Bethlen Gábor gyermekkora

Hunyad vármegyében láttál napvilágot,

Hogy később bejárjad majd a félvilágot.

Marosillyén szültek téged a világra

Ezerötszáznyolcvan november havában.

De a nap sem titok, november közepén

Sírtál a világra, tizenötödikén.

Tiszántúlra mutat családod gyökere,

Békésben, s Temesben is volt birtok-ere.

Az őseid messze mutatnak időben,

Volt köztük al-vajda a kies Erdélyben.

Aztán szörényi bán egyik rokonságod,

Nevét nem említem, de te megbocsájtod.

Épp, mikor díszelgett Mátyás királysága!

Lenne csak szívemnek három kívánsága,

Mátyást kérném előbb igazságtevésre,

Aztán felségedet iparfejlesztésre.

Tudom, buzgóságod túlhaladná korát,

S visszahozná újból Erdély aranykorát!

Harmadik kérésem pedig rövid lenne,

Ha minden ily könnyen, kívánságra menne,

Legyen egyetértés magyar, s magyar között,

Viszálykodás vesszen, mi közénk költözött!

Bethlen Farkas volt a neve az apádnak,

Török veszély miatt indult a világnak.

Erdélybe húzódik az anyaországból,

Kitúrta a török minden jószágából.

A fejedelemtől, Báthory istvántól

Kapott segítséget, nem akárki mástól,

Aki nemes tettét igen meggondolta,

Mikor jó atyádat részint kárpótolta

A marosillyei szép uradalommal,

Mit apád birtokba vett nagy izgalommal.

Itt, e kúriában láttad meg a Napot,

Mely gyermekkorodra nem sokat ragyogott.

Árva lettél korán, tizenkét évesen,

Tizenhármat mondasz, én tudtam tévesen.

Nehezebbé tette Gábor árvaságát,

Hogy Báthori Zsigmond elvette jószágát.

Most már árva is, és szegény,  egy személyben,

Nem maradt már, csak a bizalom szívében,

Hogy letekint rá is a Mindenek Atyja,

És, hogy jövendője úgy lesz, mint óhajtja.

Így kerül Szárhegyre, az András bátyjához,

Csík-Gyergyó-Kászonszék királybírájához.

Testvére volt Lázár András az anyjának,

Igaz atyja már nem, fogadott fiának.

Elvesztett szüleit senki nem pótolta,

A tanulás vágyát belé nem oltotta

Senki a kastélyból, nem volt tanítója,

Oskolamestere és tanácsadója.

Kíváncsi lény révén, így is gyűjtött sokat,

Figyelemmel hallgatta az okosokat.

Már épült a kastély, mikor megérkezett,

Fedélzet-munkáknál ő is segédkezett.

Csapta a gerendát könnyű, kis baltával,

Kis ember lévén, még nem bírt a nagy fával.

Palléros mesterek így is megcsodálták,

Mosolyogtak rajta, s a szemükkel falták!

Sokat kirándult a közeli erdőbe,

Egészséges volt és igen jó erőben.

Erős fizikumát a bátyja is látta,

Aztán, kordivatként menten kitalálta,

Szokna a Gábor az udvari élethez,

Ezért kísérte el a fejedelemhez.

Báthori Zsigmond volt Erdély fejedelme,

Ki látta, az ifjú többet érdemelne.

Talán katonaként vitéz is lehetne,

Ha kiképeznék és lovat nyergelhetne.

Báthori udvara nem éppen volt "tiszta",

A fiatal Gábor mégsem fordul vissza.

Ivás, dorbézolás, nem az ő kenyere,

Fegyverforgatásban növekszik ereje!

Tizenöt évesen, még gyerekkorában

Vesz részt Báthorinak a hadjáratában,

A törökök ellen, havaselvi tájon,

Hol, az is siker volt, hogy kardjával bánjon,

Hogy mentse életét, s ennek érdekében

Vágja a törököt hosszában-széltében.

Egyébként győztesen hagyták el a csatát,

Megfutamították Szinánt és csapatát.

Vitéz Mihály is ott van a győzelemben,

Ötszázkilencvenöt háborús évében.