathetes malacot. Jó kellett legyen mind a kettő, mert az idő olyan gyorsan elszalad februártól decemberig, és akkor itt van Karácsony. Jézus születése napján a karácsonyi asztalra nem lehet akármit tenni. Minket akart boldoggá tenni még ezzel a két, hathetes malaccal is, mert szeretett.

Úgy, ahogy a februári malacvásárlással, a nyári szénacsinálással is Jézus, más szóval a boldogság születésére készült.

Ahhoz, hogy a Karácsony illő és méltó legyen, ahhoz még zölden száradt, zsenge sarjú is kell. A tej, a vaj és az egyebek is fontosak, ahhoz pedig még egyszer sem szabad megverje az eső a szénát. Október végén, mikor a fák ágai között már pilinkézik az első hó, meg kell szülessen a kicsi bornyúcska. Azért kell már októberben megszülessen a nagy piros tarka kicsi piros tarkája, mert utána legalább négy-öt hétig túl zsíros, túl sárga a tej. Kell egy ennyi idő ahhoz, hogy Karácsonyig teljesen letisztuljon. Csak így lesz finom a karácsonyi kalács, a sült kolbász vagy az oldalas mellé a pityókapire.

A csűr tele van szénával, az odor szélesen meg van rakva, de úgy, hogy még a perejére is jut illatos, zölden száradt, finom sarjú.

Októberben végigpüfögött a falun a favágógép, és majdnem mindenki a faluban fölvágatta azt a két-háromölnyi, méteresbe vágott, száraz bikkfáját. Eső nem veri, hó oda nem üti, mert már az első hó előtt berakták a fásszínbe.

A legszebb látvány, a legnagyobb gazdagság az mégis a pincében van. Amikor ide belép az ember, azt sem tudja, melyik illatra figyeljen oda. Az biztos, hogy nagyon éhes lesz.

A pincetorkából belépve a pincébe, jobb kéz felől a hatalmas káposztás kádban, nagy, mosott kövek alatt szenvednek és szabadulásra várnak a sós káposztafejek. Meg sem kell mozdítani őket, már úgy is érződik az a páratlan, leírhatatlan, sós-csomboros-kapros-tormás káposztás illat. Hát, aki még ebbe bele is haraphat! Ezekbe a káposztafejek levelébe csomagolt töltelék és az abból főtt töltött káposzta jogos büszkesége a felső-háromszéki  emberek karácsonyi asztalának.

Ott, a káposztás kád mögött, a pince ablaka alatt, ott van a rengeteg pityóka. Már a mezőn megválogattuk, itt mind csak a szépek vannak, a tyúktojásnál nagyobbak. De belőle olyan sok van, hogy úgy farsang után, amikor Romániából az oláh érte jön egy nagy kamionnal, akkor az első felét megrakhatja belőle. És mivel a pityókával együtt termett a szép, egyenes, vastag és hosszú torma, ő is jól megfér a pityóka mellett a sarokban. A sóba főtt és az orjas éppen a tormára vár, és így hirtelen a karógyökerű, majdnem gyomnövény fontossága és értéke a disznóorjas magasságába emelkedik.

A pityókától balra, tehát szemben a pince ajtajával a vastag cseregerendákba kemény szegek vannak beleverve. Azzal van odaerősítve egy kemény rúd, amelyikről a hagymafélék csüngenek lefelé. Természetesen a rúd büszkeségei a gyönyörű vöröshagyma koszorúk, de a fehér hagyma sem kell szégyenkezzen. Több koszorú fokhagyma is csüng mellettük, egyik sem hiányozhat.

A sarokba, hátul, tiszta homokban ott van sok-sok murok, petrezselyem, celler, karalábé. A jó húslevesből már csak a tyúk hiányzik, de azt ne bántsuk, mert ül a fészken, éppen most tojik!

Ott, a Nemere fagyos szelének birodalmában az emberek még Karácsonyt tájt sem fáznak. Még kint sem, az udvaron sem, az utakon sem. A juhok Szent György napján kimennek az istállóból, az udvarról, és a tapasztalt és bölcs pásztorok felkísérik őket, fel egészen a háromszéki havasokra.

De a legfontosabbat a székely emberek lerántják róluk, de úgy, olyan gyorsan, hogy a juhok még észre sem veszik: a bundájukat. Ők ezt nem is bánják, mert télire más nő nekik helyette, talán szebb is, mint a régi. A lenyírt bundát majd fésülik, mossák, és ki tudja, mit nem csinálnak a gyapjúval.

Én csak arra emlékszem, hogy a szürke gyapjúgomolyákat édesanyám egy nagy tarisznyába belepakolta, és az egész család elindult a harmadik faluba, Almásba, a kötőnőhöz. Még jó, hogy a kötőnő a falunak az innenső végében lakott, mert így nem kellett végigmenjünk az egész falun. Nagy falu Felső-Háromszéken Almás.

Olyan előfordult, hogy cipővásárláshoz a városba nem vittek el minket, a három gyermeket, egyszerűen csak egy pálcával megmérték a használt cipőnk belsejét, és a városban, a cipőboltban azt adták oda a boltosnak. Nem pont akkorra cipőt kértek, hanem mindig két centivel nagyobbat, nőttire.

A kötött szvetterrel, mellénnyel és sapkával ezt nem lehetett megcsinálni, mert egy embert nem lehet pálcával lemérni, még akkor sem, hogyha az az ember éppen gyermek, és még a tetejében három is van belőle. Hogy a pulóver vagy a szvetter igazi szép legyen és meleg, ahhoz olyan pontosan meg kellett mérjenek, mint a szabónál vagy a szűcsnél.

Én nagyon sajnálok minden cinegemadarat, amelyik a fagyos télben az ágról fagyottan a földre pottyan, de a székely embert, azt nem kell sajnálni. Ha valaki bölcs és van magához való esze, akkor követi a székely embert, nem sajnálja.

Ilyen gyapjúpulóverekben, szvetterekben, zoknikban, kesztyűkben és bundasapkákban nem jut egyetlen székely sem a cinegemadarak sorsára. A falu sírásója egész télen munkanélküli, mert még a mínusz harminc fokos fagy sem ad neki munkát.

Bent, a házakban, a vastag, havasi fenyőből készült faházakban még ennél is jobb a helyzet. Kívül-belül vastagon le van vakolva a ház, és az esőtől vagy a hótól zsindelyes, de általában lugosi cseréptetős padlás védi. De még ennél is fontosabb, hogy a sarokban a jó, öreg vas vagy csempekályhában száraz bikkfa olvadozik, és valósággal ontja a meleget.

Nem pattog a tűz, csak a faluszélen, a kevésbé tehetős családoknál vagy gyermektelen özvegyasszonyoknál. Rossz fa az, ami a kályhában pattogva ég, annak több a zaja, a füstje, mint a melege. Csak a nyárfa, nyírfa, fenyőfa és a patakok partján előforduló fűzfa és egerfa pattog. Utánuk gyakran kell kéményt seperni, és a tüzet megpakolni is naponta nagyon sokszor, és még sincsen elég meleg.

A nyírfa-nyárfatüzelő házban, ha vágnak is disznót, hiába vinnék fel a padlásra füstölni, mert abból csak kormos kolbász, orjas, oldalas vagy szalonna lenne. Csak bikkfatüzelő ház padlásán lehet finomra és szépre füstölni a disznóságokat. Mi is bikkfával tüzeltünk, de mégis Adventban bele kellett rakjunk minden finomat egy nagy facseberbe, feltettük a szánkóra, és elvittük Bíró Jóska bácsihoz. Ott a gazdaasszony fel is jegyezte, hogy Zondáéknak mindenből hány darab van, és a kémény melletti rúdon ki a jobb és bal szomszéd.

A cserepes ház padlása, mint amilyen a mienk is, nem füstöl jól, hiába ég a kályhába a bikkfa. Az egész falu Bíró Jóska bácsiékhoz hordta, mert ők nagy, zsindelyes házban laktak, és a faluban rendkívül tiszta és becsületes család hírében álltak.

A Karácsony, Jézus, vagy egyszerűen a boldogság születése egy egész éves törődés, munka, remény, várás. Az egész esztendő minthogyha a boldogság tornáca lenne, ahol már vagy, de egészen a házban még nem. Még el kell jöjjön a tél, meg kell fagyjon minden, hó kell hulljon, ártatlan cinegemadár fagyjon, a négy adventi gyertyát meg kell gyújtani, és csak akkor léphet be az egész falu a tornácból a házba, a boldogságba, a mennyek országába.

És hogyha már jön a Karácsony, akkor Vízkeresztkor jöhet Pacifik atya is az ő ünnepi öltözékében, kezében füstölőt lengetve, miközben a vidimusz folyamatosan, szépen csenget, és a kántor szép szenténekeket énekel. Ilyenkor még néhány alsó szomszéd is leveszi a karácsonyfájáról a meggyújtott és már megszentelt, színes gyertyát, jobb kezébe veszi, és miközben baljával óvja a lángot, elkíséri a Jézuskát magával hordozó papot.

Pacifik atya a kíséretével jöhet, mert a rongyszőnyeg a cipője alatt tiszta új, de olyan, hogy abrosznak is jó lenne, enni is lehetne rajta. A szép, vidám és eleven színekből szőtt rongyszőnyeg elindul a legbelső szobából, át a középsőn, majd a külső szobán keresztülmegy, le az öt, egy kőből faragott lépcsőn, vesz egy kanyart az udvaron a kapu felé, és a frissen sepert hóban kimegy egészen a hatalmas, két kőkapuláb közé, és ott megáll. Ott van szépen rojtosan eldolgozva a vége. Olyan telek is voltak, amikor a hó majdnem az ablakig ért. Ilyenkor sem a nyírfa seprű, sem a lapát nem elég, a lovakat is be kellett fogni, el kellett hordani az udvarról a havat.

Majdhogynem egész éves munka a szőnyegszövés is. A hozzávaló rongyok gyűjtése, kiválogatása az édesanyám gondja és terhe. A  rongyokat egyenletes, szép csíkokba csak a nagymamák, a nagyobb idős nagytaták és az apróbb gyermekek vágják. A rongycsíkok vágása nagyon fontos művelet.

Édesanyám is az ő édesanyjától, az én nagymamámtól tanulta, hogyan kell csinálni. Megmutatta, megtanította, hogy mi a fontos, mire kell odafigyelni, de attól még a szeme sarkából az ollónak minden mozgását figyelte. Azóta sem tudom, honnan gyűlhetett össze ennyi szép, színes, igényesen kiválasztott ruhadarab. Talán onnan, hogy nem mindenki szőtt szőnyeget, és az ő ruhadarabjait odaadta annak, aki szőtt.

Azért szőnyegszövő osztovátája sem volt mindenkinek, egy akkora kicsiny faluban kettő-háromnál nem lehetett több. Nagymamámnak nemcsak osztovátája, hanem úgy hetven körül ereje, egészsége és tudása is volt a szőnyegszövéshez. Amíg élt, addig szőtte a szőnyeget, a huszadik század derekán, de még most is, amikor ezeket a szavakat leírom, a lábam alatt az ő csodálatos szövésű szőnyege van.

A faluszéli temető mély gödrében ő már csak poraiban van, hiszen réges-rég meghalt, de a kedves, vidám szövésű szőnyegében mintha megelevenedne, mintha látnám őt, mintha hallhatatlanná vált volna, mint minden igazi alkotó.

Milyen boldogok is az alkotók, a rongyszőnyeg szövők, kiknek a lelkük vezérelte kezük után ilyen szép dolgok maradnak! Ezek a szép dolgok biztosan túlélik őket, és dicsérik folyamatosan. Alkotni mind-mind csak ilyeneket kellene, ami szép már akkor, amikor megalkottad, ami öröm mindenkinek, aki látja, ami megörökíti, továbbviszi a lelked által működtetett hangulatodat, ami az alkotójának örök életet ígér.

Ahol ő most van, én nem tudom, hogy örvend-e ő ennek, hogy én még most is az ő szőnyegének örvendezek, dicsérem. Lehet, hogy nem is ez a fontos, hanem az a jó érzés, amit akkor érzett, amikor ült az osztováta előtt és alkotott.

Biztosan tudta, hogy szép lesz, és azt, hogy ezzel sok embernek örömet szerez. Boldog volt ő maga, az alkotó, de édesanyám és édesapám is, amikor a hatalmas tűret szőnyeget feltehették a szekérre Bélafalván, hogy hazahozzák Kurtapatakra. De mi, gyermekek is örvendtünk, amikor szagolgattuk a friss rongyszőnyeg semmihez sem hasonlítható illatát.

Napjainkban előfordul, hogy sokkal több az osztováta, mint a tehetséges szőnyegszövő. Vannak, akik csak szövik, szövik, mert hát egyébhez nem értenek. Mellesleg még ehhez sem. Még ők maguk sem néznek végig a szőnyeg hosszán, még nekik sem tetszik az, amit szőttek. Szőnyegszövők keresnek maguknak osztovátát, de néha maga az osztováta keresi meg a szőnyegszövőt.

Istenem, én arra kérlek, hogy az én osztovátám ne bánja meg, hogy rátaláltam, és hogy ő rám talált! Add meg nekem, hogy az én szőnyegemre is rálépjen majd egyszer egy vízkereszti Pacifik atya, ünnepi ruhába öltözött, csengettyűs vidimuszok és a kérges kezükkel a színes gyertyák lángját védő, kíváncsi szomszédok!

Pacifik atyának is tetszett, amikor ráléphetett a két, hatalmas kapuláb között a rongyszőnyeg végére, hogy kezében a kicsi Jézuskával a mi házunkat is megszentelje.

Amikor az atya az ünnepi kíséretével belép a házunkba, akkor a karácsonyfán már égnek a színes gyertyák, és a gyermekek szép ünnepi ruhában, letérdelve, a kezüket imára fogva imádkoznak. Mellettük a szülők is le vannak térdelve, a pap bácsi a feszületen lévő Jézuskát megcsókoltassa a szülőkkel, majd utána a gyermekekkel. Ezután már mindenki felállhat, édesapám bort vagy pálinkát tölt a felnőtt korúaknak, és édesanyám finom, krémes tésztával, vendégváró szelettel kínálja a gyermekeket. Mi még finom, mentolos cukorkát is kaptunk a pap bácsitól, de  olyant, hogy ahhoz hasonlót még soha nem szopogattam.

 

Ünneprontó zárójel következik, csak erős hitű, Istenfélő keresztény embereknek.

(Egyszer egy Vízkereszt utáni hétköznapon Ildikó rossz hírrel jött haza az iskolából. A román szakos tanárnő, akit az orvos férje után doktornénak neveztünk, kihirdette az iskolában, hogy a feszület csókolása egészségtelen, fertőző, és a nagyobb iskolás gyermekek kell figyelmeztessék a családjaikat, hogy többet ilyent ne csináljanak, mert a szocialista társadalom és a dolgozó nép szilárd akarata megszünteti az efféle maradi szokásokat, kitaszítja magából az így megnyilvánuló, feudális, reakciós szokásokat.

A doktorné egy fontos pártdoktrinát akart életbe léptetni a nyolcadikosaival, miszerint az iskola nemcsak tanít, hanem nevel is, és nemcsak az iskolásokat, hanem a szüleiket is, az egész közösséget. A Jóisten legyen irgalmas az ilyen néptanítókkal!)

 

Én biztosan tudom, hogy abban a pillanatban, amikor Pacifik atya a kíséretével bevonult, még az Isten is örvendett az égen, látva a hívő teremtményei boldogságát. Mert hát valójában azon igyekezik, hogy boldog embereket teremtsen erre a világra. Ezt onnan tudom ilyen biztosan, hogy Jézuskát is ő küldte le közénk, hogy soha ne kelljen tűnődjünk, hogyan is kell éljünk, hogyan keressük a boldogságunkat. Egyszer megszülettette Betlehemben, és utána úgy igazította a dolgokat, hogy minden év Karácsonyakor újra megszülessen.

A háromszéki havasok közt átsüvít a Nemere fagyos szele, néha meg is telepszik még hetekre is a szibériai hideg. Ezért a faházakban szabály volt az, hogy a kályha sohasem hűlhet ki teljesen. Este, még lefekvés előtt az emberek jól megrakják a kályhát száraz bikkfával, de úgy, hogy még reggelre is jusson belőle egy kicsi meleg, egy kicsi parázs, amit reggel újra lángra lehet lobbantani.

Nekem valahogy maga a Karácsony is ilyen.

Karácsony egy soha ki nem alvó, meg nem szűnő, folyamatos boldogság, egy olyasmi, mint a kályhában a reggel is még élő, kedves meleg, egy élő parázs, ami az egyik Karácsonytól a másikig megtart.

Mi éppen azért vagyunk ezen a világon, hogy óvjuk a parázst, óvjuk a lángot, hogy a két Karácsony, a tavalyi és az eljövendő, azaz a szeretet és a boldogság mindig összeérjen, ne szakadjon meg soha.

Van egy hely ezen a csillagon, ahol az év csak két napból áll, Adventból és Karácsonyból. Ez, az emberek által kinyújtott hatalmas Advent még így is olyan hamar elszalad, de azért bőven van idő arra, hogy az emberek sok olyant tegyenek, ami az Istennek tetszik, és így kiérdemeljék Jézus eljövetelét, az áldott Karácsonyt.

Van erejük és idejük arra, hogy lelkükben a Jézuskának meleg házakat építsenek vagy, ha kell, akár díszes templomokat.

 Zonda Attila 

Megtekintések: 7

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2020   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek