Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

                                           Vargáné

 

Az apostolok ettek vadsáskát, vadmézet,

és hirdették, amit a Mi Atyánk ránk hagyott.

A Vargánék csak úgy élnek köztünk,

és nyitnak Isten országára széles ablakot.

 

 

Mindig a harmadik harangszó után, később jön, de még egyszer sem késett el a templomból Vargáné. Nem késhet el, hiszen a mise igazi hitbéli részéhez hozzátartozik, és éppen az ő belépése után kezdődik el.

 Már beharangoztak, és az atya is berobogott, de Vargáné még nincs. Már a gyónás is befejeződött, és megkezdődött a szentmise, de Vargáné ott, a harmadik padban, a polgármesternő mögött még mindig nincs.

 De hát ne várjuk őt már tovább, inkább figyeljünk a szentmisére, mert Vargáné olyan, hogy amíg él, egészen biztos, hogy el fog jönni! Már három éve rendületlenül bízok én Vargánéban, és még sose csalódtam, mindig eljött. Csak hozzá kell szokni Vargánéhoz. Úgy kevéssel a prédikáció előtt vonul be, de Vargáné sosem hiányzik. Bevonul, mint egy fejedelem, nem úgy, mint az atya, aki még a kezében tartott fekete bőrtáskát is fölhasználja, hogy hamarabb eljusson a sekrestyéig, hogy ott átöltözzön és elkezdje a szentmisét.

 Vargáné nem fejedelem, csak olyan. Fejdísze az viszont legalább úgy megvan, mint a királyoknak. Élénk színű fejkendői, zöld, kék, lila, némelyik sárga rózsával is díszítve, jelzik az ő státusát. Az oltár és a papi palást színei az ünnepek jellegei szerint váltakoznak. Vargáné fejkendői mindig az ünnepek jelentőségét emelik ki. A legszebbet, amelyiken az a gyönyörű, sárga rózsabimbó volt, tisztán kivehető tüskékkel, utoljára csak Húsvétkor láttam a fején. Azt hiszem, hogy már többet nem is látom, mert meglehet, hogy Húsvétkor már nem leszek itt.

 Nem kellett csalódnom Vargánéban, mert szépen, ahogy ő szokott, fejedelmi módra, elől összekulcsolt kézzel, nyugodtan elővonul a padok között. A fejkendője ezen a vasárnapon csak kék, mert Jézus már néhány hete megszületett, és ma már akkorra, hogy gyógyítani is tud.

 A sárga rózsás fejkendőig még sok van, még kell üljön a szekrényfiókban, messze van még a Feltámadás.

 Dehogy késik el Vargáné, mindenki tudja, hogy ő egy pontos asszony, mert pontosan beharangozáskor indul el biciklijével a falu széli Sándor utcából. Talán órája sincs, mert ő maga mondta nekem, hogy egy életen át mosott kézzel, és akinek mosógépje nincs, az lehet, hogy óra nélkül is elboldogul. Hogyha pedig idáig nem vette körül magát modern technikával, akkor a nyolcvanas évei körül már nem is teszi. Ilyenkor nem kezd neki az ember új szokásoknak, marad a régi, a bejáratott, a megszokott.

 Azzal, hogy később érkezik, nem zavarja ő a miserendet, ő már része annak. A szentmisének több fénypontja, vagy, ha úgy tetszik, súlypontja van. Az egyikben, a békéről szólóban Vargáné is részt vesz. Az történik, hogy amikor a miséző pap fölszólít, hogy köszöntsük egymást a béke jelével, azt mi meg is tesszük úgy, hogy kezet fogunk azokkal, akik tőlünk karnyújtásnyira vannak. A többiekkel nem, nincsen járkálás a templomban. Na, ezt oldotta meg Vargáné.

 Tőle mindenki kap áldást, de csak tőle, és még én is, aki tőle a legmesszebb, fent a kórusban vagyok. Félig becsukott tenyérrel küldi az áldást, a két szélső ujját elébb engedi, mint a pásztorlegények, akik tölcsért formálnak a kezükből, és a hegygerincen úgy kiáltják meg egymásnak, hogy megtalálták az elveszett bárányt.

 Megfigyeltem, hogy az áldást, a béke jelét, a virtuális kézfogást úgy küldi el Vargáné, hogy először ránézéssel egyeztet. Az ő lelki békéjét csak azzal ossza meg, aki rá figyel, és van benne fogadókészség az ajándék átvételére. Rendkívül gondos és igazságos, mert a templomnak abba a részébe, ahol többen vannak, több áldást küld. Arra is volt példa, hogy valaki az imádságos könyvbe nézett bele, de Vargáné még neki is küldött egy darabot az ő lelki békéjéből. Miután tekintetük összetalálkozott, fölállott a helyéről, és a megszokott kézmozdulattal neki is elküldte az áldást. Mindenki kap belőle eleget, annyit, hogy egy hétig, a következő vasárnapig a megbicsaklott lelkeket magasan tartsa.

 Nekem ő barátom, és ki kell mondjam, csak ő a barátom, mert én csak rá és ő csak rám számíthatott egy nagyon emlékezetes vasárnapon. Egyáltalán nem meglepő ez nekem, mert ő a falu széléről, a Sándor utcáról való, alacsony és keresetlen, cicomázatlan parasztházból, én pedig a Kárpát-medence széléről. Ezért találtunk mi egymásra a hit templomában.

 Hiába magyarázzák nekem, hogy a hit az elmaradottság, a tudatlanság és az információhiány penészvirága, mert nem az, éppen ennek az ellenkezője, egy magasabb szintű lelki állapot, és hogy ez megszülessen, nagyon sok élmény, kudarc és beteljesülés kell összegyűljön. Nem egy naftalinszagú, átmentésre szoruló állapot, egy, még alig imbolygó gyertyaláng, amit az új idők új felfedezései vagy a tudomány szele könnyedén kiolt. A megismerés, a tudomány nem árt a hitnek, erősíti azt. Ha megtapasztalunk valami újat, ami valójában már régen létezett, az egy újabb lehetőség a személyes boldogságkeresésben.

 Egy vasárnap már messziről láttam, hogy fájt neki, amit az a macskás asszony azon a szentmisén elművelt. Mind-mind régi templomba járók voltak, majdnem mind úgy hetven fölött, és valahányat éppen ott, abban a templomban tartott keresztvíz alá a pap, valamikor a múlt század derekán. Ezért én nem csodálkozok, hogy fájt nekik, amit a macskás asszony véghez vitt az Isten házában.

 Olyant még hall és lát az ember, hogy elkényeztetett hölgyek elkényeztetett macskákkal szállodákban vagy éttermekben feltűnnek. De a macskás asszony a macskájával az Isten házába jött be, és még a tetejében, elkínzott, csontra száradt, ideges macskával. Egy ilyen állat még a szabadban is ellenszenvet gerjeszt, no, nem vele, hanem a gazdájával szemben. Nagyon sajnáltam az atyát, mert nem lehetett könnyű egy ideges, csontra száradt, mászkáló macska jelenlétében, amelyik még közben nyávogva ételt is kért, hirdetni az evangéliumot.

 De a sors nem azon a vasárnapon sodort össze engemet Vargánéval. Egy egész hét kellett ahhoz, hogy az atya, Vargáné és én ki tudjuk mondani magunkban, hogy elég volt, a pohár betelt.

 A következő vasárnap az a macskás asszony (most inkább csak így nevezném), három, vaskos, keménykötésű, drága kötettel jött be a templomba, és leült a legelső padba. A három, drága, keménykötésű könyvet a padhoz csapta, és ezzel elérte azt, hogy mindenki odanézzen.

 Legmesszebb tőle, fent a kórusban voltam, de még onnan is láttam a fekete fedőlapon az ujjnyi nagy, fehér betűket: FASISZTÁK.

 No, ez nem igaz, nem vagyunk mi fasiszták, csak más a hitünk, amit ő nem tud elfogadni. De ettől ő még zavartalanul gyakorolhatja hitét az ő templomában, mert oda közülünk senki nem fog sem disznót, sem semmilyen más állatot bevinni. Tőlünk ők nyugodtan imádkozhatnak.

 Az atya döntött, a misét megszakította. Odament a macskás asszonyhoz, vagy, ha úgy tetszik, a könyveshez, és fölkérte, hogy ne zavarja a szentmisét, hagyja el a templomot. Utána a hívek felé fordult, és a segítségünket kérte. A „hívek” abban a pillanatban a Sándor utcai Vargánéból és a Keleti-Kárpátok legkeletibb sarkából, Felső-Háromszékről, vagy, ahogy ott mondják, a Szentföldről való magamból állt. Vargáné fölkelt a helyéről, átment a túlsó sorba, egészen közel a macskás asszonyhoz. Nem könyörgött, hanem követelte, hogy hagyjon minket imádkozni, hagyja el a templomot.

 Nem azért volt ő az első, mert restebb lettem volna, hanem mert időbe telt, amíg a kórusból a hosszú lépcsőkön lejöttem, és a templom végéből a templom elejébe előmentem. A macskás asszony vagy a könyves, vagy bármi, megérezte, hogy jövök, és a Fasiszták című kötetet bedugta a többi alá, hátha nem venném észre. Hiába, mert éppen ezért jöttem el idáig, és hogy rábírjam a távozásra. Kivetettem vele alulról az eldugott könyvet.

 Az atya, Vargáné és én elértük, hogy a macskás asszony a könyveivel a hóna alatt elindult a kijárati ajtó felé. Közben két oldalról kapott egynéhány fölháborodott bekiabálást.

 Végig kikísértem, és amikor már a harangláb ajtajáig ért, kabátja zsebéből kivett egy marék papír zsebkendőt, és felém, de egyúttal az oltár irányába is dobta. Igazán szeretném hinni, hogy a zsebkendődobás a személyemnek szólt, hogy szerinte én vagyok szemét és nem más. Fölszedtem a szanaszét lehullt papír zsebkendőket, és a szemetes helyre vittem.

 A szentmise után az atyát mi, a hívek védőgyűrűbe fogtuk, mert a templomkert mellett ott állt a macskás asszony szeretője. Feltűnően magas volt, szikár és borotvált fejű. A faluban mindenki irtózott tőle, mert abban a hírben állt, hogy kezében bármikor megvillanhat egy gyilkolásra alkalmas, fényes penge.

 Vargáné elmesélte, hogy már aznap délután, amikor kerülő úton hazafelé tartott, a macskás asszony, aki egyébképpen jogi szempontból lány, a szeretőjével együtt utána köptek. Nem tudom, szépíteni akart-e vagy tényleg így tudta, de akik hátulról látták, azt mesélték, hogy nem csak utána, hanem ráköptek.

 Ráköptek a macskásék Vargánéra és vele együtt reám is, de talán reád is Krisztus után a 2008-ik esztendőben, Magyarországon, Szűz Mária országában, Szent István királyunk sírjától egy néhány kilométerre.

 Még mindig nem ismertem meg az alföldi nagyközséget, és már azt hiszem, nem is fogom. Ehhez túl kevés a három év és túl nagy a község. Nem olyan nagy baj, mert nekem a faluban, de talán még a világon is mindenki Vargánéhoz képest létezik. Nekem ő a zéró kilométerkő. Ez szerint vannak emberek, kik úgy hisznek, mint Vargáné, vagy nem, vannak emberek, kik úgy szeretnek, mint Vargáné, vagy nem, vannak emberek, kik olyan bátrak, mint Vargáné, vagy esetleg gyávák.

 Már nem is próbálok neveket megjegyezni, mert nekem már úgy is mindenki csak Vargáné unokája, veje, szomszédja, aki az ő utcájában lakik, a kertész, akitől ő veszi a paprika palántát. Még a polgármesternő sem polgármesternő, hanem az, aki Vargáné előtt ül a padban, a templomban. Én sem vagyok én, csak az ő társa, az ember, aki néha kesereg, az örökös határon túli, akinek nagyon fáj, hogy a macskásék leköpték Vargánét, és róla ír.

 Vagy így, vagy úgy, de nekem már Vargáné az áldását sokáig nem ossza szét. Vagy azért, mert a nagyvárosba költözök, de Vargáné sem tudhatja, meddig bírja még. Ezért úgy döntöttem, hogy a következő vasárnapi áldását valamibe becsomagolom, ha nincs egyéb, a szívembe, és magammal viszem. Arról álmodok, hogy megfiaztatom, és ahova majd megyek, én is próbálok másoknak küldeni belőle. Hogyha arra való begörbített tenyerem nincsen, akkor talán lesz helyette élőszó, üzenet, levél, betű. Nekem már nem kell újat kitalálnom, csak követni őt.

 Hogyha összehajlított markomba, élő vagy leírt szavaimba nem pottyanna semmi hitbéli ajándék, amit továbbküldhetnék, akkor vigyázni fogok arra, hogy a hit templomába senki se mehessen be csapzott, kiéheztetett macskával, és ne nevezhesse az imádkozó, idős, magyar asszonyokat fasisztáknak. Megtörténhet, hogy ezért úgy jár az ember, mint Vargáné a Kossuth utcán hazafelé.

 De ez mind-mind nem számít. Az utolsó harangszó előtt vasárnap újból ott leszek, és várni fogom Vargánét a harmadik harangszó után, hogy a lelkembe és a kiüresedett, sivár markomba újból valamit pottyantson. És amikor eljön a Feltámadás napja, Vargáné majd előveszi a gondosan berételt, sárga rózsás fejkendőjét a szekrény fiókjából, fejére teszi, és úgy indul el a Fő utcai templomba.

 És akkor vele együtt, kevéssel a harmadik harangszó után egy magyarországi templomba bevonul a remény.

Zonda Attila

 

 

Megtekintések: 15

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2021   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek