"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
Szólj hozzá !
Interjú formában engem nem vallattak az ilyenszerű viszonyokról, de diákként, majd egyetemistaként ehhez hasonló élményeim nekem is voltak otthon. S bár, közben elkerültem a szülői háztól és ezóta sok idő eltelt, mégis maradandó nyomot hagytak bennem. Másrészt, vannak kellemesebb emlékeim is, ugyanilyen vonatkozásban. Mi magunk döntjük el, minek tulajdonítunk fontosságot.
Ilyen illusztris faggatásnak alávetettek még egyszer a második legjobb líceumban is. Akkor egy angol Lord jött a saját költségén körülnézni nálunk, azaz Romániában, hogy a saját szemével lássa a dolgokat. Nem titokban, teljesen fair play módon. Bejelentkezett a polgármesternél és az iskolaigazgatónál. Meg is kapta a román ajkú párttitkár és történelem tanárnőt (férje katonatiszt) tolmácsnak. Megint csak annyit nyögtem ki - no, többek között -, hogy mindkét nyelvet egyformán beszélik itt a gyerekek, lám itt ez a 13 lány, mind magyarok és román csoportban tanulnak német nyelvet. Meg is magyaráztam: mivel román csoport, az ismeretlen német szavak jelentését románul kell nekik megadni, s lám értik. Persze, ki tudhatja, hogy ismerte-e a Lord az idegennyelv oktatás alapszabályát: azt csak anyanyelv közvetítésével (lenne) szabad oktatni. Ilyenkor azért végigszalad az ember fején: itt az alkalom! De vaj azt fordítják-e, amit mondok? A Lord vajon miről győződött meg?
Nem sokat szólunk hozzá, úgy látom. Azért az is eszembe jutott, hogy kb. 83-ban odajött egy bukaresti "kislány" németül riportot készíteni velünk (talán) a Szabad Európa rádiónak. Két némettanárnőt kérdeztek meg és két jól beszélő gyereket kellett még szolgáltatnunk. Tudtuk, mi lesz a téma: van-e ellentét a román és a magyar gyerekek között. Az egyik ifjú megkérdezte: Tanárnő! Az igazat mondjuk? Mire tudd biztatni a két jól tanuló, jófejű, értelmiségi jövő elé néző ifjút, hiszen volt előttünk elég példa. Zilahon mint a sicc egyik napról a másikra zárták ki az iskolából azt a tizenegyedikest, aki úgy nyilatkozott, hogy mi nyertünk. Mármint a román-magyar focimeccsen, de kiderült, hogy a másik csapatra gondolt. Mondtam: ti szépen beszéltek németül, szépen beszéljetek tehát. Nálunk rendben mennek a dolgok. Megértettük mondták, s nyilatkozták, hogy hallottak ők ezt azt, de soha nem tapasztaltak semmit. S mi is elmondtuk többek között, hogy Ebben az iskolában nincs semmiféle összekoccanás. Megkaptuk az állomás frekvenciaszámát és az időpontot, hogy meghallgassuk magunkat. Kíváncsiak is voltunk, hogy mi maradt benne, de négyünk közül senki nem hallotta. Bizonyára azért, mert mégis kimaradt.
Kedves Mária! Örülök, hogy ilyen kis személyes emlékeket idézett elő a videó :)
Erőss Botond (a külső képből ítélve, de ezt lehet, hogy csak beleérzem) éppen abban a tanteremben tanít, amelyben én tanítottam őt hajdan.
Üdvözöljük az
Erdélyi magyarok a világban közösségében!
PayPal segítségével
átutalással
nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB
Az adományozás adómentes.
© 2024 Created by erdelyimagyarok.com. Működteti:
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz