Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

                                                    Katica

 

Ekkor lépett közbe ő, ki Katicának született, de később francia Kató lett, majd újból és ezúttal örökre magyar Katica. És magyar Katica az ő színes virágokkal díszített francia fazekacskájában naponta kétszer vitt finom csirkepaprikást annak a magára maradt, hatalmas, fekete szőrű, magyar kutyának.

 

 

Kipp-kopp, kipp-kopp, kipp-kopp. Más nem mehet így végig a járdán, csak francia Kató. Bárki más hiába húzná azt a cipőt a lábára, ez a ritmikus, vidám dallam csak francia Kató lába alatt keletkezhet.

A kezemben a fűnyíró zúg, de ez a dallam mégis hallatszik, és tetszik nekem. Az élő sövény olyan magas és tömött, hogy még a sziluettje sem dereng át rajta, pedig nagyon megérné látni azt a nőt, kinek a lába alatt az a falusi betonjárda ilyen csodálatos dallamot ad.

Szép a kipp-kopp, kipp-kopp is, de azt a nőt, francia Katót látni lenne a legjobb. Mindig más masnit hord a hajában és soha sem unalmasan, hátul, középen, hanem egy kicsit mindig félrecsapottan, néha jobbra, néha balra, kiszámíthatatlanul, kislányosan, huncutan. Nagyon peches vagyok, akár szerencsétlen, mert éppen most értem be a fűnyíróval a szerb lucfenyők közé, és innen nem látszik, nem köszönhetek neki.

Pedig a dunántúli, híres nagyközségben nincsen egy épkézláb férfi, aki elszalasztaná ezt az alkalmat. Jó francia Kató cipője sarkának kopogását hallani, még jobb őt látni közelről, de akár távolról is, de legjobb lenne köszönni neki, hallani a hangját. Akinek ilyen szerencséje van, azzal akár madarat is lehetne fogatni.

Már kétszer is láttam Palikát, a szomszéd kamasz legényt, amint lelassítja vadonatúj traktorát francia Kató közeledtére. Pedig ő szálában is jól sikerült, és még a tetejében ő a híres helybeli futballcsapat sztárkapusa. Az már ebből következik, hogy ő a lányok kedvence,  és bizony néha túlontúl el is kényeztetik.

De amikor Palika francia Katót látja közeledni, mégis lelassítja a traktort. Tudja ő, mit nyer ezzel, neki megéri. Egy pár pillanattal tovább fogja látni őt, tisztábban fogja hallani szép csengő hangját. Még a traktor ablakát is kinyitja, és úgy köszön oda neki.

Én pedig a magas és sűrű sövény miatt sem a mai masniját, sem a sziluettjét nem fogom látni francia Katónak. Visszamehetnék a könnycsepp alá, a rácsos kapuhoz. Ez azért bajos, mert a könnycsepp formájú óriás tuja alatt már lenyírtam a füvet, és ha oda újból visszamennék, talán ő kinevetne.

De én mégis visszamegyek oda, ahol nincs mit nyírni, de láthatom őt, és talán még el is beszélgetünk. Ha kinevetne, az sem lenne baj, mert nagyon szépen tud nevetni francia Kató.

Előjöttem a rácsos kapuhoz. Még a fűnyírót is kikapcsoltam, úgy készültem a köszöntésére. De megelőzött francia Kató, talán az érkező jogán. A szép napsütéses időre tett megjegyzést, majd arra, ahogy nyírom a füvet.

A rácsos kapun átlátszott a kopogtató fehér cipője, és még a cipő sarkát is láthattam. A sarka nem túl, de magas volt és formás, és egy halványszürke, a szárközépen egy picit hasított halásznadrágot viselt. Ami a bőréből látszott, az szép volt, tökéletes. A bátran dekoltált blúza frissen keményített, vállban és karközépen fodros. Még az ékszerek sem a tegnapiak voltak. A hölgyek körében is ő volt az etalon.

Már botolni is kezdtünk mi ketten, pedig sem ő, sem én nem hittük, hogy itt üzletről volna szó. Őt sem, de engemet sem érdekelt akkor sem az ő fűnyírója, sem az enyém, de még a fűnyírás sem. De valami téma azért mégis csak kellett.  

Elpanaszolta, hogy az ő motoros fűnyírója igen nagy, nem fér be a gyönyörű rózsabokrai közé. Adná ő az övét, a nagyot cserébe az enyém, a kicsike helyébe. Mondtam neki, hogy tetszik ez a csere, de még rá is fizetnék, ha megkaphatnám az ő erős, motoros és talán háromszor drágább fűnyíróját. De ő ennek ellenállt, és egy az egyben megegyeztünk. Egyezkedtem volna én vele még tovább is, de egyszerre összekapta magát, megijedt, hogy fenntartott engemet a fűnyírásban. További jó munkát kívánt, és az ő dallamos, ütemes járásával elindult.

Kipp-kopp, kipp-kopp, francia Kató megy a postára.

Örvendtem az erős és nagy fűnyírónak is, de annak sokkal jobban, hogy az ő csicsergő hangján köszönt nekem, és még el is beszélgettünk. Nem akármilyen fűnyírója lehet francia Katónak, mert ő talán hatvan évig élt Párizsban, ahol nagyon nagy vagyonra tett szert.

Úgy hírlik a faluban, hogy már több mint nyolcvanéves, és ezt még akkor is elárulom, hogyha a hölgyek többsége az ő korában titkolja az anyakönyvi kivonat ide vonatkozó adatait. Vadonatúj villáját ő családi háznak nevezi, de ez csak a rá jellemző szerénység következménye. Én, a második szomszédja is büszke voltam, mint bárki más, aki a Szent István utcán a francia Kató sorában lakhatott.

Az elegáns és drága kapuján a gombot mégsem a fűnyírós üzlet miatt nyomtam meg, hanem szeretett magyar nemzetem, a haza, a magyar szabadság érdekében. A F***** tisztelője és támogatójaként ismertek a faluban, és az elöljárók alkalmasnak találtak arra, hogy a két választási forduló között én beszéljek francia Katóval, hátha lenne kedve támogatni a magyarok pártját.

Szűkebben vagy bővebben, de a faluban majdnem mindenki ismerte az ő történetét. Nagyon sokgyermekes, küzdelmes családban született valamikor a huszadik század elején. Nem menekültként indult el az ismeretlen, de a magyar érdekekkel gyakorta szemben álló Franciaországba.

Ő egyszerűen és bevallottan a jobb megélhetésért, testvérei és családja boldogulásáért vette nyakába az utat és indult el egy nyugat-európai, nagyobb és gazdagabb országba, amelyet éppen Franciaországnak hívtak. A nővére, aki talán még ma is él, többet is tudna mesélni francia Kató élettörténetéről, de ezt a sok értékes információt most és talán mindörökre nélkülözni fogom.

Mi, a kívülállók csak azt tudjuk, hogy jó néhány évtizedet élt szerelmes házasságban az ő párjával, férjével. Amikor már belátták, hogy boldog házasságban megették a kenyerük javát, francia Kató közölte férjével, hogy tovább nem vár, haza akar költözni Magyarországra, az ő Balaton melletti szülőfalujába. Már nem bírta tovább a rokonai, szülőfaluja, hazája, tehát Magyarország nélkül. A férje maradni szeretett volna a nagy világvárosban.
De ő nem bírt élni Magyarország nélkül, a férje pedig nélküle.

Így hát mind a ketten hazaköltöztek az összes vagyonukkal és értékpapírjaikkal. Néhány hónap magyarországi, páros élet után, az asszonyból hamarosan özvegyasszony lett, aki rokonainak, barátainak szívesen mesél az ő szeretett férjéről.

Mosolygós, szép arcán nagyra kerekedett ki két szép, barna szeme, amikor meglátott a kapujában. Bekísért a házba, a szalonba, amelyik egy bizonyos történelmi kor ízlése szerint volt bebútorozva. Restelltem magamat, mert tudnom kellett volna, hogy hányadik Lajos gusztusa szerint van hajlítva, vagy nincs hajlítva ez a bútor. Nem mertem megjegyzést tenni, csak hallgattam, mint a süket disznó a csalánban.

Nem úgy a televízió. Az csak mondott, mondott, perelt idegenül. Ehhez már én is értek: franciául. Elnézést kért Francia Kató a francia csatornáért, és gyorsan kikapcsolta a televíziót.

A lovak közé csaptam. Mivel a magyarországi parlamenti választások két fordulója között volt a magyarok maradék országa, én éppen egy evezésre hívtam meg őt. Úgy akartam evezni vele, mint a balatoni halász, amikor a csónakjával elindul a part felé. A hullámok is már nagyot ütnek a csónak oldalán, de ő szaporán evez, hogy minél hamarabb a parthoz, haza érjen. Értette ő az allegóriát. Az evező halász azok mi, magyarok vagyunk. A csónak, az Orbán Viktor vezette Magyarország. A Balaton pedig maga a háborgó világ, a tengernyi. A part pedig, ahová a sok millió jó magyar ember igyekszik, maga a nemzeti és egyéni boldogság.

A második kérésem az volt Francia Katóhoz, hogy engedje meg nekem, hogy Katicának szólítsam. Rá jobban illik a Katica név, mint a Kató. A székelyföldi, felső-háromszéki szülőfalumban is élt egy Kató, de arra talált is a Kató név. Ő tizenkilenc éves volt, én csak tizenhat. Soha nem mehettem velük a Nagyvölgybe majálisozni, mert Katóék csak nagy legényekkel mentek, akiknek már rendes felnőtt nadrágszíjuk volt, szivaroztak, de sört is ittak. Ezért én a mai napig is haragszok a Katókra és úgy általában az egész tizenkilenc évesekre, akik a Nagyvölgyben szivaroznak, sört isznak.

Tudom, hogy őrült volt mind a két kérésem, de teljesítette mind a kettőt. Az elsőre azt mondta, hogy ő is nagyon tiszteli Orbán Viktort, meghallgatta minden beszédét, mindig is támogatta. A második kérésemre pedig azért mondott igent, mert őt kislány korában idehaza szülei, testvérei, szomszédai valójában Katicának szólították. Kató csak hófehér hajjal, hazatérése után lett. De akkor francia is, francia Kató.

Ha belegondolok, így lettem a nyolcvanas éveit taposó francia Kató keresztapja. És mivel francia Katica nem tetszik a fülnek, így lett újból, egy félévszázados vargabetű után a Balaton melletti híres nagyközségben francia Katóból Katica.

Újból magyar Katica.

A nevével magyarosodott vissza Katica, mert a lelkével soha. Erre a dicstelen, szomorú lelki eseményre neki soha nem volt szüksége, és nem is lesz.

Körbehordozott a házban, ami csak szerinte ház, szerintem villa. Rendkívül értékes vagyontárgyakat, műkincseket mutatott, amiket már-már csak félve mertem megnézni. Amikor kikísért a házból, megkért, hogy semmilyen ismerősömnek ne beszéljek arról, amit láttam, mert a francia televízió fő műsoridőben sok olyan veszélyes bűncselekményt, erőszakot, tolvajlást, gyilkosságot mutat be, amit Párizsban a román bevándorlók követnek el.

Megértettem őt, de attól még a fejem nagyon-nagyon zúgott. Ő igazán érti ezt a dolgot, mert hát én annyira vagyok román, mint Katica francia.

Nem terheltem Katica lelkét az én bajommal. A lényeg az, hogy ő megbízott bennem, magyarnak tart, a falu szája szerint nem is akármilyennek. Egy a bajunk mindannyiunknak, nekem, Katicának, franciáknak és a világnak. Azzal az idegen országgal van baj, amelyiknek  akaratom ellenére születésem átkaként polgára vagyok, amelyik a történelmünk legvéresebb napjaiban lerohant minket, és francia segédlettel levezényelték a keresztre feszíttetésünket.

A feltámadásig. Éppen ezért, ennek érdekében jöttem én most be Katicához, hogy minél hamarabb feltámadhassunk.

Ezután már csak egyszer beszélgettem Katicával. A vele szemben lévő elhagyott, gazos, beszakadt tetejű parasztháztól jött hazafelé egy üres, szépen mintázott, francia fazékkal a kezében. Tudtam, hogy a régi parasztház öreg lakója egy néhány napja meghalt, és egy hatalmas nagy, hamis, hosszú szőrű, fekete kutya gazda nélkül, árván maradt. Nem volt már neki, aki enni-inni adjon, ami annál is fontosabb, aki szeresse őt, de legfőképpen, kutyához méltóan, akit ő is szerethetne.

Ekkor lépett közbe ő, ki Katicának született, de később francia Kató lett, majd újból és ezúttal örökre magyar Katica. És magyar Katica az ő színes virágokkal díszített, francia fazekacskájában naponta kétszer vitt finom csirkepaprikást annak a magára maradt, hatalmas, fekete szőrű, magyar kutyának.

Már átért az úttesten, és a kapuja előtt elmesélte, hogy mennyire szereti ő a kutyákat. Már Párizsban is szeretett volna egy szép, magyar kuvaszt tartani, de nem lehetett, mert amíg ott élt, mindig haza készült. Amire hazaköltözött, már eltelt az idő, megöregedett. Az ő korában ő már nem mer kutyát tartani. Mi lesz, hogyha egy reggel ő sem kel fel, mint a szemben lévő parasztház öreg lakója? Ki ad enni, inni az ő magyar kuvaszának?

Mind csak várna-várna a magyar kuvasz magyar Katicára, de ő nem jönne, mert azon az éjszaka égbe szállt a lelke, magyar Katica magyar lelke fel a magyar égbe.

Mi emberek úgy általában kétszer szoktunk meghalni. Egyszer, amikor észre kell vennünk, hogy nem vagyunk már fiatalok, öregszünk. Ez egy kicsit olyan, mintha el is búcsúznánk az élettől. Lemondunk minden szépről, jóról, nagy a fájdalmunk, ez már egy előhalál. Másodszor akkor szokunk meghalni, amikor rendesen és valóságosan meghalunk.

Katica kétszer egészen biztos nem halt meg, de talán még egyszer sem, és talán nem is fog meghalni soha. Ezt állítom én, a második szomszédja, de Palika is, a helyi futballcsapat sztárkapusa, aki a saját, vadonatúj traktorán traktorozik. És még nagyon-nagyon sokan mások, akik ismerték Katicát vagy úgy, hogy francia Kató, vagy úgy, hogy Katica.

A sors eldobott messzire az alföldi nagyközségből, már rég nem vagyok Katica második szomszédja. Egy néhány év is lepergett azóta, ami rajtam is látszik, de az ő korában rajta talán még jobban. Semmit sem tudok róla, nem tudom, mi történt vele azóta.

Azt sem tudom, hogy ma éppen milyen masnit visel, ha szomszédja lennék, hallanám-e a falusi járdán a cipője kopogásának vidám és kedves dallamát: kipp-kopp, kipp-kopp, kipp-kopp, mintha a lelkemen lépkedne.

 

Zonda Attila

 

Megtekintések: 4

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2020   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek